2020. 10. 20.

Egyre többen vállalnak gyereket Magyarországon

Az utóbbi tíz évben megnőtt a gyermekvállalási kedv Magyarországon, azonban a szülőképes korú nők száma 7 százalékkal, azaz 160 ezerrel csökkent. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) az elmúlt 10 év adatai alapján végzett elemzést a témában.

Az első gyermeküket a nők átlagosan 28 éves korukban szülik, ez az adat nem változott sokat az elmúlt évek során – írja a KÉPMÁS. Viszont duplájára nőtt a negyven éves koruk felett gyermeket vállaló édesanyák száma, és egyre többen alapítanak nagycsaládot is. 2010 óta a 40 év felettiek körében a duplájára, a 45–49 év közöttieknél pedig majdnem a háromszorosára nőtt a gyermekvállalók száma.

Lakóhely és végzettség tekintetében a közép- és észak-magyarországi, középfokú végzettségű nők vállalják a legtöbb kisbabát: 2019-ben a gyermekek harmada Budapesten és Pest megyében, 7,8 százaléka pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében látta meg a napvilágot, míg a legkevesebb csecsemő Zala, Vas és Nógrád megyében született.

Az elmúlt tíz évben egyre több családba érkezett harmadik gyermek, 10 százalékkal nőtt a harmadikként megszülető gyermekek száma. A KINCS elemzéséből kiderült, hogy kevesebb idő telik el a testvérek születése között, mint tíz éve, mostanra a házaspárok esetében 4 év alá csökkent a testvérek megszületése közötti átlagos időtartam. A testvérként megszülető kisbabák közel fele úgy jön a világra, hogy a testvére még nem töltötte be a harmadik életévét. 

A házasságban született gyermekek száma is megnőtt, 2015-től kezdve majdnem tíz százalékkal emelkedett ez a szám. 

2010 és 2019 között a 25-49 éves, három év alatti gyermeket nevelő kisgyermekes anyák foglalkoztatási rátája 44 százalékkal, míg a nagycsaládos, legalább három gyermeket nevelő anyáké 39 százalékkal emelkedett. 

Forrás: Képmás.hu

 

Borítókép: Kamil Macniak | Dreamstime.com
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás