Nagyvilág

Milyen volt az 1938-as NEK idején Budapest? – VIDEÓ

Arról mindenkinek van információja, hogy a tavalyi évről idénre halasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején milyen Budapest, de hogy nézett ki a város 83 évvel ezelőtt? Ennek jártunk utána.

Budapest már 1938-ban is nagyvárosnak számított, hiszen 50 év alatt a főváros lakossága 300 ezerről több, mint háromszorosára, egymillió főre nőtt. A lenti videóból is kiderül, hogy sok mindenben már hasonlított a városkép a mai Budapestre. Az Országháznak már csodájára jártak a külföldről érkezők, viszont 1938-ban még a második világháború pusztításai előtt járt a főváros. A lakosságban azonban még viszonylag friss emlék lehetett Trianon, amelynek a Szabadság téren található virágtérkép is emléket állított. Ugyanott egy félárbócra eresztett magyar zászló is lógott, amely azt jelképezte, hogy a magyaroknak ekkor még szándékában állt a trianoni szerződések felülvizsgálata, és addig a zászló úgy maradt.

Manapság megszokhattuk, mennyi vásárlási lehetőséget találunk a belvárosban, és 83 évvel ezelőtt sem volt ez másként. Annyi különbséggel, hogy akkor természetesen kevesebb forgalmi dugó volt a városban. Érdekesség, hogy ez abban az időben különlegesnek számított a világvárosok esetében, hiszen sok helyen már elviselhetetlen volt a túlzsúfolt városi közlekedés. Budapest ekkor még nem tartozott közéjük. Így fordulhatott elő, hogy a Lánchídnál, ahogy a videóban is látszik, közlekedési rendőr irányította a forgalmat.

A vízi forgalom is jelentős volt már a Dunán, de ekkor még gőzhajók lepték el a folyót. Egyes híradások szerint a budapesti vásárlónegyedek a legmodernebb városokéval vetekedtek, így nem véletlen, hogy több szempontból is szerettek idejárni a turisták. Továbbá már ekkor a világ egyik legnépszerűbb fürdőhelye volt a magyar főváros, köszönhetően termálvizeinek.

Bár sok minden változott 83 év alatt, érdekes látni, hogy azért mai fejjel sem vesznénk el a városban, hiszen sok nevezetesség már akkor is vonzó turisztikai célként szolgált.

Ilyen a Városliget és a Hősök tere is, amely az 1938-as NEK-nek is ikonikus helyszínéül szolgált és idén is központi szerepet kap.

Borítókép - Fotó: Youtube / Beautiful Budapest 1938
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás