2020. 01. 22.

Menekülés vár a megtért iráni keresztényekre

Egyre több iráni keresztény érkezik Európába. Általában nem kérkednek hitükkel, bizalmatlanok. Attól félnek, hogy az iszlám titkosrendőrség Irán határain túl is megfigyelheti őket. Erre mutatott rá Jean-Marie Humeau atya, aki iráni keresztényekről gondoskodik Franciaországban. A Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatát több lengyel oldal is szemlézte, írásunk a GOSC cikkén alapul.

A vatikáni-iráni együttműködés erősödése ellenére  is romlik a Krisztus követők helyzete a perzsa államban – erről beszélt Jean-Marie Huemau francia pap a Vatikáni Rádiónak. Legutóbb például a kormány egy olyan rendelkezést hozott, mely szerint a muszlimok nem foglalkoztathatnak cégükben keresztényeket. A legnehezebb helyzetben azonban azok a muszlimok vannak, akik áttérnek a kereszténységre. Paradox módon a kedvezőtlen körülmények ellenére erre egyre több példa akad – mondja Humeau atya.

Mivel a pap nyilatkozata kapcsán a lengyel újságok nem írtak forrást, ezért megkerestük a Vatikáni Rádiót, ahol készségesen segítettek nekünk. Elküldték a francia nyelvű rövid interjút, amelyben a következőt mondja Huemau atya:

„Iránban az alkotmány előírja, hogy két katolikus egyház lehet: az örmény és a káldi. Egy ideje sokan térnek meg az itt működő templomlakásokban titokban, mivel a megtérés szigorúan tilos az iszlám szerint. Az iszlám nagyon komolyan elítéli a hitüket elhagyókat. Ennek ellenére sok a megtérés. Azonban ha valakiről kiderül, hogy áttért egy másik hitre, annak el kell hagynia Iránt.

Sokan menekülnek Törökországba, van, aki Franciaországba akar jönni, de nem mondom, hogy könnyen befogadásra találnak, mert vannak szervezetek, akik nehezen hiszik el, hogy valakinek a megtérés miatt el kell hagynia a hazáját. Nehezen fogják fel, hogy annak következtében, hogy egyes országokban nincsen vallásszabadság, sokaknak el kell hagyniuk az otthonukat, és egy nyitottabb felfogású országba menekülniük.”

Humeau atya elmondása szerint nehéz megnyerni az iráni keresztények bizalmát. Nagyon bizalmatlanok, tudják, hogy az iszlám vallási rendőrség még a francia keresztény közösségekbe is beszivároghat. Segítjük őket abban, hogy a legnagyobb titoktartás mellett felvehessék a kapcsolatot más Iránból menekült keresztényekkel és így kapcsolatokat tudjanak kialakítani – tette hozzá a francia lelkiatya.

A cikk forrása: GOSC

Jean-Marie Huemau a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott.

Fordítók: T.K. és Ungvári Ildi

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás