2020. 10. 01.

Segítsünk együtt! – önkéntes hétvége a fiataloknak

Idén is megrendezik a 72 óra kompromisszum nélkül országos önkéntes akciót október 8. és 11. között, melyre már javában zajlik a regisztráció. A rendezvényről Szabó Tibor, a 72 óra kompromisszum nélkül akció főkoordinátora mesélt. Támogatott tartalmat olvashatnak.

Már 13. alkalommal rendezitek meg a 72 órát. Mi a célja az akciónak, mi tartja életben ezt a kezdeményezést?

A 72 óra kompromisszum nélkül célja, hogy népszerűsítse az önkénteskedést itthon és a határon túli magyar fiatalok körében. Fel szeretnénk hívni a társadalom figyelmét a fiatalok lelkesedésében és segítőkészségében rejlő erőre. Azt szeretnénk, hogy a fiatalok  megtapasztalják a közösen végzett, önzetlen segítségnyújtás örömét. Az akció évről évre 7-9000 fiatalt mozgat meg, akik országszerte több mint 400 önkéntes projektet valósítanak meg, amiből egyértelműen kiderül, hogy bennük is van igény az önkénteskedésre. Az idei szlogenünk, a „Segítsünk együtt!” is arra hívja fel a figyelmet, hogy közösen többre vagyunk képesek, és érdemes csapatot, közösséget szervezni egy jó ügyért. A rendezvényt a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház közösen szervezi, ami szép példa a keresztény egyházak együttműködésére, hiszen a célunk ugyanaz, ami a rendezvény bibliai mottója is: ,,Szeretettel szolgáljatok egymásnak” (Gal 5,13)

Miben lesz más idén a rendezvény, milyen projekteket ajánlotok a jelentkezőknek?

Idén az önkéntesek maguk kereshetnek feladatokat saját környezetünkben, mint pl. online korrepetálás, szociális segítségnyújtás, intézmények, játszóterek felújítása, kerítésfestés, erdőtakarítás. Kifejezetten azt kérjük a jelentkezőktől, hogy a projekt kiválasztásakor figyeljenek a járványügyi előírásokra; lehetőleg kültéri feladatot vállaljanak, és szükség esetén használjanak maszkot, ill. kézfertőtlenítőt. Ez az új helyzet viszont egyben új lehetőséget is teremt a jelentkező csapatoknak, hiszen az csak az ő kreativitásukon múlik, milyen új önkénteskedési lehetőségeket fedeznek fel, amelyeket a vírus mellett is biztonságosan végezhetnek, illetve amelyekre most leginkább szükség van.

hirdetés

Kik lesznek a rendezvény védnökei?

Idén a három szervező egyház képviseletében egy-egy püspök vállalta el a program védnökségét, ezzel is kifejezve, hogy a fiatalok megszólítása és a segítségnyújtás fontos ügy az egyházak számára. A Magyar Katolikus Egyház nevében Dr. Veres András püspök úr vállalta el a védnöki felkérésünket, a Magyarországi Református Egyházat Steinbach József püspök úr képviseli, a Magyarországi Evangélikus Egyház nevében pedig Kondor Péter püspök úr lesz az esemény egyik védnöke.

Hogy lehet részt venni a programon, illetve lesz-e idén is közös megnyitó rendezvény az önkénteseknek?

Aki regisztrálni szeretne, csak annyi a dolga, hogy a 72ora.hu oldalon a Regisztrációra kattint. Idén hosszabb időt adunk a jelentkezésre, így egészen október 7-ig várjuk a jelentkezőket.

Ebben az évben a közös megnyitó rendezvény is a megszokottól eltérően fog zajlani. Az önkéntesek biztonsága a legfontosabb, ezért október 8-án este 6 órakor egy online megnyitót fogunk tartani, amelybe szeretnénk, ha minél többen bekapcsolódnának a 72 óra Facebook-oldalán, így legalább virtuálisan együtt lehetünk mindannyian.

 

Támogatott tartalom

Borítókép: 72 óra kompromisszum nélkül
Programajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás