Blog

Ezen a fotón igazi hősök vannak

Az 1990-es rendszerváltozás után sorra jelentek meg a szocializmus évtizedeiben bebörtönzött, elítélt lelkipásztorokról szóló könyvek. Nem szabad ugyanakkor elfelejtkeznünk azokról a papokról sem, akik nem járták meg a börtönt, de gazdagon kijutott nekik a megpróbáltatásokból. Helytállásuk előtt tiszteleg e cikk.

Nagyon megfogott ez a kép. Talán csak a sok reverenda és a régi ajtó jelzi, hogy nem a közelmúltból való. Igen, a kép majd 60 éves. Néhány évvel az ’56-os forradalom után készült, egy időben a Központi Szeminárium megtizedelésével. Mégis egy mosolygós papi közösséget látunk rajta, középen az apostolutóddal, körülötte plébánosokkal és káplánokkal. Ebben az időpillanatban mindannyian itt vannak, a pusztaszabolcsi plébánia kertjében, aztán halad tovább az élet, és számtalan próbatétel következik.

Van, aki most került e mezőföldi plébániára, de mellette a Püspökségen is dolgozik, aztán Solymáron lesz lelkipásztor. Van, akit az államhatalom rakatott ki az egyházmegyei központból, legszívesebben a rács mögött látnák, mert Shvoy püspök egyik legmegbízhatóbb embere és így csak reakciós lehet. Most plébános egy rác faluban, aztán Budakeszire kerül. Van, aki nagy álmokat dédelget, ha már ciszterci szerzetes és franciatanár nem lehetett (a ciszterci rendet is feloszlatták 1950-ben), lehetne belőle teológiai doktor, majd mindenes. Fehérváron, a székvárosban plébános, hittanár, kórház- és börtönlelkész. Vannak, akik a környékbeli plébániákon szolgálnak tovább, Ercsiben, Adonyban, Mezőfalván, és szavaikra, tetteikre a katolikus közösség – sőt az egész település – máig hálásan emlékezik. Van, aki csak néhány évet tölt itt a faluban, egy templomot már felépített Budán – a szép II. kerületben –, és miután átkerül a Csepel-szigetre, a Gondviselő hamarosan magához szólítja. És van a püspök, aki éppen most a székesegyház plébánosa, de volt már házi őrizetben a Grősz-per alatt, majd az egyházmegye legtávolabbi plébániáján – az állam által el nem ismert segédpüspökként – plébános, sőt a forradalom után egyszerű kisegítő lelkész is.

Mindez az ’56-ot követő évtizedekben történt, a Székesfehérvári Egyházmegyében, de élethelyzetük az egész magyar egyházról is szól.

Engedjék meg, hogy a képen látható lelkipásztorok közül néhányról részletesebben is szóljak.

Kisberk Imre székesfehérvári segédpüspök látható a kép közepén, nyakában egyszerű mellkereszttel. A Sopron vármegyéből származó fiatalember az újraindított fehérvári szeminárium első évfolyamán végez, majd megindul hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkított élete. Ráckevén a II. világháború éveiben is aktív egyházközségi életet teremt, amelyre felfigyel Shvoy Lajos is. A megyéspüspök a kommunizmus előretörésével jól látja, hogy bármikor bebörtönözhetik, így szüksége van – akár utódlási joggal is felruházott – segédpüspökre. Legyen, aki főpásztorként vezessen, bérmáljon, papokat szenteljen. Imre atyát Fehérvárra hívja a belvárosi plébániára, majd miután XII. Piusz pápa – a Rákosi-rendszer legsötétebb óráiban,1951-ben – püspökké nevezi ki, megkezdi rövidke szolgálatát a székvárosban. Még ebben az évben házi őrizetbe vetik, majd szabadon bocsátása után rákényszerítik a megyéspüspököt, hogy Dunabogdányba helyezze. Az akkori viszonyok között ez azt jelentette, hogy kiiktatták az egyházkormányzatból.

Az 1956-os forradalom idején a főpásztor vissza tudja helyezni az egyházmegye első plébániájának élére, de a Kádár-rendszer megerősödésével ’57-ben kiutasítják Fehérvárról. Kisegítő lelkész lesz, ismét Dunabogdányban, majd egy évre rá visszakerülhet – immár harmadszor – a Bazilikába plébánosnak. Ekkor is közvetlen személyiségéről tesz tanúbizonyságot. Ha Shvoy püspök helyett bérmakörútra kell menni, ott találjuk, ha a Bazilikát kell kitakarítani, ott serénykedik, ha a káplánokra ráfér a pihenés, leviszi őket a Velencei-tóra fürödni. Még a megyéspüspök 1968-ban bekövetkezett halálakor sem tartja az Állami Egyházügyi Hivatal megbízhatónak, ezért a felszentelt püspök helyett mást választatnak káptalani helynöknek. Tényleges főpásztori szolgálata mindezek után, 1969-ben kezdődhet meg, amikor a Szentszék és a magyar állam közötti együttműködés alapján apostoli kormányzónak nevezik ki. A pártállam mindinkább tudomásul veszi, hogy nem akar rosszat, így három évig az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója, majd 8 éven át – végre teljes jogú – megyéspüspök. Szívügyének tartotta a szép liturgiát, ezért az Országos Liturgikus Tanács elnökeként is szorgalmazta a templomterek megújítását, a zsinati elvárások életre váltását.

Dr. Németh László ráckeresztúri plébános ül a püspök egyik oldalán, a képen tőle jobbra. A tehetséges kispapot a II. világháború alatt Rómába küldik tanulni, majd Shvoy püspök titkára és helyettes irodaigazgatója lesz. Az Apor Vilmossal egy időben meggyilkolt fehérvári irodaigazgatóval, Bergendy Jánossal együtt részt vesz az oroszok elől menekülő nők bújtatásában, majd a háború után koholt vádak alapján vizsgálati fogságba vetik. Fél évet tölt az Andrássy út 60-ban és a Markó utcában. Kiszabadulása után sem maradhat sokáig Székesfehérváron, a helyi egyházügyi előadó, az ún. „bajszos püspök” nyomására elhagyja a püspöki aulát. Ráckeresztúrra kerül plébánosnak, de Shvoy püspök továbbra is számít rá. Az ’56-os forradalom napjaiban megbízza püspöke, hogy iratokat adjon át a kiszabadult Mindszenty bíborosnak, ezért aztán a forradalom után két alkalommal ismét vizsgálati fogságba kerül. A forradalom leverését követő átmeneti időszakot kihasználva sikerül kerületi esperesnek kinevezni, de későbbi főesperesi, kanonoki megbízatását az ÁEH már megakadályozza. Esperesi szolgálata alatt összetartó papi közösséget teremt, erről tanúskodik a fenti kép is. A kerületi papok rendszeresen meghívják egymást, lelkigyakorlatot tartani, besegítenek az elsőpénteki gyóntatásokba, helyettesítenek, ha a másik elmegy nyári pihenésre. 20 éves mezőföldi szolgálat után aztán az egyházmegye egyik meghatározó plébániájára, Budakeszire kerül. Itteni, 30 éves plébánosi szolgálatának eredményeit ma is láthatjuk. A rendszerváltás után sem energiát, sem pénzt nem sajnált arra, hogy – felhasználva személyes vagyonát is – Budakeszin katolikus gimnáziumot szervezzen. A Prohászka Ottokár fehérvári püspökről elnevezett oktatási intézményben ma emlékszoba őrzi az alapító, László atya emlékét. A helyi közösség mellett figyelme nem kerülte el az országos feladatokat sem: egyház-igazgatási tapasztalatait kamatoztatva részt vett az „Egységes katolikus anyakönyvezési szabályzat” megalkotásában.

Egy másik kiváló lelkipásztort is láthatunk a képen, az álló sorban, a jobb szélen. Lendvay Zoltán adonyi plébánost, aki 53 évig volt a település lelkipásztora. A kollégiumi nevelőtanárként induló Zoltán atya nagyon értett a fiatalok nyelvén, ennek is köszönthető, hogy az ’50-es években még több száz fős katolikus egyesület működött a faluban. Maga mellé gyűjtötte a feloszlatott szerzetesrendek papjait, így Adonyban élt például Lajos atya, az országos hírű füvesember, vagy Kerekes Károly, a későbbi zirci apát.

A forradalom alatti helytállása miatt lakhelyelhagyási tilalommal sújtották, 3 éven keresztül minden éjjel felébresztették a rendőrök, hogy igazolja ottlétét.

Később megbékélt vele az államhatalom, és megengedte, hogy káplánnemzedékeknek váljon nevelőjévé, majd esperes lehessen és főpásztora címzetes apáti kitűntetéssel jutalmazza. Szerette a faluját, ma is alapműnek számít Adony helytörténetéről szóló munkája. Szolgálata utolsó éveiben pedig indiai szerzetesnővéreket hívott a városba, akik jelenleg is a helyi közösségben élnek.

Zoltán atya mellett és László atya mögött látható a képen Glósz Ervin, akkori ercsi káplán. Ervin atya Budán nőt fel, a ciszterciták Villányi úti gimnáziumába járt és ott határozta el, hogy ő is ciszterci szerzetes lesz. Vágyát azonban a kommunista rendszer keresztülhúzta, a zirci noviciátusból így került a fehérvári egyházmegye kispapjai közé. Első állomáshelye Adony volt, ahol barátságot kötött Lendvay Zoltán atyával. Nem véletlen tehát, hogy a képen egymás mellett állnak. A forradalom idején már Ercsiben találjuk, ahol a tanácselnöknél követelte az iskolai hitoktatás visszaállítását. A Kádár-rendszer első éveiben ő is megpróbáltatásokat él át, többször rendőrségi kihallgatásra idézik. Aztán elhatározza, hogy felnőtt fejjel ismét iskolapadba ül, és megszerzi a teológiai doktorátust. Utána majdnem Solymáron lesz plébános, de végül a képen szintén látható Szabadkai József kerül oda. Ő marad továbbra is káplán, de már Prohászka Ottokár és Kaszap István sírja közelében, a székvárosban, Vasútvidéken. Végül aztán – ahogy mondani szokta – Fehérvár Rózsadombján, Öreghegyen lesz plébános. A kezdet azonban itt sem volt könnyű: először egy présházban lakott, így plébániát kellett építeni, a templom felújításra szorult, így azt bővítette. A rendszerváltás után újabb templom- és kápolnaépítések következtek! Több mint 30 éves plébánosi szolgálata alatt teljesen átformálta a közösséget. Már a ’80-as években gitáros szentmiséket tartott, élénk ministránscsapat született, a házaspárok házas-közösségbe gyűltek össze, és sokan jártak a legendás énekpróbáira is. Már káplánként kórházlelkész lett, és ezt a szolgálatát mindvégig kitartással végezte. Emberek ezreit bátorította és látta el szent kenettel a betegágyuk mellett. Börtönlelkészként olyan hatással volt az előzetesben lévőkre, hogy többen kiszabadulásuk után is levelezésben álltak vele. És ’90-en után az is megadatott számára, hogy mégiscsak felvehesse a ciszter öltözetet.

Hálás vagyok az Istennek, hogy személyesen ismerhettem, szentbeszédein nőhettem fel és példaadása máig hatással van rám!

Végül szólnék egy másik ciszterről is, aki a képen az ülő sor jobb szélén látható. Ő Keszthelyi Miklós, akkori adonyi káplán. Hasonlóan Ervin atyához szerzetesnövendékként indul, majd Shvoy püspök jóvoltából egyházmegyei szolgálatba lép, és lesz 21 évig kerületi esperes, illetve 27 éven át Dél-Fejér megye legnagyobb templomának plébánosa. Mezőfalva egy különös hely, hiszen ciszterci birtokon jött létre és a neobarokk templomát, plébániaépületét is a rend építette. Nem csoda, hogy Miklós atya szívén viselte a templom megújítását, a helyi közösség életét még akkor is, mikor már Zircre került, és a zirci bazilika plébánosaként szolgált.

(A kép és forrásanyag rendelkezésre bocsátásáért a szerző külön köszönetet mond a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár munkatársainak.)

dr. Schattmann Ferenc

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás