2021. 01. 01.

„Isten kezében van az élet és a halál, nem az emberében” – Horváth Zoltán

Az év utolsó napján a keresztény ember hálát ad, de vajon mit lehet megköszönni egy olyan esztendőben, mint amilyen a tavalyi volt? Horváth Zoltán István római katolikus pap, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia plébánosa erre a nehéz kérdésre kereste a választ. Beszédét – mint ahogy az egész szentmisét is – élőben közvetítette a plébánia Facebook-oldala, ez alapján ajánljuk figyelmetekbe!

„Vajon milyen szívvel adunk hálát egy ilyen év után, mint a 2020-as esztendő, amelynek márciusában kitört a járvány – s amelyről azt hittük, hogy tavasszal tombolt, de kiderült hogy ősszel sokkal súlyosabbra fordult a helyzet ? A környezetünkben halljuk a híreket, hogy ki betegedett meg, ki került kórházba, melyik ismerősünk vagy családtagunk van karanténban. Sokan elveszítették az állásukat vagy még most is a levegőben lóg, hogy munkanélküliek lehetnek. Hány és hány ember ment tönkre, mennyi család helyzete vált bizonytalanná? Mi az amiért hálát adhatunk egy ilyen esztendő után? Mit köszönünk meg Istennek?

Három a magyar igazság – egy a ráadás. Én hármat szeretnék megemlíteni, egy pedig legyen a ti ráadásotok, a személyes hálaadásotok.

  1. Isten megmutatta, hogy élet és halál ura

Ahogyan fejlődik a világ és a tudomány, az ember egyre gyakrabban hiszi azt, hogy ő tartja a kezében az életet és a halált. Egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy semmi sincsen a kezünkben, a hatalmunkban. Fogalmunk sincsen, hogy honnan jött a járvány, hogy ki fertőz meg kit, hogyan és miért, sőt azt sem tudjuk, hogy ki lesz az, aki átesik rajta könnyedén, s ki az, aki úgy megszenvedi, hogy egész életére hatással lesz. Nem tudjuk kézben tartani ezeket a kérdéseket. Az Isten az, aki élet és halál ura, nem pedig az ember. A vízözön után megígérte, hogy többé nem pusztítja el az emberiséget. Most sem fogja megtenni, azért, mert amit mond az igaz. De azt egyáltalán nem mondta, hogy ne lennének próbatételek: az emberi földi élet tele van próbatételekkel. 

hirdetés

Az Isten kezében van az élet, és az Isten kezében van a halál, nem a miénkben.

  1. Megtapasztalhattuk, hogy a baj mennyi jó dolgot hoz ki az emberekből

Rádöbbenhettünk idén arra, hogy mennyi jó ember van a környezetünkben, akikről nem is gondoltuk volna, hogy segíteni fognak. Olyanok, akik eddig közömbösek vagy ellenszenvesek voltak számunkra, de most kiderült, hogy mennyi jót tudnak tenni. Hogy hűségesen, nap mint nap képesek egy karanténban lévőnek segíteni, vagy ellátják azt az idős embert, akinek a párját kórházba szállították. Milyen összefogást tapasztalhattunk az emberek részéről! Az idei év tanulsága az volt, hogy amikor minden az online térbe vonult, az ember akkor is ügyesen megtalálta annak módját, hogy hogyan tud segíteni.

Ebben óriási segítséget nyújtott az egyházunk is, amely rögtön alkalmazkodott ehhez a helyzethez. Voltak, akik azt mondták, hogy feladta az egyház az addigi elveit azzal, hogy nem kellett vasárnap kötelezően misére jönni, vagy hogy nem kellett egyéni gyónást végezni. Pedig nem elvek feladásáról van szó, hanem arról, hogy az adott helyzetben mi szolgálja az emberi lélek üdvösségét. Az egyház rögtön alkalmazkodott ahhoz a helyzethez, amelybe az ember került. Mert Krisztus egyháza az emberért van, a mi üdvösségünk szolgálatáért! Mennyi jó dolgot hozott ki belőlünk ez a veszélyhelyzet, amely felkészületlenül ért bennünket!

