A pandémia idején sok ember értékelte át az élet jelentőségét, gondolva itt főként az idősebb, sebezhetőbb generációkra.
Eltelt egy év anélkül, hogy gyermekek látták volna szüleiket, nagyszüleiket, csak azért, hogy megvédjék őket, vagy éppen a szabályozások által voltak gátolva. Néhányan még most sem láthatják őket, mások pedig már csak lélekben találkozhatnak hozzátartozóikkal.
Annak ellenére, hogy ez milyen szívszorító, remélhetőleg számos ember kapott egy emlékeztetőt arra, hogy milyen fontos időt tölteni az idősebbekkel, amíg ott vannak nekünk.
Ez az érzés nagyon kifejezően fogalmazódott meg egy üzenetben, Diane Bolton Corbett posztjában:
„Amikor a szülők megöregednek…
hirdetésHagyd őket megőszülni, ugyanazzal a szeretettel, ahogyan ők felneveltek téged. Hallgasd meg akár sokadjára is a történeteiket, akkora érdeklődéssel, ahogy ők hallgatták a tieidet. Hagyd őket győzni, ahogy számos alkalommal ők is nyerni engedtek téged. Hagyd, hogy élvezzék barátaik társaságát, a beszélgetéseket unokáikkal. Hagyd őket élni azokkal a tárgyakkal körülvéve, melyek velük voltak egész életükben. Hidd el, ha elveszed ezeket, olyan, mintha elvennél egy darabot az életükből. Hagyd őket tévedni, mint ahogy te is annyiszor tévedtél. Hagyd őket élni és próbáld őket boldoggá tenni életük utolsó szakaszában, ahogy ők is tették veled annak idején.”
„Tiszteld apádat és anyádat és hosszú életed lesz a Földön.”
Egy kulcsszó ebből az üzenetből a „hagyd”– megengedni és képessé tenni a szüleinket arra, hogy teljes életet éljenek akkor is, ha ez türelemmel és áldozattal jár számunkra. Keresztényekként erre vagyunk hívva.
Szüleinket szolgálva, boldogságot hozva nekik a Mennyei Atyát szolgáljuk.
Fordította: Sebestyén Eszter
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás