2021. 03. 25.

Semmiért se aggódjatok! – Révész Szilvi és Lajos bátorítása

Isten pontosan tudja, hogy az emberi természetünk hajlamos az aggódásra, ám ma is azt üzeni, hogy ne aggódjunk semmi felől. Tényleg semmi felől! Révész Lajos lelkipásztor és felesége, Révész Szilvi író és előadó a PAX TV Csendes percek című műsorában bátorítanak.

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” – Fil.4:6.

Mindent szeretnénk kontrollálni, kézben tartani, ezért is van, hogy az ismeretlenre és a jövőnkre sokszor aggodalmaskodva gondolunk. Ez viszont rengeteg energiát felemészt és teljesen értelmetlen. Az ige azt mondja, hogy semmi felől ne aggódjunk: ebben benne vannak a kis dolgok és nagyobbak is, például az egészségünk vagy egy hozzátartozónk megtérése. Egyik felől sem kell aggódnunk!

Hamis az az elképzelés, hogy Istent csak akkor tudjuk elérni, ha rendben van a lelkünk. Épp ellenkezőleg: Ő velünk akar jönni a legrázósabb szakaszokon is. A hálaadás azt jelenti, hogy már előre megköszönhetjük a szabadulást – akkor is, ha még nem látjuk előjeleit. Hálát adhatunk Istennek azért is, hogy az Ő kezét semmi és senki nem foghatja le.

A teljes videó:

Borítókép - Fotó: Artofphoto | Dreamstime.com
Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás