Olvasónk lelkes bátorítását olvashatjátok az Istennel való kapcsolat megéléséről.
Varga Bibi vagyok 20 éves harcosa a Jóistennek! 2016-ban tértem meg egy Katolikus Karizmatikus táborban (Lelkes napok). 2019 szeptemberétől 3 társammal veszek részt Franciaországban egy francia atya által 36 éve alapított missziós iskolában. Nagyon sokat mélyült itt az Istennel való kapcsolatom, mindamellett, hogy rengeteg új barátot és nemzetiséget ismerhettem meg. Az iskola szeptember 20-án kezdődik minden évben és június 30-ig tart. Az egész napunk imádság, a reggeli Laudestől kezdve a mindennapos Szentmisén keresztül az esti Szentségimádásig. Amióta kint vagyok, úgy érzem, életem legjobb döntése volt, hogy igent mondtam Isten ezen hívására. Már az első hetekben megtaláltam a közös hangot a többiekkel, a nyelvi akadályok ellenére. Az oktatás francia nyelven történik.
Négyhavonta van egy hét vakációnk, karácsony és húsvét után. Ám az idei húsvét máshogy sikerült, mint gondoltam. Úgy alakult, hogy március 1-4. között haza kellett jönnöm, elintézni valamit. Március 4-én mentem volna vissza, de beteg lettem így nem tudtam. Utána még két alkalommal vettem meg a repülőjegyemet, de nem tudtam még mindig meggyógyulni úgy, ahogy kellett volna, így nem tudtam visszamenni.
Ezt követően, sajnos a vírus miatt lezárták a határokat, reptereket, így mikor már jól voltam, már nem indítottak gépeket!
Végtelenül dühös, csalódott és szomorú voltam! És a legjobban Istenre haragudtam! Nem tudtam hová tenni, hogy nyáron elhívott egy évre Franciaországba és most pedig nem tudok visszamenni…
hirdetésHogy is van ez? Úgy éreztem elromlott az életem, hogy nincs tovább, vége mindennek! Budapesthez ebben az évben semmi nem kötött, így nem éreztem jól magamat itt. Minden nap sírtam, nem vettem fel a telefont azoknak, akik aggódtak értem, úgy éreztem kint Franciaországban a helyemen kivirultam, de most itt csendesen haldoklom, haldoklik a lelkem.
De mindemellett minden nap hallgattam az online Szentmiséket, dicsőítő dalokat és imádkoztam, mégis úgy éreztem Isten nem figyel rám, Neki nem olyan fontos Franciaország, mint nekem. Tudom hogy Isten mindenkire csak annyit tesz amennyit elbír, de úgy éreztem engem összetévesztett valakivel (Szent Teréz: “Bárcsak ne bízna meg bennem ennyire a Jó Isten”). Hozzá kell tennem, ebben az időszakban a lelkivezetőmmel is megromlott a kapcsolatom, igazából rá is mérges voltam az én helyzetem miatt, senkivel sem akartam beszélni! A barátaim próbálták tartani bennem a lelket, de nem nagyon sikerült…
A Nagyhéten résztvettem egy lelkigyakorlaton, gondoltam miért ne, jön a húsvét csak történik velem is valami csoda! A lelkigyakorlaton lehetett lelki kísérőt választani, a lelkivezetőmet is valaszthattam volna, de nem volt kedvem, hiszen éppen a sértődöttségemmel voltam elfoglalva… Így valaki mást választottam, de a kezdés előtt kiderült, hogy mégsem tud vállalni, így mégis a lelkivezetőmhöz kerültem. Nem tudtam, de éreztem, hogy ez is része az Úr tervének. Kedden volt az első online “találkozóm” a vezetőmmel. Nagyon szomorú és dühös voltam, nem tudtam neki megnyílni.
Szerdán “kaptam egy képet” Istentől: egy hajót. Isten azt mondta, ne félj! A cél ugyanaz, csak most máshogy kap bele a szél életed vitorlájába! Nagyon megörültem ennek a képnek, mondtam is a lelkivezetőmnek, és együtt örvendeztünk. Ám csütörtökön újra rossz kedv uralkodott el rajtam, sírtam nem tudtam és nem is akartam beszélni és megnylílni a vezetőnek, alig vártam már, hogy vége legyen a lelkigyakorlatnak, mondtam neki, hogy én nem akarom ezt és ki akarok szállni!
A lelkigyakorlat hétfőtől Nagyszombatig tartott. Pénteken még rosszabb volt a helyzet, közöltem a vezetőmmel, hogy Ő nem a lelkivezetőm, és nem tudok bízni Benne. Ő azért azt mondta olvassam el a Jézus a vízen jár részt a Bibliából. Elég jó sztori… Nagyszombat reggel volt amikor imádkoztam ezzel az igeszakasszal és tízkor volt az utolsó “találkozóm” a lelkivezetőmmel. Ima alatt hihetetlen boldogság töltött el, csak vigyorogni tudtam! Fentebb említettem, hogy kaptam egy képet egy csónakkal kapcsolatban. Egészen Nagyszombatig nem esett le, hogy én, pont én hiányzom Jézus mellől, az életem bárkájából. Úgy éreztem, megragadtam, kiszálltam a hajókirándulás közepén, és leültem duzzogni az óceán partjára. De Jézusnak, a túravezetőnek, hiányzott az a valaki, aki eddig ott szöszmötölt körülötte! Megállította a hajót, és a vízen elkezdett felém jönni. Kinyújtotta kezét a dühös, csalódott Bibi felé, vagyis felém!
“Gyermekem! Miért csinálod ezt? Miért vagy ilyen kicsiny hitű? Tudom, hogy nagyon szeretsz öltözködni, s hogy mindjárt itt a szülinapod! Ha befejezted a duzzogást, gyere, mert megmutatnám az új ruhádat, amit én, a Te szerető Atyád szeretnék személyesen Rád adni! Ebben ragyogóbb leszel, mint valaha! Bárhol megjelensz, majd megcsodálnak szépségedért, a csodálatos, ragyogó új ruhádért! Szeretnéd? Kéred ezt a ruhát? Engedd, hogy szeretetem újból ragyogjon a szívedben, az arcodon!! Szeretnél fény lenni?
Mások számára megvilágítani a Hozzám vezető utat?”
Amint kimondtam hogy IGEN! Kinyitottam a szememet és egy szivárványt láttam meg a földön.
Dicsőség Istennek!
Varga Bibi
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás