2020. 09. 10.

Te tudod mi a keresztszülőség eredete?

A keresztszülői szerepet sajnos kevesen veszik komolyan, holott a keresztelőn Isten előtt teszünk fogadalmat arról, hogy a megkeresztelt gyermek hívő kereszténnyé növekedéséről gondoskodunk. Azt pedig még kevesebben tudjuk, hogy honnan ered ez a hagyomány.

Üldözött keresztények

A keresztszülői tiszt eredetéről kétféle nézet tartja fent magát. Az egyik szerint a Római Birodalomban az üldözött keresztények választottak nevelőszülőt gyermeküknek.

„Valamikor régen, az időszámítás szerinti első századokban a Római Birodalomban üldözték a keresztényeket. A cirkuszokban vadállatokkal marcangoltatták szét azokat, akik nem voltak hajlandók megtagadni Jézusba vetett hitüket, és istenként imádni a császárt. A keresztény szülők az állandó életveszély miatt igyekeztek gondoskodni arról, hogy legyen, aki hitben felneveli gyerekeiket, ha őket valami baj érné. Így alakult ki a keresztszülői tisztség.” (Forrás: Kiskőrösi evangélikus gyülekezet

Kezesség vállalása

Más források szerint a felnőttként megkeresztelkedetteket támogatták a keresztszülők a hitben. Müller Lajos S.J. A keresztség című 1926-ban megjelent könyvében így fogalmaz:

„Már ősidőktől fogva a keresztség kiszolgáltatásánál keresztszülők szerepelnek. Első nyomukra – úgy látszik – azokban a kezesekben akadunk, kik a zsidó s pogány megtérők őszinte szándékáról a püspök előtt szavatoltak. Később aztán ugyanezek a keresztségnél is segédkeztek s a keresztelőmedencéből kilépő lelki újszülöttre a jelképes hosszú fehér ruhát reáadták. A keresztény közvélemény idők folyamán ennek a kezesi tisztnek mind mélyebb értelmet s jelentőséget tulajdonít. Főleg a gyermekkeresztelésnél lép előtérbe fontos hivatásuk, Isten s Egyház előtt képviselik az öntudatlan kisdedet, nevében leteszik a hitvallást s a keresztségi fogadalmat s ettől fogva lelki kalauzai lesznek az egész életben.”

hirdetés

Dr. Tomka Ferenc oldalán is ezt olvashatjuk:

„A keresztszülői tiszt az első keresztény századokban alakult ki, amikor felnőtteket kereszteltek, s a keresztszülőknek, kezeseknek szavuk és példájuk által döntő szerepük volt a keresztelendők hitének elmélyítésében. A gyermekkeresztség általánossá válásával a keresztszülői szerep módosult. A keresztelendő hitéért való felelősségvállalás, illetve a szülők ilyen irányú támogatása változatlanul a keresztszülő feladatát képezi. Ezért hangsúlyozza az egyház, hogy a keresztszülő kiválasztását keresztény szempontoknak kell meghatározniuk.”

Keresztszülőként felelősségünk van

A keresztszüleivel sokaknak eltérő a kapcsolatuk, a családi konfliktusok vagy a baráti elhidegülések is szerepet játszhatnak ebben. Mi arra szeretnénk bátorítani olvasóinkat, akik már keresztszülők vagy most kérték fel őket erre a szerepe, hogy olvassák el a keresztség liturgikus szövegét, ugyanis nemcsak egy aranyos kisgyermeket tartunk a vízbe, hanem komoly fogadalmat teszünk Isten előtt. A szülőknek ugyanúgy érdemes alaposan átgondolniuk, hogy kit kérnek fel erre a tisztségre, hiszen egy jó keresztszülő és keresztgyermek kapcsolat hatalmas áldás az ember életében!

 

 

 

Borítókép: Koval Nadiya | Dreamstime.com

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Nagy kérdések
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás