2021. 03. 03.

A reménység Istene

Te kiben reménykedsz?

Arra van szükségünk, hogy Jézus reményt leheljen belénk. Ahogy Pál imádkozta: „A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által” (Róma 15:13).

Igen, a remény a Szentlélek ajándékainak egyike, és kegyelemből adatott nekünk. És csakúgy, mint a hit, a remény sem remény valamiben, vagy egy kívánatos végkifejletben, hanem egy Személyben. Nem a hitben hiszünk, ez butaság lenne; Istenben hiszünk. Azért bizakodunk, mert van Isten. Ugyanígy van a reménnyel is – nem arról szól, hogy reményt csiholunk magunkban afelől, hogy megjavul a házasságunk, vagy a gyerekeink, jobb állást kapunk, vagy egy barátunk fel fog hívni. A remény lényege, hogy Istenbe vetjük. Azért van okunk remélni, mert Isten létezik. Ne a végeredménnyel kezdd, hanem Istennel.

Jézus, kérlek, leheld belém a Te reményedet, itt és most, mindazokon a területeken, ahol elvesztettem a reményt. Állítsd helyre a reményt. Add nekem a Te reményedet. Segíts nekem, hogy Szent Szellemed ereje által túláradjon bennem a remény. Megtagadom a közösséget a beletörődéssel, a cinizmussal, a bukással és a reménytelenséggel. Kérlek, állítsd helyre a szívemet. Nem valamibe, vagy valamilyen végeredménybe vetem a reményemet, hanem Beléd, Jézus.

John Eldredge

Magyar fordítás: ahitatok.hu

Borítókép: Unsplash
Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás