2021. 01. 19.

Könnyűzenei körutazás – ökumenikusan

A most zajló Ökumenikus imahét az a nyolc nap, vasárnaptól vasárnapig, amikor a Krisztusban hívők a különbségeik ellenére megélhetik egységüket. Ahogy a testnek a tagjai, úgy mi is meglehetősen sokfélék vagyunk. Ennek a sokféleségnek szerves része az a zenei sokszínűség, melyre évről-évre rácsodálkozom. Így, hogy idén erre személyesen nem lesz mód, az online ökumenikus zenei élményeimből szeretnék mutatni néhányat, mely elsősorban a keresztény/keresztyén könnyűzene kedvelőinek lehet érdekes.

1.Római katolikus 

Magyarország legnépesebb felekezetéről, a római katolikusokról, valamint zenéjükről elég sok információm van, többségük saját tapasztalatból. Egyik, hanem a legismertebb római katolikus dicsőítő együttes a Gável Testvérek – az újabban Eucharist néven futó – Gável András és Gellért. Jöjjön tőlük a Bízom Benned!

 

2. Görögkatolikus

Ellenben néhány nappal ez előttig a görögkatolikusok könnyűzenéjéről túlontúl sokat nem tudtam. Aztán rábukkantam a kispapokból álló IKON zenekarra, akik a közelmúltban debütáltak Keresem az arcod című dalukkal.

 

3. Evangélikus 

Evangélikus könnyűzenei fronton a létező legtisztább forrás a Szélrózsa találkozó énekei közül választani. Így szól a Szélrózsa – ének:

 

4. Református 

Reformátusként – hogy haza beszéljek – a kétévente megrendezésre kerülő Csillagpont fesztivál dalát szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Szintén magával ragadó, fülbemászó dallamú, jól hangszerelt dalról van szó, Csillag vagy címmel; íme:

 

5. Baptista

Baptista berkekben közismert Mike Sámuel lelkész neve, aki egyben a magyar dicsőítő szcéna egyik jelentős alakja. Jellemzően nagy létszámú és kifejezetten vagány hangszerelésű dalokkal szokott dicsőíteni. Szóljon tőle a Felhők gyűlnek című dal!

 

6. Adventista

Az adventista felekezet zenei színével szinte kizárólag az egyetemes imahéten szoktam találkozni. Ennek megfelelően nem is ugrott be rögtön adventista ifjúsági ének vagy dicsőítő együttes. Egy fiatal adventista testvérem azonban ráirányította a figyelmemet a következő dalra, mely a Minden új nap címen ismert.

 

7. Metodista

A kis lélekszámú metodista felekezet ifjúsági énekeiről csupán némi homályos emlékem volt, de egy kis kutatás után kiderült, hogyan szól egy metodista dicsőítés. Így:

 

8. Ökumenikus 

Végezetül pedig szóljon egy ízig – vérig ökumenikus ének, egyenesen a franciaországi Taizé – ből! Áldott légy, Uram:

 

Baracs Róbert 

Borítókép - Fotó: Flynt | Dreamstime.com
Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás