2020. 02. 22.

#imatipp – Ez a Zsoltár lehet a legjobb esti imádság

Esti imádság címen szerepel az Újfordítású Revideált Károli Bibliában a negyedik Zsoltár. Még ennek az információnak a hiányában is első olvasásra hatalmas békét és megnyugvást adhat ez a szakasz, ideális egy nap lezárására!

Egy nehéz nap végén, amikor már elfogytak a szavaink, vegyük elő a negyedik Zsoltárt. A legmegnyugtatóbb számomra ebben a versben az, hogy bár egy szorult, nehéz helyzetből ír a zsoltáros, mégis tud bízni Istenben! Minden megpróbáltatás ellenére vallja, hogy békében alszik el, mert tudja, hogy Isten vigyáz rá. 

„Hallgass meg, ha hozzád kiáltok, igazságos Istenem! Szorult helyzetemből adj nekem kiutat, könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat! Ti, emberek! Meddig gyalázzátok dicsőségemet? Meddig szeretitek az üres beszédet, meddig törekedtek még hazugságra? (Szela.) Tudjátok meg, hogy az Úr csodákat tesz hívével! Meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok. Ha felindultok is, ne vétkezzetek! Gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, és csillapodjatok le! (Szela.) Igaz áldozattal áldozzatok, és bízzatok az Úrban! Sokan mondják: Bár jó napokat látnánk, és ránk ragyogna orcád világossága, Urunk! Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk. Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!”

#imatipp
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás