2020. 08. 15.

Száz éves a „visztulai csoda”

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján emlékezünk az első világháborút lezáró események egyik kulcsfontosságú csatájára, a visztulai csatára, amelyben a lengyelek megőrizhették az 1918-ban elnyert függetlenségüket és így lehetővé vált, hogy a bolsevik ideológia térhódítása három évtizedet várasson magára.

A 100 évvel ezelőtti győzelem nem csupán a lengyel népnek hozott szabadságot, hanem Európa nyugati fele is időt nyert, hogy a később újra megerősödő Szovjetunió hódításának ellenállhasson. A csata mérföldkő a lengyel-magyar barátság vonatkozásában is. Kevesen tudnak róla, de az isteni beavatkozás és Mária közbenjárása után a magyar segítség döntötte el a harcok kimenetelét.

A katonai és nyersanyagfölénnyel rendelkező szovjetek legyőzése a kis lengyel csapatok hitét és elszántságát mutatja. Ha Lengyelország elesik, akkor a szovjetek gond nélkül masírozhatnak Nyugat-Európa irányába és a térdre kényszerített Németországban elkezdhetik ideológiájuk megágyazását.

Józef Pilsudski, az 1918 novemberében a 123 éves feldaraboltság után újból függetlenné vált Lengyelország államfője a keleti szomszédokkal, litvánokkal, ukránokkal szándékozott konföderációt alakítani. Mindenekelőtt az Ukrajnával alkotandó föderációban látott lehetőséget Oroszország nagyhatalmi pozíciójától való megfosztására.

1920 áprilisában Pilsudski – a keleti területeken élő népek önrendelkezési jogára hivatkozva, a föderációs terv ukrajnai részének megvalósítását célozva – megindította a „kijevi hadjáratot” és májusban be is vette a várost. Nyáron azonban megfordult a hadiszerencse, hatalmas orosz ellentámadás kezdődött, és a Vörös Hadsereg csakhamar elérte a lengyelek által lakott területeket.

Lengyelországra északi és délnyugati irányból is támadtak bolsevik hadseregcsoportok. Ezek parancsnoka, Mihail Tuhacsevszkij tábornok augusztus 12-ére tervezte a főváros elfoglalását. A lengyelek hősiesen védekeztek, így a Vörös Hadsereg csak augusztus 14-én érte el Varsót.

A főváros védői 14-15-én vívták meg döntő ütközetüket a Varsó északi peremén fekvő Ossów nevű faluban.

A kétnapos harc során az oroszok többször kiszorították a nagyrészt diákok, cserkészek alkotta egységeket, az önkéntesek nagy áldozatok árán mégis megtartották a falut a hivatásos gyalogság és a tüzérség megérkezéséig, akik egy váratlan művelettel visszavonulásra kényszerítették az oroszokat.

Az ossówi ütközet hőse a helyi lakosság volt, akik elszántságukkal és önfeláldozásukkal példát adtak a szabadságukat óvó lengyeleknek. A harc emblematikus alakja Ignacy Jan Skorupka tábori lelkész lett, aki egy sérült ápolása közben esett el.

Az emberi hősök mellett szükség volt tárgyi munícióra is. A Nyugat azonban ismét cserbenhagyta Kelet-Európa népeit. Mi magyarok azonban nem tétlenkedtünk. A Magyar Királyság a Trianoni békediktátumban elszenvedett nemzetcsonkítás ellenére a győzelem megkerülhetetlen segítőjének bizonyult. A még júliusban elindított magyar lőszerszállítmány augusztus 15-én érkezett meg. A magyar segélyszállítmányok a „visztulai csoda” után is, a lengyel-bolsevik háború végéig folytatódtak. Nyolc hónap alatt Magyarország saját készleteiből 48 millió Mauser karabélyhoz való lőszert, 13 millió Mannlicher típusú lőszert, jelentős mennyiségű, különböző kaliberű tüzérségi lőszert, 30 ezer Mauser karabélyt több millió alkatrésszel, 440 tábori konyhát, 80 tábori kemencét és sok egyéb felszerelést, hadianyagot szállított.

A csodát kiimádkozó lengyelek szívében máig ott él, hogy augusztus 15-én, a két Máriának felajánlott nemzet – lengyelek és magyarok – összefogása, hősiessége újabb bizonyságát adta a világnak, hogy

Mária országai nem veszhetnek el!

Bese Gergő atya

Borítókép - Fotó: Robert309 | Dreamstime.com
Nagyvilág
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Németh Rezső 2020. 08. 16. 13:23

    Ez a felajánlás nem szakrális hanem politikai cselekmény volt , hogy a Sacrum Imperium Romanum Egyháztól szármatatott hatalma által kötelezett kereszténység ne e birodalom részeként valósuljon meg hanem közvetlenül mint egy nem alávetett hanem társbirodalom keretei közt de ugyanúgy a pápa legitimizálásával. Hozzáteszem személyes véleményem , hogy ahogy az Egyház-előkép Izrael egy politikai államhatalom volt az Egyháznak is annak kéne lenni és az is volt másfélezer évig.

  • Válasz Csoknya Sándor 2020. 08. 16. 15:30

    Adjon Isten Jó napot! Kissé meg vagyok keveredve . .. Most akkor hogyan van az, hogy katolikus azt jelenti egyetemes. Akkor miként van az, hogy van római egyetemes és görögkeleti egyetemes?
    Valahol valami sántít! Előbb utolérik a hazug embert , mint a sánta kutyát! Aki nem hiszi járjon utána. Minden magyar népmese így végződik ! Állítólag! Vagy nem?