2020. 04. 16.

“Egy élet” – új könyv jelenik meg a 93 éves XVI. Benedekről

Ma ünnepli 93. születésnapját Joseph Ratzinger, azaz XVI. Benedek emeritus pápa, aki 2005 és 2013 között volt a katolikius egyház feje. A születésnapján jelentette be titkára, hogy Németországban hamarosan életrajzi könyvet adnak ki a tiszteletére.

Jóllehet az imádság, az elmélkedés és a visszavonultság „remeteségében” él a nyugalmazott pápa, mégis az idei születésnap számára még a szokásosnál is visszafogottabb – tájékoztatta a Vatikáni Rádiót Georg Gänswein érsek, XVI. Benedek „különleges titkára”. Nem fogadhatott látogatókat, ezúttal szeretett testvére, Georg sem látogathatta meg. A személyes találkozás helyett azonban annál több telefonhívás érkezett, így éppen Georg pap testvérétől is csütörtök délelőtt. A hagyományos postai és email üzeneteknek pedig se szeri, se száma.

hirdetés

Georg Gänswein érsek a mai születésnap reggeléről így tájékoztatott: XVI. Benedek reggel a monostor kápolnájában a szokásosnál ünnepibb szentmisét mutatott be hálából és az egész napot az imádságnak, olvasmányoknak szentelte. Egy fontos mozzanat ezúttal sem maradt el, vagyis az énekek szűkebb hazájából, Bajorországból.

Érkezett egy különleges ajándék is, mégpedig Peter Seewald német újságírónak terjedelmes életrajzi kötete a nyugalmazott pápáról, mely május 4-én fog megjelenni, az addigra már remélhetőleg megnyíló könyvesboltokban. A szerző eredeti szándéka az volt, hogy a születésnapon személyesen nyújtja át a kötetet, ám az időközben kitört világjárvány ezt lehetetlenné tette. A „XVI. Benedek – egy élet” című életrajzot a német Droemer Knaur kiadó jelenteti meg.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás