Figyelem, nem teológiai cikk következik! Személyes érzéseket szeretnék megosztani veletek arról, hogy katolikusként mit gondolok a mise liturgikus cselekményeiről. Teszem ezt úgy, hogy talán a protestáns testvéreknek is érdekes lehessen, de semmiképp nem kompromittáló, vagy magunkat katolikusokat magasabbra helyező.
Fel kellett nőnöm ahhoz, hogy igazán megszeressem a mise kötelező részeit. Katolikusnak kereszteltek gyerekkoromban, de nem mi voltunk az a család, akik vagy együtt vagy külön, de minden egyes vasárnap ott ültünk volna a templomban, vagy akik aktív szerepet vállaltak a plébánia életében. Ilyen értelemben talán inkább felnőtt megtérőnek mondanám magam, még a katolikus gimnázium ellenére is.
Visszatérve rólam a liturgiára: régebben sokszor gondoltam, hogy ez az egész baromira unalmas. Csak a prédikáció miatt szerettem a misét, olyan helyre jártam, ahol jól beszélt az atya, és még jobb, ha gitáros zene is volt.
A többi mindig ugyanaz… mire jó?
Nem tudom, mi kellett ahhoz, hogy ez átforduljon bennem. Az első lépés valószínűleg az volt, amikor megtudtam egy-két mozdulat mögöttes tartalmát, vagy bérmálkozás előtt, lelkigyakorlatokon bővebben hallhattam az állandó szövegrészekről.
Mára a szívemhez nőtt a mise minden perce.
1.Állandó keret
Az állandóság egyik hátránya az unalmasság, de közben előnye is van! Tapasztaltad már, hogy külföldön is ugyanúgy be tudsz csatlakozni egy szentmisébe? Ha nem ismersz senkit, nem találtad meg az énekeskönyvet, nem érted a nyelvet és mondjuk még a kultúra is más, akkor is tudod, hogy mikor mi következik. Magadban (vagy hangosan) mondhatod magyarul a szöveget és máris otthon érzed magad!
Számomra ez egy akkora biztonság- és egységérzetet ad, ezt érzem a liturgia egyik legnagyobb ajándékának.
(Élménybeszámoló: Bécsben egy angol nyelvű misén voltam, amelyet egy helyi kisebbségi közösség szervezett. Valószínűleg filippínók voltak, de azóta sem tudom pontosan. A mise elejétől hezitáltam, hogy jó helyen vagyok-e, teljes kulturális sokk volt a közösség, az énekek, az akcentus… A pap olyan érzelmes prédikációt mondott, hogy ő maga is megkönnyezte. Hát, ez biztos nem római katolikus mise – gondoltam. Tévedtem! A kötelező elemeknél abszolút egyértelművé vált minden, pedig még az Isten báránya is annyira eltért minden latin vagy általam ismert daltól, hogy éppen csak fel tudtam ismerni. Mégis: a mozdulatok, a pap-nép közötti dialógusok meggyőztek, jó helyen voltam.)
2. Aprólékosság, rend(szer)
Megfigyeltétek már a pap kézmozdulatait? Eltörölgeti a kelyheket… lesöprögeti a kis tálcát, hogy ne maradjon rajta az Oltáriszentségből. Összehajtogatja a kis kendőt. Belecsöppent egy nagyon kevés vizet a borba. A ministránsokkal is hasonló a helyzet, ahogy csengetnek, füstölnek. Mindennek megvan a maga rendje, rendszere.
Teljesen rápörögtem ezekre, ha szabad így fogalmazni. Gondosságot, figyelmességet, koncentrációt, precizitást érzek ezekben a cselekedetekben is. Még akkor is, ha már rutinszerűen jönnek.
3. Tartalom, jelentés
Bárcsak tudnám mindennek az eredetét, jelentését! Erről könyvek szólnak, hosszú is lenne belekezdeni, ráadásul biztos, hogy nem én vagyok a megfelelő író erre a feladatra. De olvassatok utána a szimbólumoknak például Fehérváry Jákó OSB atya könyvében, vagy, ha mást nem, értő füllel figyeljetek az összekötő szövegekre.
4. Interakció
A szentmisén megvalósul egy olyan fajta interakció, amire a 21. században rendezvényeken, csapatépítőkön is törekednek: a liturgia bevonja a nézőket, azaz résztvevőket. A közös éneklés, a válaszok, a békekézfogás (járványmentes időkben) mind azt fejezik ki, hogy fontos vagyok, hogy nem csak hallgatója és ,,elszenvedője” vagyok a történéseknek. Kellek hozzá. A többiek is kellenek hozzá. Egységben vagyunk.
5. Függetlenség
Talán egy kicsit az első pontra hajaz ez a bekezdés, mégis eltérőnek érzem. A ,,miseélmény” a kötelező részek miatt függetlenné válhat attól, hogy ki tartja, hol tartja, milyen nyelven tartja a misét. Ehhez persze le kell győzni egy kicsit magunkat és az elvárásainkat, de hiszek benne, hogy formálódhatunk!
Természetesen vannak olyan misék, amelyek még szebbek és még könnyebben átélhetőek a többinél, mégis minden misében ott vannak azok az elemek, amiktől az az, ami. A legnagyobb ünnep. Bárhol, bármikor.
Téglásy Nóra
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás