2020. 02. 15.

Justin Rizzo – Olvassuk Isten Igéjét minden nap!

Dicsőíteni… Sok minden eszünkbe juthat, ha meghalljuk ezt a szót. De mi valójában a dicsőítés? Számtalan megfogalmazás létezik rá, hiszen rengeteg formája van; talán mindenkinek mást jelent. Megkérdeztem az Új Teremtés Konferencia egyik előadóját és dicsőítésvezetőjét, Justin Rizzot, számára mi a dicsőítés.

„A szív válasza egy életmódra, amit Isten imádásban élünk, és mindent Neki teszünk. Amit számomra jelent: minden egyes nap odaadni a szeretetemet Neki” – válaszolta. Justin már 23 éve szolgál a dicsőítésben, és mindössze 12 éves volt, amikor az édesapja elkezdte őt képezni a szolgálatra. A dicsőítés nem szűkül le a zenés alkalmakra, azért sem, mert sok embernek nem ez áll közel a személyiségéhez. Istent dicsőíteni számtalan módon lehet: szavainkkal, tetteinkkel, sőt, egész életünkkel is – éppen ezért nevezhető életformának. A dicsőítés lényege nem a gyönyörű zene, a szépen megfogalmazott szavak, hanem a szeretet: teljes szívünkkel kifejezzük szeretetünket és csodálatunkat Isten felé; szívünk válaszol az Ő kezdeményező szeretetére.

A legfontosabb: „odaadni Istennek mindent a mindennapi életünkben is” – mondta Justin.

Sokszor tapasztaljuk azt, hogy ez nem ilyen egyszerű. Számtalanszor jártam már én is úgy, hogy valami nagy nehézség volt az életemben, és valaki egyszerűen csak azt mondta: dicsőítsd Istent! Sosem értettem: hogyan tudom teljes szívemből dicsőíteni Őt egy abszolút negatív probléma közepette? Aztán később egy lelkigyakorlaton értettem meg:

hirdetés

nem a problémáért kell dicsőíteni Istent, hanem azért, aki Ő maga. Azért, hogy Isten Isten.

Ha ezért dicsőítjük Őt, a szívünk hozzáállása is megváltozik. Előfordulhat, hogy nem megy a dicsőítés, nincs motivációnk, mert fáradtak, levertek, szomorúak vagyunk, és semmi kedvünk nincs hozzá. Justin megosztotta velünk bevált módszerét az ilyen helyzetekre: „ilyenkor táplálom a szívemet és a lelkemet az Ő igéjével. Amikor ezt csinálom, szinte mindig visszatér a motivációm.”

Végül arról kérdeztem Justint, mit üzen az Új Teremtés Konferencia résztvevőinek és mindenkinek, aki szeretne lelkiekben megújulni: „beszéljenek a Szentlélekkel és olvassák Isten Igéjét minden nap.”

Ambrus Betti

Kép: www.newreleasetoday.com

Ambrus Betti Blog
hirdetés