Blog, Nagy Barbara

Isten mindent lát

Tudjuk, hogy Isten mindent lát, jót és rosszat egyaránt. Minden egyes embert, minden egyes pillanatban. Sőt, a pillanatok töredékében is. Minden egyes lépésünket figyelemmel kíséri és minden egyes gondolatfoszlányunkról tud, bármit is akarnánk „elújságolni” az imáinkban, sosem éri meglepetésként. De vajon hogyan hat ránk a tudat, hogy Ő tényleg mindent lát?

Megnyugtató, hogy van, aki mindig vigyáz ránk, van, aki sosem feledkezik meg rólunk, látja az összes emberi élethelyzetet és az összes szituációt, ami történik velünk, mindent tud, ami lezajlik bennünk. De mi a helyzet a tetteinkkel? Valószínű, jó érzés tölt el mindenkit attól a gondolattól, hogy Isten látja az összes jót, amit teszünk. Mindet, a legkisebb jó szándékot is számontartja, ami megfordult a szívünkben. De mi van a kevésbé előnyös cselekedeteinkkel, gondolatainkkal? Amelyeket mondjuk még magunk előtt se vállalnánk fel, nemhogy mások előtt vagy akár a Jóisten előtt. Mihez kezdünk azzal a tudattal, hogy Istennek ezekről is tudomása van? 

Könnyen előfordulhat, hogy egy olyan kép alakul ki bennünk, hogy Isten ott ül a felhőkön bírói ruhában, és minden egyes emberről van egy mérlege, amelynek az egyik serpenyőjében a jó, a másikban a rossz tetteinket tartja számon. Aztán egyszer csak elérkezik az életünk vége, amikor is Isten színe elé járulunk, ahol kiderül, hogy a „végösszeg” pluszos vagy mínuszos… Bárhogy is nézzük, ez nem valami megnyugtató elképzelés. 

A Biblia több helyen bíróként említi az Urat, aki előtt számot kell adunk a tetteinkért, de ez valójában messze túlmutat a földi emberi gondolkodáson és ítéletalkotáson. Lehet, hogy amikor a bűnre hajló emberi gyengeségünk veszi át az irányítást a jó szándékunk fölött, akkor pillanatnyilag jobb érzéssel töltene el, ha el tudnánk bújni valahova, jobb lenne, ha Isten nem látná, amit tettünk, teszünk, tenni készülünk. De Isten az első emberpár esetében sem akarta, hogy bujkáljanak szégyenükben. A bűnt magát megveti, a bűnöst, azonban olyan szeretettel és szerelemmel szereti, amely annyira túláradó, hogy ezt képtelenek vagyunk felfogni. Még a legcsúnyább, legsúlyosabb halálos bűnünk esetében is alig várja, hogy a szívünkben meglelje a bűnbánat legparányibb gondolatfoszlányát, hogy megbocsáthasson. Hiszen azért küldte el Jézust, hogy helyreálljon a bűn által megsebzett kapcsolat Isten és ember között, de ehhez elengedhetetlen, hogy mi magunk forduljunk Istenhez, tartsunk bűnbánatot és megvalljuk, miben hibáztunk. Isten nemcsak bíró, hanem irgalmas Atya is, aki sosem utasítja el a töredelmes szívű, bűnbánó gyermekét.

Ezen felül, Isten nemcsak, hogy irgalmában megbocsájtja a tetteinket, hanem messze túl is lát rajtuk. Hiszen Ő tényleg mindent lát. Nemcsak a jó és rossz tetteket, hanem az embert olyan egészként, ahogy mi sosem leszünk képesek látni önmagunkat, egymást pedig főleg nem. És pont ezért egyedül Istennek van joga ahhoz, hogy megítéljen bárkit is, hiszen Ő az, aki a legteljesebb képet látja mindannyiunkról: minden egyes tettünk esetében látja, hogy mi húzódik mögötte. Olyan pontos képe van minden egyes ember személyiségéről, amilyet egyik pszichológiai teszt sem képes kimutatni, és olyan pontosan látja a körülményeket, az élethelyzeteinket, amire egyetlen ítéletalkotó sem képes, a legmagasabb felsőfokú végzettséggel sem. Nem kell szoronganunk amiatt, hogy Isten nemcsak azokat a tetteinket látja, amelyeket jó érzéssel mutatnánk fel előtte, hanem a gyengeségeinket is, mert ez azt is jelenti, hogy a rossz napjainkban is ugyanúgy velünk van, mint a jobb napokon. Sosem hunyja le a szemét felettünk, még akkor sem, amikor mi nem figyelünk Rá. Sokkal nyugtalanítóbb lenne az a tudat, ha Isten szelektíven szemlélne minket, hisz akkor nem az „egészet” látná, hanem részek összességét. 

Isten nemcsak, hogy mindent lát, de figyel is ránk. Érdeklődéssel, atyai törődéssel néz ránk és rajtunk tartja a tekintetét. Előfordul, hogy ezt nem érezzük. Vagy nem mindig érezzük. Előfordul, hogy néha olyan érzések kavarognak bennünk, mintha Istent nem is érdekelnénk, mintha nem is örülne a jótetteinknek, nem is hallgatná meg az imáinkat. Azonban sose feledjük Jézus erre vonatkozó szavait: 

Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. – Mt. 6,6

Lehet, hogy néha olyanná válunk, mint egy dacos kisgyermek, aki olyanokat tesz, amivel biztos felbosszantja a szüleit, csak hogy felhívja magára a figyelmet, vagy éppen viaskodik, hisztizik, hogy érvényesítse az akaratát. Lehet, hogy néha nekünk is az húzódik meg a bűneink mögött, hogy valamiért nem érezzük a Mennyei Atya szeretetét és lázadozunk. De Ő tényleg mindenhol lát, a rejtekben is, sosem kell azért erőlködnünk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmét. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne is forduljunk Hozzá a kéréseinkkel, imáinkkal! Minden egyes imánkat meghallgatja, minden egyes jótettünket megjutalmazza – ha nem kérkedünk vele mások előtt. Isten értékeli a legkisebb jót is, amelyet iránta való szeretetünk jeleként megteszünk. 

De nemcsak fizikai értelemben elrejtőzve, hanem a szíved legmélyebb, legelrejtettebb zugaiba is belelát. Nem azért, hogy legyen mit felhánytorgatnia, hanem hogy legyen mit begyógyítania. 

Isten nagyon szeret Téged. És sosem veszi le a tekintetét Rólad, akármin is mész éppen keresztül!

Nagy Barbara

 

Borítókép: Sripfoto | Dreamstime.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás