777 2020. 03. 22.

Böjte Csaba: „Bízzunk magunkban, egymásban, Teremtőnkben”

Nagyböjti elcsendesedésre hív minket Böjte Csaba testvér közösségi oldalán. Rengeteg kérdés merülhet fel bennünk az idei nagyböjtben, amely ezúttal nem a megszokott mederben zajlik, hiszen például ez az első olyan vasárnap, amikor nem ünnepelhetjük az Úr napját az Ő házában. Így különösen is jó, ha az ember lelke az ehhez hasonló elmélkedésekkel töltődhet. Csaba testvér gondolatait osztjuk meg változtatás nélkül.

„Lassan úgy járunk itt Déván, mint Kőmíves Kelemenné, befalaznak otthonainkba! Ezt is-azt is elvesznek tőlünk, templomainkat, iskoláinkat, üzleteinket bezárják, még egy jó sört sem ihatunk meg a barátainkkal. Változó világban sokan elkeserednek, világ végét vizionálnak és szomorúan kérdezgetik: Isten miért hallgat?

Jézus Krisztus elmondott mindent, mit Isten mondhatott nekünk… A papjaink ezt az örömhírt hirdetik, elvitték mindannyiunkhoz, most szépen vizsgázunk! A tanár hallgat a dolgozatírás alatt! Ismerjük a szeretet parancsát, tudjuk a dolgunkat, tegyük alázattal!

A zarándoklatra induló embernek szoktuk mondani: a nehéz út kitakar! Felszínre hozza mindazt mi bennünk van! A koronavírus is kitakar! Ha a fényre megyek meglátom, hogy mennyire piszkos a kezem, de tudnom kell, hogy nem a napfény kente össze a kezemet, az a sötétben is piszkos volt! Egyszerűen a fényben jobban látható mindaz a szenny, piszok mi ujjaimon, a kezemen van! Keseregni kell miatta? Nem, van víz, szappan mosakodjak meg!

Örvendjek a fénynek, mely kitakart, hisz így tehetek hibáim ellen!

Mennyire nőttem fel, hogy állok az önuralommal, mennyit ér a hitem, az embertársaimmal kötött szövetségem? Mindaz mit összegyűjtöttem az évek alatt mennyit ér? Sorolhatnánk a kérdéseket, miket minden nagyböjtben fel szoktunk tenni. Minek, most maga a helyzet – melyben vagyunk –, teszi fel, rendkívül élesen ugyanazokat a kérdéseket!

Az önző, kapzsi élet mennyit ér? Igazából a létemet kivel tudom jól megosztani? A vizsga itt van, nem bújhatunk ki alóla! A nagy kérdés, hogy átmegyünk-e ezen a vizsgán, vagy vakon rohanunk tovább az önzés, a kapzsiság zsákutcájában, míg a falnak nem csapódunk! Folytatjuk az átlátszó, kicsinyes politikai marakodásainkat, a társam empátia nélküli kioktatását, rángatását, míg végül egymást megfojtjuk? A nagy kérdés diónyira zsugorodott családjainkban, vagy a dőrén megrajzolt határoktól szabdalt társadalmainkban, a parttalan acsarkodásnak véget vetve, a túlélésben egymásnak szövetségesei tudunk-e lenni, vagy arasznyi érdekek miatt elvérzünk?

Úgy tűnik, hogy a lét és a nem lét nagy kérdéseit ma nem a tanárok, a papok, a filozófusok teszik fel okvetetlenkedve, hanem maga a mindennapi élet! 25-30 évenként minden generációt az idő megrostál. „Az idő igaz – mondja Petőfi Sándor –, és eldönti ami nem az”!

Reméljük, hogy erőnkön felüli feladatokkal nem fog terhelni ez a járvány és a nyomába járó szegénység, zűrzavar! Vállaljuk váll a váll mellet a létünkkel együtt járó kihívásokat, a mostani és az eljövendő nehézségeket, Istenben bízó lélekkel, alázattal, vasakarattal tegyük meg mindazt mi tőlünk telik!