2020. 12. 05.

Kijárási korlátozás, maszkba zárt világ – hogyan lehet megbírkózni az egyedülléttel?

A koronavírus-járvány nem csak a testi, hanem a lelki egészségünkre is káros hatással lehet: az utóbbi időszakban megszaporodtak a magukat magányosnak érző emberek száma – kimondottan igaz ez az idős emberekre. Dobrai Zoltán mentálhigiénés szakember írásában a magányról és az egyedüllétről ír.

Az egyedüllétet hajlamosak vagyunk  negatív dologként értékelni, sőt meg is ijedünk attól, ha épp elvonulásra vágyunk. ,,Valami nincs rendben veled? Miért akarsz egyedül lenni? Valami baj van?” – hangzik környezetünk reakciója, holott  az egyedüllét iránti igényünk természetes, bár talán erről nem is kell írni az „énidő” korszakában, amikor egyre többször halljuk, hogy foglalkozzunk magunkkal.  De ha ennyire természetes, akkor miért címkézzük negatívnak?

Akkor élhetjük meg negatívan az egyedüllétet, ha nem mi döntünk róla, ha akadályokba ütközünk a másik felé vezető úton.

Hiszen a létünk maga is egy kapcsolatból fogant. Ilyen startvonal után hogy ne élnénk meg a közösség és a kapcsolatok hiányát negatívumként, fájdalomként? Ha rosszul érezzük magunkat a járvány okozta távolságtartás és egyedüllét miatt, akkor teljesen rendben vagyunk. Ahhoz, hogy jobban legyünk, el kell tudnunk fogadni a nehéz és kellemetlen, rossz érzéseket is.

hirdetés

A magány viszont ettől különböző érzésvilág. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki egyedül van, hiszen nagycsaládban, párkapcsolatban, barátok közt is megélheti valaki a magányosságot, a valódi kapcsolódás hiányát vagy az erre való képtelenséget. Akkor vagyunk magányosak, amikor nem érezzük az elfogadást a másik részéről, ha alig kapunk figyelmet vagy nem kezelnek partnerként minket. Amikor távol vagyunk a másiktól. Tehát ez az érzésvilág nem arról szól, hogy valaki egyedül él, idős, vagy épp nincs párja. Akár életszakaszokhoz, krízisekhez is köthető a magány megélése. Még erősebben törhet ránk, amikor elveszítünk egy fontos embert az életünkből, vagy új és idegen környezetben találjuk magunkat. Bárhogyan is legyen, foglalkoznunk kell vele, máskülönben depresszióba csúszhat vagy épp testi tünetekként jelenhet meg a gyötrő érzés. Hiszen nem az egyedüllétre és a magányra lettünk teremtve.

Általában nehezünkre esik beismerni, bevallani vagy épp kimondani azt, hogy magányt élünk át. Pedig, ha többször tudnánk erről beszélni a mellettünk lévőknek, akkor a magányunk máris oldódna, hiszen már nem egyedül hordoznánk ezt az érzést. Talán idővel el is tűnne, hiszen a másik ember elérhetőbbé válna számunkra és a saját felelősségét is megérezhetné életünkben.

A megértés és az elfogadás segíthet a legjobban. Próbáljunk meg a másik, a magányt megélő ember bőrébe és érzésvilágába bújni. Fogadjuk el őt és érzéseit úgy, ahogyan most van. Véletlenül se akarjuk elvitatni az érzései valódiságát és ne kicsinyítsük le azokat.

Aki megéli a társas magányt, annak talán még rosszabb ez, hiszen a társa vagy társai elérhetőek lennének, de mégsem képesek olyan mély kapcsolódásra, amelyben együtt lehetnének.

Van akinek még ennél is nehezebb, hiszen előfordulhat, hogy élete első éveiben is megtapasztalta a magányt, az érzelmi elszigeteltséget, így ez az érzésvilág meghatározóvá vált számára. Viszont ott van annak a lehetősége is, hogy egy elfogadó, érzelmileg közeli kapcsolatban gyógyuljon. Lehet ez egy mély baráti kapcsolat, házastárs vagy egy segítő szakember is. Már az is sokat segíthet, ha lecseréljük borúlátó szemüvegünket, amennyiben erre képesek vagyunk. Ha igen, akkor felfedezhetjük a kapcsolatainkban lévő értékeket és az élet ajándékait keresve, új szemüvegen keresztül láthatjuk meg mindazt, amiért hálásak lehetünk még egy világjárvány idején is.

Nem tartom problémának, ha valaki megtapasztalja a magányt és az egyedüllétet. Persze hosszútávon egyikkel se időzzünk, mert annak komoly testi tünetei is lehetnek és a teremtés koronái egymás nélkül nem képesek élni. Viszont ha valakinek az életében stabilan vagy rendszeresen visszatérő élménye a magányosság, azzal nem veszíthet, ha szakemberhez fordul.

Aki pedig képes rá, hogy megszeresse azt az embert, akivel a legtöbb időt tölti, kezdje el már ma szeretni. Akivel érdemes jóban lennünk azok mi magunk vagyunk. Ha sikerül jóban lennünk magunkkal, akkor könnyebb megélnünk azt, amikor ketten, egyedül vagy épp magányosak vagyunk. Nem lesznek már egyedül és magányosak a környezetünkben élők sem, ha képesek vagyunk megszeretni magunkat, mivel ezután már könnyebb lesz jól szeretni a másikat.

Dobrai Zoltán
mentálhigiénés szakember, mediátor

 

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Blog Dobrai Zoltán
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás