2020. 04. 23.

BREAKING – Egy évvel elhalasztják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust!

Ferenc pápa úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztják a szeptemberben, Budapestre tervezett Nemzetközi Eucharisztikius Kongresszust. A NEK közleményét változtatás nélkül közöljük.

“Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Pápai Bizottságával, valamint a katolikus világesemény szervezőivel egyeztetve, – tekintettel az egészségügyi krízisre és annak következményeire – úgy döntött, hogy egy évvel elhalasztja a 2020 szeptemberére tervezett budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust” -szól a szűkszavú közlemény. A döntést Matteo Bruni szentszéki szóvívő jelentette be a Vatikánban.

hirdetés

Budapest 1938 után másodszorra rendezi meg a katolikus világeseményt, jelen állás szerint 2021-ben.  

Ami mindenféleképpen pozitív hír, hogy a döntés értelmében nem eltörik, hanem halasztják az eseményt, tehát Budapest továbbra is megrendezi majd az Eucharisztikus Kongresszust. A szervezők négy éve dolgoznak a programon – amelyre ha minden igaz Ferenc pápa is elfogadta a meghívást, habár erről még nem született hivatalos álláspont a Vatikánban.

Terveink szerint hamarosan interjú(ka)t készítünk a témában, amint erre lehetőségünk lesz! 

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás