2005. április 2-án az egész világ a Vatikánra figyelt, ahol napok óta válságos állapotban volt már II. János Pál pápa, a média – nem túl ízléses módon – már halála előtt elkezdte a búcsuzkodást. Eközben a Szent Péter térre spontán módon fiatalok tízezrei mentek ki esténként, imádkoztak és virrasztottak a pápával, aki minden korábbinál többet foglalkozott velük. A tömegben ott volt Puskás Balázs is, akit az akkori élményeiről kérdeztünk.
“Szombaton este kimentünk a Szent Péter térre, ahol a rózsafüzért imádkoztuk – az egészet a fiatalok szervezték és találták ki. Tíz óra magasságában lett vége az imádságnak, de közben a Szentatya meghalt, amiről mi még nem tudtunk ott a helyszínen. Az imádság után jött ki a szóvívő-bíboros, aki elmondta, hogy II. János Pál visszatért a Teremtőjéhez. Néma csend után tapsvihar tört ki, és amiről kevesen beszélnek, hogy ezután a téren a “Föltámadott” című dalt kezdte el egy srác énekelni gitárral. Olyan érzésünk volt, mintha figyelne minket.
Én akkor értettem meg, hogy a halál tényleg életkezdet. Minden egyes családi halál fájdalmat jelentetett, de itt tényleg örültünk. Sírtunk is persze, hiszen elveszítettünk valakit, akit szerettünk, az életem pápája volt fiatalkorom óta. De boldogok voltunk, mert az történt, amire mindig is várt, amiért az egész életét élte.”
Puskás Balázs végül arra a kérdésre is válaszolt, hogy szerinte mit üzenne nekünk a lengyel egyházfő ebben a különösen nehéz időszakban:
“II. János Pál ma ugyanazt mondaná, mint amit a megválasztása után: “Ne féljetek!”. Minden megpróbáltatásban az lenne a legfontosabb, hogy Istenhez közelebb kerüljünk és keressük az akaratát. Azokhoz is közelebb kellene kerülnünk, akiket Isten mellénk rendelt, a családunkhoz, az egyházunkhiz, a nemzetünkhöz. Nem szabad félni:
hinni kell és tenni a dolgunkat, még jobban mint eddig.”
A teljes beszélgetés:
Borítókép: PAOLO COCCO / AFP / Europress
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás