„Szerettük volna feszegetni önmagunk és a kapcsolatunk határait”

Ha nyár, akkor nyaralás, vízpart és pihenés. Többnyire ez jut eszükbe a fiatal pároknak. Fekete Gábor és Poncsák Bianka azonban úgy döntött, hogy a szabadságuk alatt inkább egy 282 kilométeres gyalogos zarándokútra vállalkoznak. Méghozzá az El Camino magyarországi szakaszát, vagyis a Camino Húngarot teljesítik. Velük beszélgettünk élményeikről, tapasztalataikról.

Miért esett a választásotok a Camino Húngarora?

Gábor: Alapvetően mind a ketten szeretünk a természetben lenni, nem mondanám magunkat rutinos túrázónak, de sok helyen jártunk már. Évközben is igyekszünk havonta-kéthavonta kirándulással tölteni egy napot.

Bianka: Szeretjük kreatívan megélni az együttjárásunkat, idén egy másfajta nyaralásra vágytunk a normál pihenés és kényelem helyett. Ki akartunk szakadni a megszokott környezetből, feszegetni önmagunk és a kapcsolatunk határait, továbbá minőségi időt tölteni Istennel. A vírushelyzet miatt nem akartunk külföldre menni, így utánanéztünk a magyarországi lehetőségeknek.

Gábor: Mivel én már tavaly szeptemberben megcsináltam a Camino Francés-t, eszembe jutott, milyen jó lenne ugyanazon az úton, ugyanazzal a végcéllal elindulni egészen otthonról. Hamar ráleltünk a magyar Camino honlapjára, vele minden információra, amire szükségünk lehet.

Hány napra terveztétek a túrát?

Bianka: Maga a zarándokút 11 napra van tervezve, mi szerettük volna ezt 8 alatt megtenni, végül 9 lett belőle. Fontos, hogy képesek legyünk elengedni az akaratunkat, elvárásainkat, és oda tudjunk figyelni arra, hogy Isten mire hív: megálljunk vagy menjünk tovább.

Fotó: 777

Mit tudtok elmondani a magyar Caminoról? Fizikailag megterhelő maga a túra?

Gábor: Gyönyörű, általunk eddig alig ismert tájakon járhattunk. Szinte végig a természetben halad az út, erdőkben, mezőgazdasági területeken, töltéseken, viszonylag kevés emelkedővel. Amit mi jártunk végig, az a Camino Húngaro; Budapestről indul, és az ausztriai Wolfsthal település Szent Jakab templománál ér véget, ahol rácsatlakozik az Európai Caminora. Van egy másik magyar út is, a Camino Benedictus, amely Tihanyból indul, és Pannonhalmán ér össze a Camino Húngaroval. Többnyire zarándokszállásokon, plébániákon aludtunk, de volt olyan is, hogy panzióban tudtunk csak megszállni.

Bianka: Ahogyan számítottunk is rá, voltak fizikai nehézségeink, főleg nekem. A folyamatos túrázástól előjött a térdfájásom, a talpam tele lett vízhólyaggal, a nehéz hátizsáktól beállt a hátam, az árnyék nélküli hosszú szakaszokon könnyen kimerültem, de

sikerült napról napra egyre inkább túllépni a nehézségeken, kevésbé figyelnem rájuk, megtapasztalni, mi mindenre vagyok képes.

Lelkileg sikerült feltöltődnötök és erőt meríteni a mindennapokhoz a túrából?

Gábor: Abszolút. Szinte az első pillanattól kezdve éreztük, hogy jó nekünk ott lenni. Biztos sokan tapasztaltátok már, hogy a természetben mennyivel könnyebb tisztán látni a problémáinkat, meghallani a saját hangunkat és Istenre figyelni. A társadalomból való kiszakadást segítette az elszigeteltség érzése, hogy a következő 10-15 km-en csak a saját lábunkra hagyatkozhattunk.

Bianka: Félig tudatosan kialakult egy napi rutinunk, például mikor kelünk, hogyan imádkozunk, mit eszünk, milyen gyakran állunk meg, mennyi kávét iszunk, és mennyiről mondunk le.

Fotó: 777

Milyen volt párként, közösen megtenni ezt az utat?

Gábor: Mivel nem vagyunk házasok, nem szoktunk hozzá, hogy 0-24-ben együtt legyünk, így persze veszekedtünk, idegesítettük is egymást, de mindezekkel együtt nagyon különleges volt közösen végigjárni ezt az utat.

Közben is éreztük, de utólag még jobban látjuk, hogy mennyi mindenben erősödtünk meg.

Kiknek javasolnátok az utat?

Bianka: Alapvetően korosztálytól függetlenül mindenkinek, akár többen, akár egyedül. Kisgyerekekkel nem a legideálisabb, de nem kivitelezhetetlen.

Gábor, te már, ahogy említetted, Spanyolországban is végigjártad a Caminot. Érezted-e azt, hogy ugyanazon az útvonalon jársz, hiszen a magyarnak is Santiago de Compostela a végcélja…

Gábor: Alapvetően más külföldi tájakon járni, mert nem a megszokott élővilág vesz körül. Itt sokkal kevesebb zarándokkal találkoztunk, mint kint, ami egyrészt jó, mert mindig van lehetőség az elmélyülésre, másrészt kevéssé van mód a többi zarándokkal való beszélgetésre. Az infrastruktúra nagyon ráépült a Camino Francés-re, mert évente több százezer ember teszi meg azt az utat. Magyarországon, ha nem szeretnél szabad ég alatt éjszakázni, jelenleg nem teheted meg, hogy mész ameddig tudsz, majd mikor úgy érzed, megállsz. Érdemes egy-két nappal előre lefoglalni a szállást. De a lényeg ugyanaz, éreztük, hogy az El Caminon zarándokolunk. Korábban nem gondoltuk volna, hogy ezt itthon is megtehetjük.

Fotó: 777

Melyik volt a kedvenc részetek?

Bianka: Nem helyhez kötjük, inkább élményekhez. Sokan gondolják ma, hogy az emberek már nem olyan közvetlenek és segítőkészek, mint régen, de mi nem ezt tapasztaltuk az úton. Sok segítséget kaptunk, vagy csak egy bátorító szót, amelyek a legjobb pillanatokban jöttek. Például amikor Zsámbékon nagyon fájt a térdem, mise után egy masszőrsrác hozott nekünk krémet. Mányon a református lelkésznőtől kaptunk egy finom kávét és bodzaszörpöt. Mocsán Nyuszi atyánál pihenhettünk meg egy kicsit. A falvakban a helyiek többször is megtöltötték hideg vízzel a kulacsunkat, sőt volt, hogy pincék mellett elhaladva házi bort kóstolhattunk. Ezen kívül a sok erdei állat, amivel találkoztunk, igazán feldobta a napjainkat.

Gábor: Más sem mutatja jobban, mennyire feltöltött minket ez a 9 nap, mint az, hogy úgy döntöttünk, hogy nem számít hány év alatt, hány szakaszban, de végig szeretnénk járni a teljes utat. 😊

Fotó: 777

Hortobágyiné Di Cara Caterina

hirdetés