„Ha Istennel vagyunk a párkapcsolatban, nemcsak kapni akarunk, adni is tudunk”

Adott egy jegyespár, Csöndes Evelin és Csalók Laci, akik Isten dicsőítésén keresztül találtak egymásra. Ez szépnek és egyszerűnek hangzik, ennél azonban kalandosabb volt az ismerkedésük. A decemberben házasodni készülő fiatal párral beszélgettünk a férfiak és nők kommunikációja közti különbségekről, a házasságról, az Istennel való kapcsolatukról és persze arról, hogyan váltak szolgálótársakból jegyesekké. Sok olyan momentumot osztottak meg, amelyek a 777 olvasói számára is tanulságosak lehetnek, akár még a házasság előtt állnak, akár évtizedek óta benne élnek már.

Amikor kettőtökön gondolkodtam, egy dicsőítő alkalom jutott eszembe, ahol mindketten zenéltetek. Azt láttam rajtatok, hogy félszavakból, sőt egy-egy pillantásból megértitek egymást: igazi harmónia, együttrezonálás . De meséljetek, hogy alakult ki ez köztetek?

Laci: Mi úgy találkoztunk, hogy ugyanabban a szolgálói csapatban önkénteskedtünk. Tetszett, ahogy Evelin dicsőített, de akkor még semmi más nem fogalmazódott meg bennem vele kapcsolatban. Volt egy istentiszteleti alkalom, ami előtt egyszer csak kaptam egy üzenetet Evelintől, hogy hozzak gitárt, az alkalom közben pedig megkért, hogy dicsőítsek, mert ő elfáradt.

Evelin: Igen, én ott hallottam Lacit először gitározni, ez három éve volt.

Laci: Nem sokkal később volt az első közös dicsőítésünk, ami kimondottan könnyen ment. Onnantól kezdve fokozatosan kiforrott az a felállás, hogy dicsőítésnél én viszem a zenei részt, Evelin pedig a szellemi vezető.

hirdetés

Evelin: Számomra Laci imameghallgatás volt a szolgálatra nézve. Tudtam, hogy szolgálótársként küldte őt Isten hozzám, nekem ugyanis szükségem volt egy vezetőre mellettem. A gitározás és a dicsőítésvezetés, éneklés együtt komoly kihívás, Laci pedig levette annak a terhét, hogy koordinálnom kelljen a többi zenészt, helyette jobban tudtam Istenre koncentrálni.

Laci: Nemrég visszakerestük, hogyan is kezdődött a kommunikáció köztünk. Én írtam egy kottával kapcsolatban Evelinnek, aki nem válaszolt fél évig (nevetnek).

Evelin: Aztán, mikor hirtelen zongoristára volt szükségem, akkor én írtam neki…

Laci: …akkor egyből visszaírt! (nevet)

Evelin: Szóval az első közös szolgálat után én biztos lettem benne, hogy egy az utunk, ha nem is tudjuk, mennyi ideig, de nekünk együtt kell dicsőíteni. Sokszor ki is fejeztük, hogy hálásak vagyunk egymásért, de ez tényleg csak a szolgálatról szólt. Mi ráadásul az elején meg is beszéltük, hogy köztünk ne legyen semmi.  

Ez azért a jelen távlatából meglepő. De gondolom, azért is volt erre szükség, mert nagyon sok időt töltöttetek együtt a közös felkészülések során.

Laci: Fontos volt ezt tisztázni. Aztán többször beszéltem Evelinnek lányokról, akik szimpatikusak, és én is tudtam arról, hogy épp melyik srác tetszik neki. Szóval barátok voltunk.

Aztán jött a fordulat.

Evelin: Igen, Laci lépett először. De az a pont, amikor konkrétan elindult köztünk valami, akkor mindkettőnkben történt már változás.

Laci: Mindezt megelőzte, hogy nekem volt egy nehéz időszakom előtte, sok változás zajlott az életemben, mind a munkámban, mind a baráti körömben. Egyedül Evelin volt, aki velem maradt. De neki sem volt könnyű ez a helyzet, mert sokszor őt sem „dédelgettem” ebben az időszakban: mikor jött a szolgálati feladatokkal, általában leráztam. Volt egy mélypontja is a kapcsolatunknak, Érszőlősre mentünk szolgálni, ott nagyon nehéz volt elviselni egymást, miközben a dicsőítő csapatnak azt kellett közvetítenünk, egység van köztünk, hogy ne essen szét a banda.

Utána megbeszéltétek ezt?

Evelin: Igen, én szerettem volna rendezni, ami ott történt.

Laci: Ez tipikus férfi-női különbség egyébként. Egy férfi általában elvan akkor is, ha valaki haragszik rá, míg egy nő ezt nem tudja elviselni sokáig. De végül sikerült megbeszélnünk. Elmondtam Evelinnek, hogy most nem tudom folytatni vele a szolgálatot, amíg nem jövök ki ebből a nehéz időszakból, ő pedig abszolút megértő volt. Bennem ez volt a végső pecsét, ahogyan akkor támogatott és mellém állt.  

Evelin: Laci akkor már keresztkérdéseket tett fel, például hogyan tudok figyelni majd a társamra ilyen sűrű időbeosztás mellett, meg arról is beszélt, hogy ő milyen feleségre vágyik. Ott, akkor olyan volt, mintha mindkettőnk szívét megnyitotta volna Isten egymás felé, szabadságot éreztünk arra, hogy már több bepillantást engedjünk a másiknak önmagunkba, mint egy átlagos baráti kapcsolatban. Nekem az egész beszélgetés alatt hihetetlenül nagy békességem volt, ami meglepett egy ilyen feszült hétvége után. Több jele is volt annak, hogy Laci elkezd lépegetni felém, én meg ettől természetesen beparáztam, hiszen megbeszéltük, hogy nem lesz köztünk semmi. Napi szinten imádkoztam ezért, hogy Uram, vedd el ezt, mert biztos csak beképzelem az egészet. Bennem ez nagy harc volt. Azt is tudtam, hogy neki kell nyíltan lépnie először, addig felesleges bármit gondolnom vagy éreznem.

Laci: Nekem sem volt könnyű, mert alapesetben, ha lépek egy lány felé, és leoffol, kikosaraz, semmi gond. De mivel Evelinnel együtt szolgálunk, elég kockázatos volt. Igyekeztem apró figyelmességekkel kifejezni, hogy fontos nekem. Az egyik ilyen az volt, hogy az egyik találkozónkra kimondottan egészséges kajákat vittem, mert tudtam, hogy Evinek ez fontos, miközben ő meg tudta rólam, hogy pizzaszakács voltam és nem arról vagyok híres, hogy egészségesen étkezem.

Evelin: Mikor odaadta a kölesgolyót és a banánt, el kellett telnie néhány másodpercnek, mire leesett, hogy „na várjunk csak, ezt meg miért hozta?”. Kezdett összeállni a kép, hogy ő nyit felém. Nekem ez jólesett, imponált. Minden alkalommal, mikor rá gondoltam, elképesztő békességet éltem át, tudtam, hogy Istentől van ez.

Fotó: Katona Flóra

Istent hogyan vontátok be ebbe a folyamatba?

Laci: Én volt, hogy böjtöltem a kapcsolatunkért. Összeírtam, hogy miért éri meg belevágni Evelinnel és mi az, amit veszíthetek: látványosabban több volt a mellette szóló érv. Imádkoztam és végül eldöntöttem, hogy szeretnék nyitni Evelin felé. Akkor fekete filccel ki is húztam a rossz dolgokat, a jókra akartam tekinteni. Istennel hoztam meg a döntést és már több ízben visszaigazolta, hogy mennyire jó ez a kapcsolat. Kapóra jött, hogy nem sokkal később mentünk a Balatonra egy táborba együtt, ott elhívtam Evit sétálni. Erre visszakérdezett: „Ilyen hidegben?” (nevetnek)

Evelin: Tényleg nagyon hideg volt! Végül bent beszélgettünk, ott osztotta meg Laci a szívét velem. Én akkor már sejtettem, hogy miről fogunk beszélni.

Laci: Bennem akkor már az a döntés is megszületett, hogy szeretném, hogy Evelin a feleségem legyen. Vagyis nem párkapcsolatba hívtam, hanem egyből jegyességbe.

Evelin, ez nőként nem ijesztő, hogy egyből házasságba hívnak, nem csak párkapcsolatba?

Evelin: Nem mondom, hogy nem volt ijesztő. Én is éreztem ennek az egésznek a súlyát, a felelősségét – mégiscsak életre szóló döntés. De ezt számomra megelőzte egy hosszú időszak, amelyet önismerettel töltöttem, így magabiztosabban tudtam igent mondani.

Laci: A szerelmi vallomásom után időt hagytam neki, hogy válaszoljon. Két-három nap múlva visszajelzett, hogy oké, menjünk együtt Isten elé a kérdéssel. Ezután hat hetet böjtöltünk együtt. Hétköznapokon igyekeztünk az okostelefont kevesebbet használni, hogy jobban tudjunk Isten akaratára figyelni, a hétvégéken pedig étellel is böjtöltünk. Én már az első héten kaptam egy igét, hogy ő lesz a feleségem: „A béke szövetségét kötöm velük, s ez örök szövetség lesz. Megerősítem és megsokasítom őket, és felállítom közöttük szentélyemet, örök időkre.” (Ezékiel 37:26.) Miután Evelin ténylegesen igent mondott rám, megrendeltem a gyűrűt és eljegyeztem. Mi így a jegyben járás alatt is ismerkedünk. Ez a helyzet különleges, arra is jó, hogy nem kell kényszeresen megfelelni egymásnak, sokkal őszintébbek tudunk lenni, mert tudjuk, hogy akarjuk egymást. Ez egy biztonságos zóna. Isten iránti bizalommal választottuk egymást, és folyamatosan jönnek a megerősítések, hogy jó döntést hoztunk. Isten pontosan tudja, milyen társra van szükségünk.

Te férfiként hogyan készültél még?

Kérdeztem Istent, hogy ő hogyan lát egy férfit, egy férjet. Egy férfit az Atya papnak helyez el a családban, akkor megértettem ennek a felelősségét. Megmutatta azt is, hogy eddig vagy azért szerettem valakit, mert tehetséges volt, vagy azért mert jó volt vele időt tölteni. Az Efezusi levélben arra int az ige, hogy szeresd a feleségedet, méghozzá kritériumok nélkül. Olvasunk egy könyvet is erről, ami nagyon jó, Szeretet és tisztelet a címe.

Elmesélitek, miről szól a könyv?

Laci: Ha agapé szeretettel szeretjük egymást, vagyis nem azt nézzük, hogy mit kapunk a másiktól, hanem egyszerűen döntünk emellett, hogy szeretjük, akkor az egy jó kapcsolat lehet. Krisztus is ugyanígy döntött mellettünk, és nem azért szeret, mert kiérdemeltük.

Evelin: A könyv arra mutat rá, hogy egy férfinak az adja az alapbiztonságot egy kapcsolatban, ha azt érzi, hogy a nő tiszteli, felnéz rá, bátorítja, meglátja a jó tulajdonságait, bízik a döntéseiben, míg egy nőnek az, ha szeretve van. Ha ez a kettő oda-vissza megvan, akkor stabilan érzik magukat a felek.

Laci: Tényleg nagyon férfivá tesz egy férfit, ha azt tapasztalja, hogy a nő megbízik benne és tiszteli. Ha ez nincs meg, akkor könnyen kivonjuk magunkat a felelősség alól és azt mondjuk a másiknak, „oldd meg”. Isten nem véletlenül osztotta így a szerepeket, hogy a férfi legyen a vezető a kapcsolatban.

Evelin: Nekünk nőknek pedig az adja a biztonságot, ha feltétel nélkül kapunk szeretetet. Ha megmelengeti a férfi a szívünket, ha dicsér minket, ha gyengéd és figyelmes velünk. Ha megvan ez a figyelem, ha azt érezzük, hogy odavan értünk a férfi, akkor az a nőt megelégíti a kapcsolatban. A könyv arra bátorít, hogy függetlenül attól, hogy épp mit kapunk a másiktól, gyakoroljuk a szeretetet a másik felé. Ez Isten nélkül nem működne.

Laci: Aki nem ismeri az Urat, az egy kapcsolatba azért megy bele, hogy kapjon. Nekünk pedig van egy ígéretünk Istentől, hogyha adunk is egymásnak, akkor meg fogja áldani a szövetségünket.

Fotó: Katona Flóra

Visszatérve rátok: hogyan született meg végül a döntés a jegyességről?

Evelin: Kezdettől férjet és feleséget kerestünk. Épp ezért is volt hosszabb folyamat, az összes bennünk lévő kérdést és kételyt Isten elé akartuk vinni. Mielőtt elkezdődött a kapcsolatunk, már mindketten átmentünk nehézségeken, és Istennek hála, nagyon kiforrottan tudtunk igent mondani egymásra. Jól jött a tavaszi karanténos időszak is, mert sokat tudtunk Istennel lenni és minden nap beszélgettünk Zoomon Lacival. Ez nagyon intenzív időszak volt a kapcsolatunkban, hiszen a Covid miatt nem mentünk szolgálni, tudtunk koncentráltan Istenre és egymásra figyelni.

Laci: Néztünk együtt egy tanítássorozatot is, amit minden este megbeszéltünk. Ez nagyon jó irányvonalakat adott, hogy mikről beszélgessünk a jegyességünkben.

Evelin: Tényleg nagyon fontos, hogy a jegyesség alatt legyen valaki, aki kívülről behoz olyan témákat, amelyek egy párkapcsolatban lényegesek. Például készen állunk-e egyáltalán arra, hogy kapcsolatba lépjünk, miket hozunk magunkkal a családból, satöbbi. Nem is gondolnánk, mennyi ilyen kérdést, kihívást felvet egy kapcsolat, hiszen amíg egyedül vagyunk, ezeket nem látjuk.

Aztán jön egy tükör…

Evelin: Pontosan, és az sem mindegy, hogy ez a tükör milyen. Rád üvölt, ha valamiben hibáztál vagy lágyan rávilágít, ha valamit például a családodból hoztál és nem is veszed észre. Jó ezt az utóbbit gyakorolni. Nyilván azt vesszük észre jobban a másikban, ami bánt minket, ezért nem könnyű higgadtan, kedvesen megbeszélni . De tudatosítani kell, hogy a másik nem azért teszi, amit tesz, mert szándékosan bántani akar, hanem ezt hozta magával. Nem véletlenül járunk jegyesoktatásra is, ahol szintén sok fontos téma felmerül. Sokan azt gondolják, hogyha keresztény családból jönnek, akkor nincs szükségük tanácsadásra, pedig dehogynincs. Amíg egyedülálló vagy, sokkal inkább figyelni tudsz az Istennel való személyes kapcsolatodra, az elhívásod megismerésére, aztán viszont Isten sokkal mélyebben elkezd bennünk munkálkodni. Ha hagyjuk, akkor nagyon sokat tud formálni.

Laci: Egy-egy tanítás, amit együtt hallgatunk vagy a jegyesoktatás azért is fontos, mert nyugalmi időszakban hoz fel köztünk lévő különbségeket és nem a konfliktus során találkozunk ezekkel először. Nekem például azt kellett megtanulnom, hogy ne gyűjtögessem magamban a sérelmeket, hanem egyből szóljak, ha valami zavar vagy rosszulesik.

Evelin: A kommunikáció nagyon fontos. Aki érzi, hogy ezen a területen fejlődnie kell, az jó, ha már egy párkapcsolat kezdete előtt figyel erre. Azt szokták mondani, úgy választunk társat, hogy sok mindenben épp az ellentétünk a másik. Hiszem, hogy Isten ezt arra tudja fordítani, hogy tudjunk elfogadóak lenni, megérteni azokat, akik nem úgy gondolkodnak, ahogy mi.

Fotó: Katona Flóra

Mik voltak a szempontjaitok, amelyek egy társban fontosak számotokra?

Laci: Nekem a legspeciálisabb vágyam az volt, hogy egy dicsőítő legyen a feleségem, akivel nemcsak imádkozni, hanem muzsikálni is tudunk együtt. Tudod, mikor egy kemény nap végén felnyitod a zongorát, leütöd rajta a G-dúrt, és a feleséged már jön és énekli rá a szólamot. Emellett az is fontos volt nekem, hogy ne egy túl határozott, kemény nő legyen a társam, aki mellé amúgy felesleges is egy férfi.

Evelin: Ha ismerjük magunkat, az nagy segítség abban, hogy egyáltalán mi alapján válasszunk. Amíg én egyedül voltam, sokat fejlődtem Istennel az önismeretben. Mivel én kristálytisztán látom az elhívásom, illetve jó a kapcsolatom Jézussal, ez kívülről azt a benyomást kelthette, hogy erős vagyok, megvan mindenem, nincs szükségem társra sem. Közben iszonyatosan vágytam arra, hogy egy határozott férfi legyen mellettem, akinek tudok a döntéseire hagyatkozni, bízni benne, és aki nagyon szereti az Urat. Nekem is szempont volt az, hogy dicsőítő legyen a férjem, mert én erre a szolgálatra vagyok elhívva. Fontos volt, hogy értsen, amikor megosztom vele az ezzel kapcsolatos dolgokat. Hiszem azt is, hogy az az egészséges, ha a férfi kezdeményez, ha ő teszi meg az első lépést. Az egész kapcsolatot meg tudja határozni, hogy a férfi kockáztat az érzései felvállalásával, nem pedig a nő taktikázik.

Ez nálatok tényleg így volt!

Evelin: Mivel Laci az elején vállalta a kockázatot, sokkal inkább meg tudok bízni benne a közös döntéseknél is. Egyébként minden pár számára kötelezővé tennénk Mark Gungor előadássorozatát, amelyben a férfi és női gondolkodás különbözőségeiről beszél. Ha megértjük, hogy a férfi miért működik úgy, ahogy, akkor rájövünk, hogy nekünk nem kell nőt csinálni belőle, hadd legyen férfi a férfi. A női dominancia olyan erőssé vált, hogy már alig hallasz olyat, hogy a feleség dicséri a férjét azért, amilyen. Sokkal inkább a panaszkodás megy. Pedig annyi kincs van a férfiakban, amire nekünk van szükségünk! Gyakorlatiasak, biztonságot adnak, erősek, sokkal reálisabban tudnak döntéseket hozni, mert ők el tudnak vonatkoztatni az érzelmektől. A különbségekkel tényleg nincs baj, mi is nagyon jó hatással vagyunk egymásra.

Laci: Öröm látni, ahogy kiegészítjük egymást a döntésekben. Ha van mellettem egy nő, aki ellát a tanácsaival, az nagyon jó, mert több döntési alternatívát is megláthatunk, amelyek közül tudunk választani. Összességében azt tapasztaljuk, hogy nagyon erős páros lehet egy férfi és egy nő!

Evelin: A férfiak sokkal szenvedélyesebbek tudnak lenni bizonyos dolgok iránt, mint mi, nők. Arra az egy dologra fókuszálnak, és olyankor kizárnak minden mást. Ezzel szemben a nők sok szempontot megvizsgálnak, gondolkodnak a következményeken is, például hogy hogyan reagálnak majd rá az emberek. Mivel egy nő érzelmesebb, nem tudja hordozni a döntések minden következményét, így fontos, hogy a férfi mondja ki, hogy mi hogyan legyen. Ezt írja a Biblia, ebben hiszünk mi is.  Persze ez az egész egy tanulási folyamat. Sokan azt gondolják, hogy mivel szerelmesek vagyunk, minden milyen szép és jó, de valójában egy kapcsolat attól lesz igazi, ha feljönnek a konfliktusok és ezekkel szembe merünk nézni. Dicsőség Istennek, ebben is kapunk vezetést.

hirdetés