2021. 10. 03.

“Nem véletlen, hogy éppen a családok állnak leginkább a támadások középpontjában” – Bese Gergő

Bese Gergő római katolikus pap – a 777 csapatának egyik alapító tagja – minden vasárnap megosztja a gondolatait. Ezúttal igazán lendületes írással jelentkezik, amelynek fő témája a család.

A mai napon a szentmise olvasmánya és evangéliuma nem igazán illeszkedett abba a liberális gondolkodásba, mely a család, a házasság fogalmát relativizálni akarja. Eszembe jutott az evangélium felolvasása után, hogy tőlünk nyugatra hány papkolléga mondja ki félve a következő mondatokat:

„Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott.”

„Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek.”

hirdetés

„Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”

Pfuj, micsoda kirekesztő, szélsőséges és megbélyegző mondatok! Férfi és nő, olyan családból származnak, ahol van apa és van anya, onnan lépnek ki és alapítják meg saját családjukat!

Micsoda blaszfémia!

Ma, amikor a társadalom értéktelennek tartja a szentségi házasságot, amikor betegnek titulálják azokat, akik tisztán (szexuális élettől mentesen) akarnak házasságot kötni, akiket megvetnek mert kiállnak az élet védelméért és ajándéknak tekintik a megfogant életet, éppen ebbe a közegbe robban bele Isten igéje újra és újra, hogy egyenes, hiteles útmutatást adjon.

Szükségünk van az útmutatásra, mert az igazság az, hogy a kisebbség hangja mára erősebbnek bizonyul és képes éket verni a józan gondolkodású, kiegyensúlyozott, keresztény családok tagjai közé is. Ott, ahol nem kérdés mit is jelent a család fogalma, de a fiatalok sokszor azzal áltatják magukat, hogy egy „üldözött”, „megbélyegezett” közösség mellé állnak, gyakorolják a keresztény felebaráti szeretetet és nem veszik közben észre, hogy éppen a számukra fontos keresztény értékek megcsúfolóit, kigúnyolóit pátyolgatják.

A IV. Demográfiai Konferencián Jaime Mayor Oreja Spanyolország volt belügyminisztere és az Európai Parlamenti képviselője úgy fogalmazott a családról, mint ami az igazság helye, mert a jól működő családban a pozitív és negatív tulajdonságaim is előkerülnek. Nem lehet semmit a szőnyeg alá söpörni és a családban kell elsajátítanunk azokat az erényeket, melyek később meghatározzák az életünket. Nem véletlen, hogy éppen a családok állnak leginkább a támadások középpontjában. Akik támadják a családot, azok nem tisztelik az Igazságot.

A gazdag országok társadalmára rászakadt a jólét, amivel nem tudnak mit kezdeni, az anyagi javak kiszorítják az értékeket és menekülés kezdődik, az Igazság elöl.

A korábban lélekkel rendelkező Európából, ma a testtel rendelkező, de lélektelen Európa lett.

A képviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy egykor jól definiálható különbség volt a politikai térfélen a hatalomért küzdő jobb és baloldal között, mára úgy tűnik elmosódtak a határok, és bizonyos kérdésekben összeálltak, ami korábban elképzelhetetlen volt, ilyen témák a szivárvány családok, abortusz, eutanázia kérdései. Úgy tűnik a családok tönkretételének mára nincs politikai irányzata Nyugat–Európában.

Korábban azt az embert, társadalmat, ami nem ápolta gyökereit, hagyományait, nem védte értékeit, gyökértelennek, fundamentum nélkülinek titulálták. Ma pedig, ha éppen rendelkezik ilyen alapokkal, már fundamentalistává válik és a „közgondolkodás ellensége, kerékkötője lesz”.

A mai evangélium és az egykori belügyminiszter arra szólítja fel a józan gondolkodású olvasót, hogy legyen túlélési ösztöne, és ne engedje felszámolni magát.

Térjünk vissza az evangéliumi gyökerekhez és védjük meg a társadalom legfontosabb egységét, a családot, mely férfi és nő szeretetközösségéből indul és elfogadja a gyermeket, mellyel Isten megajándékozza házasságukat.

Bese Gergő

 

Bese Gergő Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás