2020. 06. 09.

,,Egy hisztéria folyik itt” – Balogh László atya az amerikai eseményekről

A 777 ONLINE adásának vendége ezúttal Balogh László római katolikus pap volt, aki New Jersey államban a magyar diaszpóra egyik lelkivezetője. A beszélgetés apropóját Trianon századik évfordulója valamint az USA-ban lévő események adták – ezutóbbi kapcsán a párbeszédet hiányolja Balogh László, aki szerint hisztérikus események folynak az országban.

„Az Egyesült Államokban – már csak a történelme miatt is – más a rendőrség és a fegyveres szervek megítélése, mint Európában: általában nagy tisztelet övezi őket. A mostani események rendkívül összetettek: egyrészt ott vannak a valóban megtörtént túlkapások, de kétségtelenül jelen van a politika is. A mostani helyzethez hozzájárult az a frusztráció is, amelyet az elmúlt hetek bezártsága okozott: az amerikai ember nem szereti, ha megmondják neki, hogy mit tehet és mit nem. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy novemberben elnökválasztás lesz itt, ezért mindegyik oldal ennek fényében tesz.

Hallottam egy olyan megfogalmazást, amely szerint most az állam erőszakszervezetei és a közösségi média párbajozik egymással. Volt olyan médium, amelynek a vezetősége lemondott azért, mert beszámoltak a fosztogatásról és a tüntetéseket követő erőszakról. Az összes nagy cég befeketítette a profilképét, egy hatalmas globális ügyet csináltak belőle. Teljesen egyoldalú folyamatról van szó: voltak akik azért veszítették el az állásukat, mert azt találták mondani, hogy legalább a nyomozás lezárását várjuk meg. Egy szóval sem állítom, hogy nem valós probléma a rasszizmus az Egyesült Államokban, de ezt olyan módon interpretálják, hogy egyszerűen nem lehet róla értelmes párbeszédet kezdeményezni, mert egy hisztéria folyik itt. Például ha egy rablásról felkerül egy videó valamelyik közösségia média oldalára, akkor azt előbb-utóbb leszedik, teljesen függetlenül attól, hogy ez melyik oldal.

Itt New Jerseyben is – ahol nagyon sok a bevándorló – volt tiltakozás, de teljesen békésen zajlott, amit biztató jelnek vehetünk. Ezért is szeretném hangsúlyozni, hogy itt most nem a rasszisták és antirasszisták állnak egymással szemben, hanem egy erőszakos kampány folyik, amelybe egészen más témákat is behoznak. A társadalom többi része viszont azt mondja, hogy az igazságszolgáltatás tegye a dolgát és mindenki tartsa be a törvényeket. Az egyházi vezetők is ezt kommunikálják, hogy a történteket ki kell vizsgálnia azoknak, akiknek ez a feladata, nekünk pedig az áldozatokat kell segítenünk – akár tevőlegesen, akár imádságban. De az áldozatok között azok is ott vannak, akik a rendbontásban haltak meg, hiszen minden élet értékes.

A mi városunkban ugyanaz a tisztelet van a rendőrség és az állam irányába, mint ami eddig volt. Nyilván nagy visszhangot váltottak ki az események, de nem éreztem lázadó hangulatot, pedig ez az egyik legdemokratább állam. Én nem látom a nyugalom felbomlását, de az államon belül természetesen vannak eltérések.”

Teljes beszélgetés

További cikkeink a témában:

Az elfogadás csendes szava – George Floyd emlékére

Az amerikai tüntetések egyik legerősebb fényképe

A beszélgetésben érintettük, hogy a magyar diaszpóra hogyan emlékezett Trianon századik évfordulójara, erről küldött videót egy olvasónk:

777 ONLINE
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás