2020. 05. 28.

Koronavírus, mint Isten üzenete az embereknek?

Az USA keresztény lakosságának kétharmada egyetért abban, hogy a COVID-19 Isten üzenete. Az amerikai keresztények nagy része úgy véli, hogy a világjárvány által Isten azt üzeni az emberiségnek, hogy itt az ideje a változásnak.

Az új típusú koronavírus eddig az Egyesült Államokat nagyobb mértékben sújtotta, mint a világ bármely más országát, és úgy tűnik, hogy sok keresztény ezt jelnek véli. A Chicagoi Egyetem felmérése szerint az amerikai keresztények egyharmada ,,erősen egyetért” azzal, hogy Isten a COVID-19 járványt arra használja, hogy az emberiséget változásra késztesse. Nagyjából ugyanilyen számban vannak azok is, akik ,,némileg egyetértenek” ezzel a feltételezéssel.

Legnagyobb mértékben az evangelikálok állították azt, hogy a világjárvány egy jel Istentől, ezzel 43 százalékuk értett egyet. Míg a katolikusoknak és a fővonalas protestánsoknak mindössze 28 százaléka gondolja így.

A feketebőrű keresztények többsége állította azt, hogy a COVID-19 járványt Isten azon üzenetének tekintik, hogy eljött az ideje a változásnak; 47 százalékuk vélekedik így. Ezzel szemben a latin-amerikaiaknak mindössze 37 százaléka, a fehérbőrű amerikaiaknak  pedig a 27 százaléka osztja a véleményüket.

A The Guardian riportere beszélt Kathryn Loftonnal, a Yale Egyetem vallástudományi professzorával, aki a számokat annak tulajdonítja, hogy a keresztények „attól tartanak, hogy ha nem változunk, ez a nyomorúság folytatódni fog”.

hirdetés

„Amikor az embereket Istenről kérdezik, gyakran valami magasabb erőként értelmezik” – mondta Lofton. „És megválaszolják a kérdést, mondván: Itt van az a magasabb erő, amely képes megváltoztatni azt, amit megtapasztalok. “

Az amerikai keresztények több, mint fele magabiztosan állítja, hogy Isten megvédi őket a vírustól, 55 százalékuk bízik abban, hogy Istennel biztonságban vannak.

Azonban nem mindenki véli úgy, hogy a járvánnyal Isten sújtotta az emberiséget. A  Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke, dr. Hafenscher Károly egy podcast beszélgetésben többek között arról is beszélt, hogy miért nem gondolja, hogy Isten büntetése lenne a járvány. „Isten valóban felhasználta a legrosszabbat, ezt az embertelen szörnyűséget is – amelyet járványnak nevezünk – arra, hogy megerősítsen és újraindítson minket.” – fogalmaz Hafenscher Károly egyetemi tanár. Figyelmeztetésnek tartja a koronavírus-járványt Eperjes Károly magyar színművész is, akivel korábban a 777 készített interjút. A járvány következményeiről, áldásairól pedig Székely János megyéspüspök gondolatai voltak olvashatóak korábban oldalunkon. 

Forrás: Relevantmagazine

Fordította: Ward Henrietta

Kép: Eldar Nurkovic | Dreamstime.com

Szemle
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Németh Rezső 2020. 05. 30. 22:03

    A világi emberek akik tudják hogy van Isten (“az ördögök is tudják és rettegnek”) ők teremtmény jellegel ruházzák fel őt”magasabb erő” ” univerzum igy akarta” stb. Ez egy gondolati sikon a megtalált dolgokból felépített bálvány. A személy jelleget le akarják venni róla és csak saját énjükre érteni. Mi más az ősbűn mint ez az álcázott istentagadás . Pedig még csak hit se kell ahhoz hogy ésszel belássuk hogy a dolgok, jelenségek nem evidens létezők a Lélek aki személy az az alapvetés . Maga Isten az aki a lelkünket adja. Nem adta , adja. A virus pedig nem Istentől való. Evilág ura az ördög a maga koronáját tette rá. Ő a nemlétezés a hiány szelleme. Mint ahogy a csodálatos magyar nyelvben ami a szó forditva olvasása jelentésbővítő fokozó hatásával mutat rá a gödör annál nagyobb minnél több föld hiányzik belőle forditva olvasva a magánhangzóval kezdve ördög. Evilág a Paradicsom kerítésén kivüli terület istennélküli, ezért zuhan. Az idő minden pillanata a mindenség halála , a rákövetkező pillanat kegyelem, új esély.