2020. 02. 05.

3 tipp, ha keresztény barátokkal vennéd körül magadat!

A mai kor egyik legnagyobb értéke a barátság: szerencsések azok az emberek, akiknek megadatik az a kegyelem, hogy olyan barátaik vannak, akik jóban-rosszban kitartanak mellette, segítenek neki. Például akkor is, ha a hitben kicsit elakad, ilyenkor egy igaz barát segít túllendíteni ezen az időszakon. 

Egy keresztény fiatal számára nagy ajándék, ha a barátai között olyanok is vannak, akiknek szintén fontos a hit. Lehetnek olyanok is, akik a hitben már előrébb járnak és rendelkeznek már annyi tapasztalattal, hogy habozás nélkül fordulhatunk hozzájuk tanácsért, legyen szó akár kisebb akár nagyobb hangsúlyú problémákról.

Az olasz Youtuber, Anita Baldisserotto  saját mély hitéből és életéből inspirációt merítve osztotta meg gondolatait a témában.

1. tipp: Keress!

Vannak olyan fizikai és virtuális helyek egyaránt, ahol a hívő emberek összetalálkozhatnak. De vajon hol kezdjük a keresést?

Fizikai helyeken: rendezvényeken, imaalkalmakon, zarándoklatokon, kurzusokon, szemináriumokon, lelkigyakorlatokon, vagy például keresztény koncerteken. Mindenféle nagyobb erőfeszítés nélkül, ha csak szétnézel, rátalálhatsz olyan eseményekre, amelyeket különféle egyének és szervezetek szerveznek, laikusok és vallást gyakorlók számára egyaránt. Csak nézz körül és vegyél részt valamelyiken, ülj autóba, vonatra, biciklire, vigyél magaddal egy nagy adag alázatosságot és nyitottságot, és indulj!

Viszont arra vigyázz, hogy ez ne alakuljon át mániává! Nem kell minden egyes lehetőséget felhalmoznod, hanem kövesd a temperamentumodnak és az időkorlátodnak megfelelő természetes ritmust!

Virtuális helyeken: az interneten. Kövess például egy olyan blogot vagy internetes oldalt, amelyről úgy érzed, hogy tényleg neked szól! Olvasd el a kommenteket, figyeld meg, hogy ki és mit ír, és ha úgy érzed, lépj kapcsolatba vele! Természetesen, ezt mindig kellő óvatossággal és tisztelettel tedd!

2. tipp: Szervezz!

Szervezz olyan eseményeket, amelyek összehozhatnak azokkal az emberekkel, akikkel osztozol a hitben. Anita és a férje megcsinálták ezt, és nekik sikerült. Nem feltétlen koncertekre és nyilvános rendezvényekre kell ezalatt gondolni, hanem sokkal inkább valami egyszerű imaestre. Jó lehetőség lehet az, ha valakinek az otthonában közösen imádkoztok, mert nincs más olyan, ami ennyire elősegíti a barátságok kialakulását és elmélyülését, mint a közös imádkozás. Az ima erejét sosem lehet túlságosan kihangsúlyozni.

3. tipp (nem meglepő módon): Imádkozz!

Kit kérhetnénk jobban, mint magát Istent, hogy küldjön nekünk barátokat? Gondoljunk arra, hogy mit tett Jézus a barátság nevében: az életét is odaadta a barátaiért. Csak annyi a dolgunk, hogy tegyük meg a tőlünk telhető legtöbbet, és kérjük az Urat, hogy küldje el a megfelelő embereket! Ne csak azokra a kapcsolatokra gondoljunk, amelyek a komfortzónánkon belül érintenek, mert akár a kicsit nyersebb személyiségekkel is születhetnek életre-szóló barátságok. Segítenek abban, hogy olyan lépéseket is megtegyünk, amelyeket mások nem kérnének tőlünk, felkínálják a kisebb megrázkódtatások felbecsülhetetlen értékét és talán még az asszertív kommunikációs készségeinket is növelik.

Ne csak azért imádkozzunk, hogy Isten árasszon el minket jó barátokkal, hanem azért is, hogy mi magunk is jó barátai váljunk azoknak, akik hozzánk jönnek!

Forrás: Aleteia.org 

Fordította: Nagy Barbara

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás