Miért engedi meg Isten a fogyatékosságot?

Nemrégiben egy hat éves kislány tette fel a címben szereplő kérdést egy amerikai érseknek: Joseph Kurtz később maga osztotta meg válaszát.

Joseph Kurtz, Louisville érseke nemrég nagyon nehéz kérdést kapott: Miért engedi meg Isten a fogyatékosságot? A sokakat érdeklő és jogosnak tűnő kérdés megválaszolása nem könnyű feladat, de még nehezebb ha azt egy hat éves kislány teszi fel, aki ráadásul érintett, hiszen testvére autista volt. (A források mind múlt időben számoltak be a kérdés feltevéséről, ezért sajnos valószínűleg a kislány testvére már nem él.)

Az érsek egy rövid írásban foglalta össze a válaszát, amelyet a National Catholic Register szemlézett:

„Amikor te és én a mennybe jutunk – remélhetőleg mindketten ott leszünk – rengeteg kérdésünk, kérésünk lesz. Van viszont egy dolog, amiről tudjuk, hogy nem szükséges kérdeznünk: mégpedig azt, hogy a bennünk lévő változásokat a testvérünk iránti szeretet indította el.

A testvér egy ajándék, amiért már most el kell kezdenünk köszönetet mondani Istennek. Saját tapasztalatból beszélek. Idősebb testvérem, George, Down-szindrómával élt. Nem tudok elképzelni két testvért, akik jobban kijöttek volna egymással, mint mi. Amit megtanultam az, hogy „az élet nem egy probléma, amit meg kell oldani, hanem egy rejtély, amit meg kell élni”.

Azok, akik időt töltenek fogyatékkal élő embertársaikkal, többet kapnak, mint amennyit adnak. Amikor időt töltünk valakivel, főként egy fogyatékossággal élővel, akkor rengeteget tanulunk. 

Az egyház tanítása nagyon egyszerű: minden embernek van méltósága. Mi nem az alapján mérjük az embereket, hogy mennyi pénzük van, vagy mi a munkájuk. Szóval amikor egy ember fogyatékossággal, vagy anélkül él, egyaránt gyönyörű Isten szemében, mindenki értékes. A fogyatékos emberek ugyanúgy az egyházhoz tartoznak, mint bárki más.

Nem a fogyatékosságról beszélünk, mint egy probléma, hanem a személyről, mint aki egy ajándék.

Továbbá az, hogy az illető milyen szentségeket fogad, nem csak a saját lelki fejlődéséhez járul hozzá,  hanem az egyházéhoz is. Nagy hangsúlyt fektetünk az összetartozásra, a kirekesztettek bevonására, sőt arra is, hogy megmutassuk, mindannyian Krisztushoz és egymáshoz akarunk tartozni, a hit családjához.”

Joseph Kurtz 2013-tól három éven keresztül volt az Amerikai Katolikus Püspöki Konferencia vezetője, a konzervatív érsek mottója illeszkedik a kislánynak adott válaszához: “Remény az Úrban.”

Fordította: Sebestyén Eszter

hirdetés