2020. 11. 11.

,,Szükségünk van erre a táplálékra” – olvasói levél a nyilvános szentmisék megtartásáról

Olvasói levél érkezett a virtuális postaládánkba: Kovács Szandra személyes tanúságtétele mellett azt is elárulta, hogy miért érzi fontosnak a nyilvános szentmisék megtartását.

Gyerekkoromban – bár a szüleim megkereszteltettek egy református templomban  – sosem gyakoroltuk a hitünket, nem is volt körülöttem senki, aki erre biztatott volna, sőt inkább otthonról is a „szokásos” negatív prekoncepciókat hoztam magammal, így sokáig egyáltalán nem érdeklődtem a vallás iránt. Később már akadt körülöttem egy-két hívő barát is, mégis egy olyan embernek köszönhetem a hitem nevelésének első lépését, aki végül a legnagyobb fájdalmat okozta az életemben.

Így érkeztem meg „véletlenül” egy katolikus szentmisére, egyedül, önszántamból; elveszetten, kiüresedetten, kétségbeesetten, megsemmisülten, teljes kilátástalanságban, de végül egy olyan csodálatos élményben részesülhettem, hogy tudtam, én ezt tovább szeretném mélyíteni. Ekkor már éreztem, hogy Isten megfogta a kezemet és valahová vezet. Fogalmam sem volt merre, de reméltem, hogy jó lesz. Több hívő barátomnak hála rapid sebességgel szívtam magamba a tudást, végül elkezdhettem hittanra járni ahhoz az atyához, aki az első alkalommal is elképesztő hatással volt rám. Mára pedig büszkén mondhatom magamról, hogy hivatalosan is a katolikus egyház tagja vagyok.

hirdetés

Persze utunk sosem egyszerű, a dolgok nem haladnak gördülékenyen, vannak visszahúzó erők, támadások, akár ránk vonatkozóan, akár az egyházra vetítve. Talán nevezhetnénk ezt a 21. század modern keresztényüldözésének. Rengeteg támadást kapok a nem hívő barátaimtól és a nem hívő családomtól, amikor kiállok a keresztény tanítás mellett: hiányzik a befogadás, a megértésre való hajlandóság pont egy olyan közegben, amelynek tagjai a mindennapokban éppen az elfogadásért, a toleranciáért harcolnak. Aktuális téma a templomok nyitva maradása és a szentmisék megtartása, amely szintén „remek” lehetőség a vélemények ütköztetésére.

A tavaszi karantén alatt nehéz volt, hogy csak online nézhettem a közvetítéseket, és akárhányszor egészségügyi sétára mentem, a szívem mindig a mi templomunkhoz vezetett. Mindig leültem egy kicsit a zárt ajtók, kapuk előtt imádkozni. Most pedig hálát adok érte, hogy ma nem így van, és magamhoz vehetem ezt a számomra, számunkra elképesztően fontos lelki táplálékot, amely épp olyan létszükséglet, mint a kenyér és a víz. Sokan úgy gondolják, hogy éppen a legveszélyeztetettebb emberek mennek templomba, és ez nem helyes. Én pedig azt gondolom, hogy aki már tudja és érzi, mit is jelent valójában hinni, azt nem lehet visszatartani amíg egészséges, hiszen szükségünk van erre a táplálékra.

Mégis azt kérem Tőled, kedves Olvasó, légy türelemmel azok felé, akik netán ellenségesen állnak a nyitva maradáshoz és a szentmisék bemutatásához, hisz mi mindannyian szeretetet, türelmet és befogadást kaptunk, amikor kinyitottuk a szívünket és meghallottuk az Isten hangját. Ne adjátok fel soha, mert ha a legfontosabb emberek cserben is hagynak, Ő ott van. És megtart. És fogja a kezünket. A Tiédet, az enyémet, mindannyiunkét.

Mert „még a rajtam csattanó gyűlölet is alámerülő kavics a szeretet tavában” (dr. Pákozdi István – Esti imádság).

Kovács Szandra

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Blog
hirdetés

1 Komment

  • Válasz filipánics tibor 2020. 11. 11. 13:20

    “elveszetten, kiüresedetten, kétségbeesetten, megsemmisülten, teljes kilátástalanságban” Nem a legegészségesebb állapot,mert ilyenkor védtelen az ember és az elmélye mindent befogad amiről úgy selyti,hogy segít neki. Nem azt mondom,hogy ez kizáró ok,csak nem túl szerencsés.
    “éreztem, hogy Isten megfogta a kezemet és valahová vezet.” A tőle kapott szabadságunknak pont az a lényege,hogy bár fogja a kezed de nem vezet sehova. A mindig jelenlévő jelenlétében te viszont bárhová mehetsz.
    “kiállok a keresztény tanítás mellett” nincs ebben semmi kivetni való ha bölcsen csinálják,azonban ezt nagyon nehéz.
    “amikor kinyitottuk a szívünket és meghallottuk az Isten hangját.” Nagyon jó.Miért? Mert te nyitottad ki a szívedet és nem Isten nyitotta ki.
    “Ő ott van. És megtart.” Ez gyönyörű!!!!! Rég olvastam ilyen szép és igaz dolgot Istentől. MEGTART. Bizony ezt csinálja de ezen kívül már jönnek a kivetítéseink,a hamis elképzeléseink.
    “A Tiédet, az enyémet, mindannyiunkét.” Főleg a vége nagyon jó,a “mindannyiunkét”.