Nincs olyan hívő, aki még egyszer sem élte át, hogy nagyon sok ideje imádkozik valamiért, mégsem történik változás. Mi lehet ilyenkor a felszín alatt, amit nem látunk? Erről szól Lackfi János költő nemrég megjelent verse.
Imádkozom, de nem történik semmi.
Alszik talán az Isten?
Vagy egy medence partján koktélozik
napszemüvegben és arany fürdőgatyóban,
miközben az angyalbanda
bőszen húzza a tuctucot?
Vagy inkább gyengéden fúvogatja
annak vitorláit, aki félve vág neki
a tengernek?
Vagy szelíden kopogtat be ahhoz,
aki szégyenében, félelmében
zárva tartja az ajtót, az Úr pedig
kénytelen szerelmes leveleket,
palacsintát, pizzát, csupa lapos ételt
becsúsztatni alatta?
Vagy annak földjét gondozza,
aki már lemondott a lelki mezőgazdaságról,
csak az Úr szántja, boronálja, öntözi,
gyomlálja a kertet,
hátha a cseperedő növények
láttán megjön az életkedve?
Vagy ott ül annak a betegágyánál,
akinek szíve össze-vissza van szurkálva,
egyenként kenegeti és kötözgeti
a lassan gyógyuló sebeket?
Ja, és lehet, hogy ez a négy
mind én vagyok, aki imádkozom,
és várom, hogy történjék már valami?
hirdetésForrás: Lackfi János Facebook-oldala
Kép: Unsplash
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás