A 777 hétfő délután levélben fordult a történelmi keresztény egyházakhoz és a keresztény tematikájú médiumokhoz, hogy segítsék az imalánc hírének terjedését, amelyhez három nap alatt csaknem harmincezren csatlakoztak, és amely hamarosan további tíz nyelven is elérhető lesz.
Felemelő érzés már most látni a térképet, amelyet elleptek az imádkozó kezek, belegondolni, hogy mennyien fohászkodunk a bajban lévő emberekért, ápolóinkért, hazánkért, Európáért és az egész világért.
Hisszük, hogy ez a történelmi időszak egyben lehetőség is arra, hogy felismerjük keresztény felelősségünket és az ima erejét.
Hisszük, hogy keresztényként, a felekezeti különbségeket most háttérbe szorítva együtt kell imádkoznunk.
Hisszük, hogy közös összefogással százezrek, vagy akár milliók imádkozhatnak együtt nemcsak Magyarországon, hanem az egész kontinensen, de ez csak úgy történhet meg, ha a keresztény egyházak és a médiumok segítenek az imalánc terjesztésében.
Hálával tartozunk azoknak, akik felismerik, hogy ebben az időszakban végképp nincs helye a versenynek, a konkurálásnak, akik képesek gesztust gyakorolni és egy másik kezdeményezést felkarolni.
Az ima fegyver – most pedig háború van.
“Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” Máté 18,19-20
Az imalánc ide kattintva elérhető.