2020. 08. 06.

Isten szükségtelen? – zseniális pédával rukkolt elő a híres matematikus

John C. Lennox az Oxfordi Egyetem matematikaprofesszora számos hitvédelmi könyv szerzője is. A tudomány valóban eltemette Istent? című könyvében felteszi a kérdést: a tudományban valóban minden az ateizmus felé mutat? Lehetséges, hogy a teizmus jobban összefér a tudománnyal, mint az ateizmus? A következő idézet a könyvből egy zseniális példával mutatja be, hol is van a teremtő Isten helye világunkban.

„A tudomány látványos sikereket ért el a fizikai univerzum természetének kifürkészésében és azoknak a mechanizmusoknak a felderítésében, amelyek által az univerzum működik. A tudományos kutatás hozzájárult sok félelmetes betegség felszámolásához, és reményt keltett a még ma is pusztító betegségek leküzdésére. De a tudományos vizsgálódásnak volt egy teljesen más irányú hatása is: arra szolgált, hogy sok ember megszabaduljon babonás félelmeitől. Például az embereknek többé nem kell azt hinniük, hogy a holdfogyatkozást valamilyen félelmetes démonok okozzák, akiket ki kell engesztelniük. Mindezekért és ezer más dologért nagyon hálásnak kell lennünk. 

De egyes körökben a tudomány sikerei azt a képzetet keltették, hogy – mivel az univerzum mechanizmusát Isten feltételezése nélkül is meg tudjuk érteni – nincs Isten, ki kezdetben megtervezte és megteremtette az univerzumot.

Ez az érvelés azonban magában hordoz egy gyakori logikai tévedést, amelyet a következőképpen szemléltethetünk:

Vegyünk egy Ford motorkerékpárt. Lehetséges, hogy valaki a világ egy távoli részéről, aki először lát ilyet és semmit sem tud a modern technikáról, azt képzeli, hogy a gépet egy isten (Mr. Ford) hajtja, aki benne ül a motorban. Azt gondolhatja továbbá, hogy amikor a motor egyenletesen jár, az azért van, mert Mr.Ford szereti őt, és amikor elakad, az azért van, mert Mr. Ford nem szereti őt. Természetesen ha ezt követően tanulmányozná a mérnöki tudományt, és szétszedné a motort, felfedezné, hogy nincs benne semmilyen Mr. Ford. Ahhoz sem kellene sok intelligencia, hogy rájöjjön: a motor működésének magyarázatához nem szükséges feltételeznie Mr. Fordot. Ehhez elegendő a belső égésű motor személytelen működési elveinek megértése. Ez eddig rendben is van. De ha ezek után azt képzelné, hogy a motor működési elveinek megértése lehetetlenné teszi, hogy továbbra is higgyen Mr. Fordban, aki kezdetben megtervezte a motort, nyilvánvalóan tévedne – filozófiai terminológiával élve fogalmi zavarba kerülne. Ha sohasem létezett volna Mr. Ford, a motor tervezője, akkor nem lenne semmi, amit meg kellene értenie. 

hirdetés

Hasonló fogalmi zavar azt feltételezni, hogy ha megértettük az univerzum működésének személytelen elveit, szükségtelen vagy lehetetlen hinni egy személyes Teremtő létezésében, aki megtervezte, megteremtette és fenntartja az univerzumot. Más szóval, nem szabad összetéveszteni az univerzum működését irányító mechanizmusokat az univerzum okával és fenntartójával.”

Idézet forrása: John C. Lennox – A tudomány valóban eltemette Istent?, Evangéliumi Kiadó, 2008.

Borítókép: Maik Spohn | Dreamstime.com
Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás