Hol van Isten a koronavírus idején?

Hol van Isten a koronavírus idején? – teszik fel a kérdést sokan ezekben a hetekben, amikor Magyarországon egészen tragikusra fordult a járványügyi helyzet. Mi is feltettük a kérdést, mégpedig három felekezet papjának/lelkészének: Boros Dávid, Márkus Tamás és Papp Miklós is más megközelítésből, mégis rendkívül érdekesen válaszol a kérdésre. Ha Te is szívesen leírnád a véleményedet, akkor küldd el a 777 szerkesztőségének!

Boros Dávid (baptista lelkipásztor)

A jelen időszak történelmisége és drámaisága sokunkat tesz kicsit múltba tekintővé, elemzővé. Ugorjunk csak vissza mondjuk 3 évet az életünkben… Miben hittünk, miről gondolkodtunk, mivel foglalkoztunk akkoriban?

Talán nem csak én éreztem – hanem szélesebb generációm is – ereinkben a prosperitás, a fejlődés zsibongó lüktetését. Emelkednek a fizetések, bővülnek a lehetőségek, pörög a gazdaság, minden belvárosi utcában épül egy társasház, egy másik megújul. Javulnak a közállapotok, szépül az ország, kevesebben telepednek külföldre, kulturálódik a nemzet, növekszik az átlagéletkor, családok jönnek létre, új nemzedék születik. Ugye milyen idegen mára ez a helyzetkép?

Érdekes módon akkor nem kérdezte széles társadalmi réteg, hogy hol van ebben Isten. Mindez természetes volt. Most kérdezzük – és ez így van jól. Na itt van Isten – mindig ott, ahol ezt a kérdést szívünk mélyéből feltesszük, felkiáltjuk. Rendre akkor, amikor látszatvilágunk burka megreped, és beletekintünk a valódi élet – és halál – mélységeibe… amint ezt kénytelenek vagyunk most tenni napról napra.

Ez az állapot az ember számára nem komfortos, de valódi léte és lényege szempontjából igen gyümölcsöző. Ekkor meglátjuk, hogy „nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” (Zsidók 13, 14). Ez pedig Jézus Krisztusban, halálában és feltámadásában, az üdvösségben van előkészítve számunkra.

Fotó: Dreamstime

Márkus Tamás (református lelkész)

Az eredeti kérdés így hangzott: hol van Isten a koronavírusban? Feltettem ezt a kérdést gyülekezetem tagjainak, kíváncsi voltam, ők mit gondolnak erről. A következő válaszok születtek: Isten ugyanott van, ahol eddig volt. Valaki azt mondta, hogy a kérdés nem ez, hanem az, hogy hol vagy te? Valaki azt mondta, hogy Isten az életében van, és még erősebben érzi a jelenlétét, mint valaha. Másvalaki azt válaszolta, hogy ugyanolyan a helyzetünk, mint a vírus előtt, vagy – remélhetőleg minél hamarabb, – vírus után, annyi a különbség, hogy most jobban érzékeljük a szenvedést. Volt, aki a bűnesetet emelte ki, mondván minden betegség a bűnesetre vezethető vissza, enélkül tehát – ha ezt nem kalkuláljuk be, – téves az eredeti kérdés.

Egy olyan válasz is született, hogy most kiderül sokak számára: nem Istennek van szüksége ránk, hanem nekünk van szükségünk rá. Megint más Isten szuverenitására hívta fel a figyelmet, amit különösen is megláthatunk ebben a helyzet: valaki megbetegszik, valaki nem, valaki életben marad, valaki pedig itt hagy bennünket. Hogy pontosan kivel mi történik, végső soron Isten kezében van, mi nem látunk bele a lapjaiba.

Mindegyik válaszban van igazság!

Én magam úgy gondolom, hogy Jézusnak a Luk 13,1-9-ben szereplő szavai bizonyos értelemben választ adnak a kérdésre. Itt Jézus többek között egy szörnyű balesetre utal: Jeruzsálem dél-keleti részénél, a városfalnál volt egy víztározó, a Siloám medencéje. Egy torony rádőlt a városvédő rendszerből az itt összesereglő tömegre, és meghalt 18 ember. Valószínűleg csak ma e szám többszöröse fog elhalálozni a vírus következtében. Miért? Illetve miért pont ők? Tágabb kontextusban pedig: miért van ennyi szenvedés, illetve egyesek miért szenvednek többet, mint mások? Jézus válasza ezekre a kérdésekre teljesen egyedi, ellentmondásos, és igazából teljesen szembemegy a világ bölcsességével.

Két ösztönösen feltörő emberi magyarázatot cáfol: a vallásos-moralistát, és a szkeptikust. Az első szerint azok halnak meg, akik bűnösebbek másoknak, Isten megbünteti őket – tehát végső soron ők a hibásak –, a második szerint pedig maga Isten hibás, az egész világ, stb. Jézus szerint mindkét magyarázat helytelen. Mindehhez Jézus hozzáfűz egy figyelmeztetést is: te, aki még élsz, térj meg, hogy hasonló ne történjen veled. Elsőre furcsán hangzik ez a felszólítás, mert azt sugallja, valaki mégiscsak hibás ebben a történetben.

Mire utal Jézus? Igazából a következőt mondja: ne hibáztasd se azokat, akikre a torony rádőlt, és ne hibáztasd Istent se, aki a világ ura, fenntartója. Haragudj inkább a gonoszra, a bűnre. Mert a bűn miatt, a gonosz miatt történik minden tragédia. Minden negatívumért a gonosz és a bűn tehető felelőssé. Nézd meg Mózes első könyvét, annak is első fejezetét. Milyennek teremtette Isten eredetileg a világot, és milyen lett, a gonosz csábítása, az ember bukása következtében.

Nem Isten teremtette a halált, a járványokat, a háborúkat, a tragédiákat stb. Ezek mind a bűn következményei, egy Istentől elfordult világ szimptómái. Tehát Jézus azt mondja – épp ezért –, hogy ne viszonyulj se önelégülten, vagy büszkén a tragédiákban elesett emberekhez, mondván biztos megérdemelték, másrészt Istent se hibáztasd, hogy miért kormányozza ilyen rosszul a világot, miért ilyen szívtelen, hogy engedi ezt.

Helyette lásd meg, hogy Isten nem tartozik neked semmivel – az élettel sem.

Az, hogy élsz, tisztán kegyelem. Ha ezt meglátod, megérted azt is, hogy nincs alkalmasabb idő arra, hogy megragadd Isten újjászülő kegyelmét, az örök életet, mint a most. Térj meg! Ezt azért tudod megtenni, mert Jézus sokkal nagyobb terhet vett magára értünk, mint amit bármilyen járvány vagy tragédia jelenthez: a bűn átkát, magát a kárhozatot, azért, hogy pontosan ettől szabadítson meg minket.

Papp Miklós (görögkatolikus pap)

Ma úgy tűnik, mintha a fő esemény a járvány lenne, s mellékesen megünnepeljük a húsvétot, ahogy lehet. A valóságban fordítva van: a húsvét eseménye van minden történelmi esemény, a járványhelyzet fölött is. Sok-sok hír ömlik ránk, pedig a fő hír: Krisztus feltámadt!

Sokan gúnyolódtak Krisztuson, hogy szálljon le a keresztről. Pál szerint a „zsidók csodát követelnek, a görögök filozófiai magyarázatot” – mintha azt követelnék, hogy Krisztus azonnal tárja fel a megváltás teljességét. Krisztusnak van ereje, hogy ne szálljon le a keresztről és ne magyarázkodjon, mert sokkal többet akar adni: Önmagát – minden kor emberének, minden nyomorult helyzetnek. A járványhelyzetben is tudjuk kérni: szálljon le a keresztről és minket is szállítson le. A húsvét fényében kibírjuk, ha nem száll le, és minket sem szállít le. Mert már találkoztunk Vele.

Húsvétkor mi tartalmat ünneplünk, nem naptári dátumot. Ha az adott naptári évben nem is sikerül teljes pompájában megünnepelni a húsvét szent ünnepét, a tartalom akkor is érvényes. Az ember csak az időbelisége miatt talált ki hetet, hónapot és évet. A valóságban egyetlen fajta nap van: minden nap karácsony, húsvét és pünkösd. Időbeliségünk miatt jól esik a nagy ünnepeket egyesével is jól körüljárni, megünnepelni – de nem ez az eredendőbb sík. Az alaphelyzet az, hogy ma is karácsony van, húsvét és pünkösd, minden nap szent.

Nagypéntek legsötétebb órája olyan, mint egy fekete lyuk: bármi közelít hozzá, azt elnyeli, még a fényt sem engedi ki magából. Teológusok, papok és minden ember arra kíváncsi: mire gondolt Jézus a kereszten a legsötétebb órában, kiáltásában mi minden van benne? Hogyan érezte az Istentől elhagyatottságát? Az az óra olyan, mint a fekete lyuk: kérdéseinket elnyeli, megilletődötten állunk a sötétség órája előtt. Azt viszont sokan megtapasztaltuk (őszintén bevallhatják a nemhívők is), hogy a saját szenvedésünk órájában magunk mellett érezzük Őt. Elvehetetlenül, elzavarhatatlanul.

Csak innen tapogatózhatunk a sötétség órájának tiszteletteljes titka felé.

Fotó: Dreamstime

hirdetés