2021. 05. 12.

A Libri és a Líra boltjaiban is kapható az Istennel a műtőben!

Örömmel értesítünk Titeket, hogy a Csókay András életét bemutató “Istennel a műtőben” című könyvünk az elkövetkező napokban az ország legismertebb könyvesboltjaiba is eljut, így hamarosan a Libri és a Líra üzleteiben is megvásárolható. Ez számunkra azért is különösen fontos, mivel így olyan emberekhez is eljuthat ez a kötet, akikhez különben nem érnénk el.

Ősszel jelent meg a 777 gondozásában az Istennel a műtőben című könyvünk, amelyben Csókay András világhírű idegsebész életét minden korábbinál alaposabban ismerheti meg az olvasó. Az interjúkötetben András családi hátteréről, botlásairól, megtéréséről is kíméletlen őszinteséggel beszél, valamint a bangladesi sziámi ikerpár történetét is különös részletességgel tárja elénk. Martí Zoltán nem csak a főszereplővel, hanem feleségével is beszélgetett: így Daniellán keresztül egy egészen különleges szemszögből láthatunk rá a házaspár mindennapjaira, küzdelmeire és örömeire.

hirdetés

Csókay András élete önmagában is tanúságtétel, ezért éreztük fontosnak, hogy – komoly áldozatot hozva – az ország legnagyobb könyvesboltjaiba is eljuttassuk a kötetet. Hisszük, hogy lesznek olyanok, akik egészen más okból térnek be a Libri vagy a Líra boltjaiba, mégis megfogja őket majd a könyv – és azt elolvasva annak üzenete is. Érdekes volt megtapasztalni a tárgyalások során, hogy a nagy multik óvatosan – sőt inkább szkeptikusan – fogadták Csókay András tanúságtételét, ezért különösen is bízunk abban, hogy ők is megtapasztalják: igenis van kereslet azokra az emberekre, akik megvallják a hitüket az egész ország előtt. Különösen, ha az egyik legnépszerűbb orvosának életét ismerhetik meg benne.

Fotó: Katona Flóra

Habár a 777 szolgálatát azzal tudjátok leginkább támogatni, ha közvetlenül tőlünk veszitek meg a kötetet, mégis örömünkre szolgál hogy újabb boltokban lehet közvetlenül is megvenni a könyvet. A Líra tíz budapesti boltja mellett Békéscsabán, Csömörön, Debrecenben, Diósdon, Dunakeszin, Egerben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Siófokon, Sopronban, Vecsésen és Veszprémben is árulja a terméket, a Libri is rengeteg városban elérhető.

Szívből reméljük, hogy rá tudunk cáfolni azokra a feltételezésekre, miszerint az embereket nem érdeklik az olyan könyvek, amelyben a hit is megjelenik. Köszönjük, hogy olvassátok, szeretitek a Csókay Andrással készült interjútetünket!

A 777 csapata

Borítókép - Fotó: Katona Flóra
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás