Mióta eljegyeztük egymást a vőlegényemmel, sokszor gondolok arra, vajon ez hogyan csapódik le a környezetem számára. Vajon ők is úgy néznek ránk, mint én annak idején házasság előtt álló barátaimra? Vajon ők is azt gondolják: na tessék, ő már rendben van, révbe ért.
Csakugyan? Ezentúl minden szirupos boldogság lesz majd? Hátra dőlhetünk a széken és nézhetjük, ahogyan a boldog évek elsuhannak mellettünk?
Hát itt vagyunk. Az a rengeteg kis ösvény, elágazás és kereszteződés idáig vezetett: eljegyeztük egymást. És most mi lesz? Ahogyan próbálom feldolgozni ezt az újfajta állapotot, ízlelgeti a vőlegényem szót, és próbálni nem pánikolni az esküvő megszervezése miatt, egy másik kérdés is felmerül bennem.
Akkor most révbe értem? Mit is jelent ez egyáltalán?
Általános tévképzet, hogy úgy tekintünk a házasságra, mint egy végcélra. Miért is tennénk másként, amikor gyerekkorunk óta olyan mesék vesznek körül minket, melyek esküvővel érnek véget? Holott az igazi sztori csak azután kezdődik!
Az esküvő után egymás terheit kezdjük el hordozni, nem csak a sajátunkat. Igenis lesznek veszekedések és nehezebb időszakok, nem lesz minden cukormázas. De ugyanúgy megyünk tovább, haladunk azon az úton, amire Isten elhívott minket. És nem, nem az esküvő a végcél. Szerintem igazán csak akkor fogunk majd révbe érni, amikor megállunk az Isten színe előtt. Amikor már nem lesz bűn, nem lesz fájdalom, nem lesz szenvedés, csak Isten végtelen szeretete.
Na az lesz a végcél, amiért mi mostantól együtt fogunk küzdeni.
hirdetés
1 Komment
Nyáron voltam egy katolikus esküvőn, ahol az atya legalább 3-szor elmondta hogy “ez életetek legszebb napja”. Bizonyára jó szándékkal mondta ezt, de valójában nagyon káros üzenete van ennek, mert azt jelenti, hogy innentől már minden nap csak rosszabb lehet az életben. És ez nem túl nagy kilátás a következő 60 évre egy ifjú párnál…