  1. Isten tudja, hogy mi lesz velünk és a családunkkal

Fontos megértenünk azt is, hogy mi jót hozott ez a helyzet a ma emberének! Ebben az évben megérthettük, hogy az életben a dolgok nem úgy zajlanak, mint ahogyan azt eltervezzük. Az emberi helyzetek Isten örök törvényében benne vannak. Azt a nyugalmat és biztonságot élhetem most át, hogy Isten tudja, mi fog történni velem, a családommal és a környezetemmel. Bármilyen rettegés vagy depresszió is vesz erőt az emberen, ez mégis nyugalommal tudja megerősíteni a hitünket!

Ez az év megmutatta, hogy Istennek van miért hálát adni, még egy ilyen esztendőben is, hiszen Ő az egyetlen kapaszkodó!”

Zoltán atya beszéde 12:49-től:

 

 

Borítókép - Fotó: Fotó: Bodnár Patrícia
Egyéb
hirdetés

5 hozzászólás

  • Válasz Filipánics Tibor 2021. 01. 01. 18:29

    „Isten kezében van az élet és a halál, nem az emberében” Ennek az egész mindenségnek egy fenntartója van, az pedig Isten. Ám nekünk nem erről a szintről kellene beszélnünk,mert nincs közünk hozzá,befolyásunk semmi.A földi létezésünkre vagyunk nagy hatással. Az ember nagyon is fontos döntéseket tud hozni az élet és a halállal kapcsolatban, lásd háborúk és környezeti károk. Jobban tennénk, ha ezekkel foglalkoznánk, a nagy szavak helyett.
    “Mit köszönünk meg Istennek?” Szörnyű kérdés!! Ha “Isten kezében van az élet és a halál” és mi tiszteletben tartjuk a döntéseit, akkor felesleges és rossz a kérdés. Vagy, a ló túl oldala játszik, mikor mindent meg kell köszönni Istennek, hisz tudja Ő, hogy mi válik a javunkra és amit Ő ad, azt illik megköszönni.
    “Isten megmutatta, hogy élet és halál ura” Gyikolunk az abortusszal, gyilkolunk az atombombáinkkal, fegyverenkkel. Főldi szinten jobbára(!!) mi vagyunk élet és halál urai. És mond,”Az Isten az, aki élet és halál ura” kézben tudja tartani a vírust?? Mennyi jó keresztény halt meg a vírus miatt?
    “A vízözön után megígérte, hogy többé nem pusztítja el az emberiséget.” Ez utalás akar lenni, hogy nem az összes embert pusztítja el, csak párat. (vigyázz, én nem hiszek abban, hogy Isten gyilkol)
    “Ebben az évben megérthettük, hogy az életben a dolgok nem úgy zajlanak, mint ahogyan azt eltervezzük.” Csak ebben az évben tudatosult ez bennünk? Kérdezz meg egy haldoklót,egy öngyilkosságra készülőt,stb, ők felvilágosítanak, hogy ez már régóta így van.
    “Azt a nyugalmat és biztonságot élhetem most át, hogy Isten tudja, mi fog történni velem” Ó, bár csak a bizalmatok Istenben folyamatos lenne, de recseg ropog, a napi terhektől függően. Nézz magadba és gondolkodj,nincs bizalmad Istenben, mert ha lenne, akkor a magad dolgával törődnél mindig, hisz te tökéletlen vagy, nem úgy Isten.

  • Válasz Filipánics Tibor 2021. 01. 01. 19:07

    Való igaz, hogy a nemtetszéseimnek adok inkább hangot de azért vannak jó dolgok is itt számomra, példának említem az utolsó podcast-ot, ami nagyon tetszett. Lássuk, itt mi tetszett.
    “Ahogyan fejlődik a világ és a tudomány, az ember egyre gyakrabban hiszi azt, hogy ő tartja a kezében az életet és a halált.” Nagyon sokszor így is van, hogy ez jó e vagy rossz, majd elválik.
    “Nem tudjuk kézben tartani ezeket a kérdéseket.” Kellenek az ilyen orra koppintások, amik észhez térítenek bennünket.
    “Rádöbbenhettünk idén arra, hogy mennyi jó ember van a környezetünkben” Ez valóban jó próba tétel,nagyon sok jó ember van és vannak akik úgy is viselkednek.
    ” Pedig nem elvek feladásáról van szó, hanem arról, hogy az adott helyzetben mi szolgálja az emberi lélek üdvösségét.” Nagyon szimpatikus volt ez a hozzá állás.
    “Mert Krisztus egyháza az emberért van” Ez jó,hisz mi vagyunk az éltetője az egyháznak.

  • Válasz Ben 2021. 01. 01. 19:13

    Nagyon szép, hogy 3 alapvetést sikerült megfogalmazni. Ehhez kellett egy pandémia néven futó irányított globális “valami”, amit ti a médiában még mindig járványnak neveztek? Ugye manapság megbélyegzéssel jár kilógni a sorból, nem csodálom ha nem a mainstream sablon szerint fogalmaztok. Mit köszönhetünk Istennek a 3 alapvetésen kívül, amit a cikk megfogalmazott, ha már élhetek a lehetőséggel ráadásként megírni: szerintem 2020-ban Isten megengedte hogy az emberek kérdéseket fogalmazzanak meg a körülttük zajló eseményekről, kinyissák a szemüket és meglássák, hogy a Világ ura a sátán. A Média, a Politika és a Vallásos hagyományokon alapuló egyház ugyanazt a célt szolgálja, az emberek megtévesztését. Amíg a Média egy hatalmas hazug szájjá változott, ami éjjel és nappal szüntelen mossa az agyakat, azokat akik saját gondolatokat fogalmaznak meg, akik észreveszik a törvénytiprás egyre növekvő jelenlétét a színfalak mögött, azokat megbélyegzik, ignorálják, és címkéket aggatnak rájuk. Koronavírus, pandémia. Lassan hánynom kell ezektől a kifejezésektől, ha keresztény médiumokon kell olvasnom, mint ti is beálltatok a sorba és hagyjátok magatok a rendszerhez simulni. Ahhoz a rendszerhez amelyet sátánista elit mozgat. Ez a rendszer lesz a legnagyobb ellenséged, ha az Igazságot akarod követni a végsőkig.
    .
    2020, az az év, amikor a demokrácia fogalmát megcsúfolták, és az átlagember szabadságának korlátozására globális kísérletet tettek.
    Ezek kézzelfogható jelek, hálásak lehetünk Istennek, hogy a sátáni Rendszer lebuktatta önmagát, és nem kell többé vakon minden szemetet/hazugságot megennünk, amit nagy kanállal adnak a szánkba.
    Boldog Új évet 777! És kívánom nektek, hogy felismerjétek a médiát uraló Leviatánt. Maradjatok tőle távol, mert be akar majd darálni benneteket is, hogy ne az igazságot közöljétek, hanem hazug sablonokba burkolt féligazságokat.

    • Válasz Filipánics Tibor 2021. 01. 02. 10:55

      “kinyissák a szemüket és meglássák, hogy a Világ ura a sátán.” Csak annál, aki annak is tartja. Te túl nagy erőt és fontosságot tulajdonítasz a sátánnak, érdemes elgondolkodnod azon, mért gondolod ezt, illetve mért ezt veszed észre.
      “Ahhoz a rendszerhez amelyet sátánista elit mozgat.” Nincs ilyen,ne hárítsad az ember felelősségét a sátánra. Azt írtad megtévesztik az embereket, de te is meg vagy tévesztve ez által,felejtsd el a sátánt és vedd észre az embert.
      “hálásak lehetünk Istennek, hogy a sátáni Rendszer lebuktatta önmagát” Ezért hálásak? És mi mindenért nem kell hálásak lennünk Istennek? Te is be vagy csapva nagyon, ha azt hiszed, hogy Istennek bármi köze van ezekhez.

      • Válasz Ben 2021. 01. 12. 04:25

        Amennyi időt és energiát fektetsz abba, hogy minden cikket és Bibliai kijelentéssel összhangban lévő írást félremagyarázol/ átértelmezel, arra is fordíthatnál időt akár, hogy az egész Bibliát elolvasod, és a saját elborult értelmezésed szerint átírod; szerintem a Teremtés első 5 könyvét már átírhattad volna ennyi idő alatt, amennyit a 777 cikkei alatt okoskodsz és kiadhattad volna a saját értelmezésű Tibor-Bibliádat.
        Akkor idézem magamat, amit te is idéztél: “kinyissák a szemüket és meglássák, hogy a Világ ura a sátán.” Én tudom miért gondolom ezt. Meg fogsz lepődni az egyszerű válaszomon, lehet nagy meglepettségedben még a hideg is ki fog rázni a válaszom miatt. Hát képzeld el kedves barátom, a Biblia állítja ezt és én elhiszem. Korintusbeilekhez írt levél 2:4:4
        .
        Továbbá cáfolod az állításom, miszerint nincs sátánista elit. Akkor kinek a számlájára írod az a rengeteg emberiség ellenes szörnyűséget amit a hatalmi elit, legkézzelfoghatóbb példával élve például Hollywood nagyjai művelnek, akik kapcsolatban állnak a Clinton családdal, Amerika liberális vezetőivel? Kanniibalizmus, pedofília. Talán hallottál a pizzagate botrányról? Vagy mire véled azt, hogy a mainstream media kizárólag a Trump ellenes demagóg szöveget tolja, de arról a számos pozitív dologról soha nem beszél amit a világban elért. Munkahelyeket teremtett, békét kötött számos országgal, adókat csökkentett, a gyermek és családvédelmi programokat szorgalmazott és – na képzeld kivel – a hatalmi elittel és a főáramú média agymosásával szembement és mi lett a köszönhet? A szélsőjobboldali vagy keresztény médiumokon kívül ezeket a dolgokat soha egyetlen szóval sem említették, hanem elővették valamelyik tartalmatlan Trump lejárató süket dumát és közölték, vagy egy tettét felnagyították, kicsavarták és hamisan adták elő (óó kicsit hasonlít ahhoz amit te művelsz). Ismerősen cseng: FAKE NEWS? Persze-persze, szerinted nincs hatalmi elit. Jó a homokba dugni a fejet, a kérdés csupán az: megéri-e.
        “”hálásak lehetünk Istennek, hogy a sátáni Rendszer lebuktatta önmagát”” “Ezért hálásak?” Jól olvastad. Hibát ott követtél el mikor megpróbáltad félreértelmezni, és ezt mondatba foglaltad, mert csak egy semmitmondó katyvaszt hagytál magad után, ahol egy általam feltett kijelentésre engem vádolsz, idézlek: “Te is be vagy csapva nagyon, ha azt hiszed, hogy Istennek bármi köze van ezekhez.” Sehol nem mondtam hogy Istennek köze lenne a sátán gonoszságához, azon kívül, hogy egyelőre a Föld nevű bolygón a hatalmukat gyakorolhatják, mert még nem jött el az idő, hogy a végső büntetésüket elnyerjék. De ha kinyitod a szemed, akkor láthatod, hogy az idő egyre közelebb van.
        Ne fáradozzál azon, hogy kiforgatod másoknak a szavait, hanem ha valami nem tetszik, akkor tegyél fel kérdést, hogy az adott kijelentést mire alapozza a cikk vagy véleményíró. Személy szerint minden szavamat a Biblia igazságival összhangban próbálom leírni, te pedig azon kívül, hogy sajátoson értelmezel mindent, semmire sem hivatkozol, csak állandóan kiforgatod az ember szavait, mást sem csinálsz, csak elvárod a hozzászólásod olvasóitól, hogy minden logikus Bibliaii kijelentést megkérdőjelezzenek. Engem már régóta nem érdekelnek a kommentjeid, mert semmitmondóak, Biblia ellenesek és egy az egyben megtévesztőek lehetnek friss keresztények számára, így tehát egy jó tanács, ha zavar a hozzászólásom: ne olvasd el. Köszi.Puszi.