Amikor a hó beborítja a tájat, megszépíti azt fehérségével. Valahogy így nézhetünk ki mi is belül, ha élünk a szentgyónás kegyelmével. Elhidegült lelkünk megszépül a bűnbocsánat szentségében.
Az elmúlt években hozzá kellett szoknunk, hogy a tél nem jár együtt a hóval, legalábbis felénk egyre kevesebbszer csodálhatjuk a hófödte tájakat. Ma reggel viszont arra ébredtem, hogy egy kis havas tájjal lepett meg a természet. A makulátlan fehérség megszépíti a látképet pillanatok alatt. A rideg téli tájat átvarázsolja és szebbé teszi.
Erről eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha lelkünk fehérségére, tisztaságára oda tudnánk figyelni.
Ha Isten ránk tekint, akkor vajon mit lát? A rideg téli látképet vagy a szép havas tájat?
Valószínűleg mindkettőt szokta látni, de rajtunk múlik, hogy milyen sűrűn talál minket előbbi vagy éppen utóbbi állapotban. Abban, hogy lelkünk tisztaságát megőrizzük, sokat segíthet, ha élünk a gyónás szentségével és újrakezdünk Jézussal.
Épp a tegnapi evangéliumban olvashattuk, amit Jézus mondott a farizeusoknak: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mk 2,17)
Ezért hív minket újra és újra magához akkor is, ha eltávolodunk Tőle. Így a téli, esetleg „havas napokon” is figyeljünk arra, hogy ne csupán a kinti táj, hanem legbelül mi is fehérbe borítsuk lelkünket és merjünk Vele újrakezdeni!
hirdetés
