2021. 07. 20.

Tudtad, hogy a 777 imafala mellett hálafalunk is van?

Az nagyon jó, ha sokszor imádkozunk, de szoktunk-e hálát adni, ha imánk meghallgatásra talált? Öröm látni, hogy egyre jobban gyarapodnak a 777 imafalán a kérések és azt is jó megtapasztalni, hogy a hálafalon is érkeznek visszajelzések. Ezekből szemezgettünk!

Bence azért kért imát, mert a forgalmi vizsga előtt állt és félt ettől. Szerencsére pozitív visszajelzés érkezett tőle: „Nagyon köszönöm az imáitokat, első alkalomra sikerült a forgalmi vizsgám!”

Nem mindegy, hogy milyen környezetben dolgozunk. Andrea ezért azt kérte, hogy hosszú idő után megtalálja a megfelelő munkahelyet, ahova felveszik őt.

„Hálásan köszönöm az imáitokat, sikerült!!!” – válaszolta a hálafalon.

Szülőként különösen is fontos lehet, hogy gyermekünk megtalálja a hozzáillő társat. Tibor, fiáért kért imát, majd érkezett a visszajelzés tőle, hogy sikerrel jártak az imák.

hirdetés

„Köszönöm szépen nektek!!! Sikerült az imakérés, Isten áldjon titeket! Köszönöm szépen nektek a közös imát!”

Bogi azt írta, hogy nagyon megbántotta egyik barátját és tartott tőle, hogy elromlik a kapcsolatuk. Azonban az imának az ő esetégben is segítő ereje volt.

„Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy imádkoztatok! El tudtam képzelni, hogy annyira megbántottam őt, hogy ezentúl már nem lehetünk jóban, de beszélgettem vele és úgy tűnik, nem haragszik rám. Köszönet érte nektek és a Jóistennek, biztos vagyok benne, hogy a ti imáitoknak hatása volt! Bizonyítottátok az ima erejét. Nagyon hálás vagyok nektek!”

Ha neked is lenne imakérésed, vagy fohászkodnál mások szándékaiért, akkor imafalunkon megteheted. És fontos, hogy ne felejts el hálát adni sem!

Az Imafalról minden infót megtalálsz ebben a videóban: 

Ima Imafal
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás