Különféle élethelyzetek vannak, és ennek köszönhetően a vírussal járó bezártság is máshogy érint mindenkit. Rovatunk állandó szerzői őszintén vallanak arról, hogyan küzdenek meg az új kihívással.
Lábánné Hollai Katalin:
Nekem a távoktatásra való átállás első hete volt nagy kihívás, fizikailag és lelkileg is. Akkor éreztem meg igazán, hogy most valami nagyon új dolog vette kezdetét. Nemcsak a tanítás módja miatt, hanem tényleg beszorultam a négy fal közé egy nagyon pici lakásba. Hála Istennek, lehetőségünk nyílt vidékre menni, kertes lakásba, ahol vannak terek, van zöld, madarak, kutya és az életerős természet. Számomra ez annyira inspiráló, hogy amióta vidéken vagyok, egészen kivirultam. Alig érzem, hogy hatással lenne a hangulatomra a vírus, a hírek, az intézkedések. Hatalmas kegyelem ez, nem az én érdemem! Ugyanakkor látom, hogy sokaknak nagyon nehéz. Akiknek megszakadtak az emberi kapcsolatai, akik beragadtak a panellakásukba vagy szinte egyedül robotolnak a munkahelyükön, amíg mások home office-ban “lógatják a lábukat”.
Nagyon fontosnak tartom, mondhatni küldetésemnek tekintem, hogy én, amíg vidám tudok lenni, addig minél többet adjak ebből tovább.
Legyen gondom azokra, akiknek nehéz. Törjem rájuk a digitális ajtót, hívjam fel őket, chateljek velük. És ez természetesen engem is feltölt.
Kunszabó Eszter:
Az én mindennapjaim furcsa mód egyszerűbbek lettek a vírus miatt. Eddig is itthon voltam a még nem egészen két hónapos kislányunkkal és most a férjem is itthon van velünk home office-ban. Így – bár természetesen becsületesen dolgozik – de mégis lehetőségünk van úgy alakítani a napokat, hogy nekem is egy kicsit könnyebb legyen. Azt is élvezzük, hogy a kislányunk ilyen pici korában együtt lehetünk, ez egy vissza nem térő, nagyon különleges áldás a családunknak. Persze engem is idegesít a bezártság, hiszen pont erre az időszakra annyi mindent elterveztem már, de ha arra koncentrálok, amiért hálát tudok adni, akkor egészen máshogy telik a napunk.
A másik dolog, amire figyelek, hogy nem olvasom már olyan sűrűn a híreket, mint az első napokban.
Igyekszem tájékozott maradni, de a nyugalmamat csak úgy tudom megőrizni, ha nem minden percben a járványra gondolok. És persze az ima is sokat segít. Az egész helyzetet próbálom letenni Isten elé minden nap. Hogy ne a félelem, hanem a remény és a krisztusi béke uralja a szívemet.
Kunszabó Anna:
A legnagyobb kihívás számunkra, hogy a saját mehetnékünk leküzdése mellett a gyerekeknek izgalmassá tegyük az itthoni időt. Gyurmázunk, sütit sütünk, színezünk, szerepjátékokat játszunk, éneklünk és még sorolhatnám. Szomorú látni, hogy kisfiam azt játssza: a nagyobb, rég nem látott pajtásaival tűzoltó. Hívja az erősítést a rádión. Két és fél éves. Igyekszem a legjobbat kihozni a helyzetből, még több minőségi időt tölteni Istennel és a családdal, rendezkedni itthon. Ma elhatároztam, hogy átrendezem a nappalit. Ennyi változatosság ránk fér. Azt hiszem, a megszokott napirendünk megtartása sokat segít ebben a helyzetben mindannyiunknak.
Fentről és egymásból is sok erőt merítünk.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás