Valami hiányzik a koronavírusról folytatott párbeszédből. Valami, ami keresztény felelősségünk lenne, mégsem élünk vele, hanem az ellenkező irányba megyünk.
Az elmúlt napokban elszaporodtak a színesebbnél színesebb posztok és véleménynyilvánítások az új koronavírussal és az MKPK által kiadott óvintézkedésekkel kapcsolatban. Habár a nagyböjtben megfogadtam, hogy minimálisra csökkentem a Facebookon töltött óráim számát, mégsem bírtam ki, hogy ne nézzek szét a bejegyzések és a kommentek között.
Elkezdtem hát böngészni, és mit találtam? Felháborodás. Lázadás. Kétely. Kétségbeesés. Félelem. Pánik. Megannyi posztot láttam, amely alatt a kommentek már-már veszekedéssé fajultak. Keresztény emberek támadni kezdték egymást a témával kapcsolatos konzervatív, vagy éppen újszerű nézeteik között létrejött különbségek miatt.
Hogy mit nem találtam? Hitet. Hitet abban, hogy a Jóisten segítségével túlleszünk ezen, és nem kell örökre megválnunk számunkra fontos hagyományainktól és szokásainktól. Reményt. Reményt abban, hogy Istennek van hatalma helyrehozni ezt az egész helyzetet. Szeretet. Szeretetet, mely által megnyílik az út embertársaink, és az ő nézeteik felé.
Mit kellene tennünk? Nincs varázsütésre ható módszer.
Azonban, úgy érzem, kevesen hangsúlyoznak egy nagyon fontos dolgot, ami csodákat tehet: az imát.
Mindössze elvétve láttam egy-két bejegyzést, amely arra hívja fel az embereket, hogy fogjunk össze, és imádkozzunk. Azt hiszem, inkább ezt kéne az első helyre tenni, és nem beengedni a szívünkbe azokat a dolgokat, amelyek a hit, a remény, és a szeretet ellen vannak.
Ahogy sétáltam hazafelé az utcán, arra jöttem rá, hogy én is félek. Nem attól, hogy elkapom a vírust. Hanem attól, hogy mi lesz, ha elhisszük, hogy a szenteltvíz és a kézfogás hiánya elszakít minket egymástól. Kik lehetnének a hit, a remény és a szeretet emberei, ha nem mi, keresztények?
Ambrus Betti
Kép:MTI/Kovács Tamás
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás