2021. 03. 12.

Mit csinálj hosszú hétvégén, ha sok mindent nem csinálhatsz?

Bár hozzászokhattunk a korlátozásokhoz már az utóbbi egy évben, így ahhoz is, hogy milyen szórakozási, kikapcsolódási lehetőségekkel nem élhetünk a járvány miatt, azonban most azt nézzük meg, hogy mi az, amit mégis tehetünk. Hiszen érkezik egy márciusi hosszú hétvége, amely több lehetőséget is kínál számunkra, mint azt talán elsőre gondolnánk!

Biztos szívesen mennél már moziba a barátokkal, vagy tekintenél meg egy remek színdarabot, esetleg csobbannál egy jót az egyik élményfürdőben. Ezekről a szórakozásokról egyelőre le kell mondani, azonban az a jó hír, hogy még mindig akad rengeteg minden, amivel kicsit kikapcsolódhatunk és a munkával vagy online oktatással teli hétköznapok után kicsit feltöltődhetünk.

Először is érdemes megnéznünk a várható időjárást, és ha egy kicsit is van lehetőségünk a napsütésben sétálni, akkor ne mondjunk ellent a természet hívásának. Persze a forgalmas helyeket kerüljük, de egy erdei séta vagy túra biztos sokat dob majd a hangulatunkon. De akár már az is kikapcsolódást jelenthet sokaknak, ha a ház körül vagy a lakásban tudnak haladni a tavaszi munkákkal.

hirdetés

Valószínűleg az utóbbi időben különösen is sok időt töltöttünk a képernyők mögött, legyen az telefon, számítógép vagy éppen televízió (ha nem így van, akkor valamit nagyon jól csinálsz). Ezúttal a hosszú hétvégén kicsit cseréljük le az elektronikai „kütyüket” és vegyünk elő egy könyvet, amelyet már régen olvastunk vagy akár már jó ideje terveztünk elolvasni.

Ha lelki életünket is szeretnénk ezzel gyarapítani, akkor nyugodtan nyissuk ki a Bibliánkat, amelyben rengeteg olyan üzenetet találhatunk, amelyek aztán a hétköznapokban is segíthetnek számunkra.

Az esti órákat a kijárási korlátozás miatt úgyis a házban töltjük, így kiváló lehetőség, hogy összehozzuk a családot egy kis társasjátékozásra vagy kártyázásra, de egy jó beszélgetés is jó ötlet lehet, amelyre talán az utóbbi időben kevesebb figyelmet fordítottunk.

Borítókép - Fotó: Kiosea39 | Dreamstime.com
#csakegygondolat
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás