Tízezren a 777-ért kampány
Blog

“Nem miattuk mentem misére” – a romantika határai a templomban

Vitaindítónak is beillő vendégírás érkezett hozzánk: Széna Zsófiát annyira felbosszantotta a misén előtte duruzsoló és romantikázó ifjú pár, hogy billentyűzetet ragadott. Írásában sok igazságot véltünk felfedezni, ezért megosztjuk, ugyanakkor szeretnénk bátorítani arra is titeket, hogy a párotokkal együtt menjetek misére/istentiszteletre – és segítsétek egymást az elmélyülésben!

Lehet, hogy a téma, amit felhozok, feltételezi majd, hogy maradi, konzervatív vénkisasszony vagyok, de előre leszögezem: még a harmincon innen vagyok… És mégis van, ami nagyon zavar.

Vasárnap ültem a templomban, amikor a bevezető ének után öt perccel beült elém egy pár. A lány tetőtől talpig pirosban nagyon elegáns volt, a fiú is illett hozzá. Jobbukon követte őket egy idősebb hölgy, talán a fiú édesanyja lehetett. A mise első felében nem történt semmi rendhagyó.

Aztán ahogy elhagytuk a hívek könyörgéseit, a lány belekarolt a párjába, és beszélni kezdett a fülébe. Az első reakcióm hirtelen az volt: milyen jó, hogy én egyedül járok templomba! Mennyire szétszedné a figyelmemet, ha egyszerre kéne hallgatnom a papot, és életem szerelme is információkkal bombázna. Vajon mi járt ennek a szegény fiúnak a fejében? – Elképzeltem: “Itt ül mellettem ez a lány, aki nagyon tetszik, akinek még az érintésébe is beleborzongok…” – Mindez olyan szép és jó, de a templomban a helye?

hirdetés

A szentmise különleges titka, hogy az ember nemcsak ad, de kap is: amikor felcsendül az orgona, amikor énekelnek a hívek, vagy amikor csak elmerengünk egy ikon, egy szobor, egy idézet szépségén… vagy pl. egy prédikációból kiragadott gondolat… Ezek az apró dolgok egy hétre, vagy akár egy hónapra elegendő energiát tudnak adni. Az ember azért (is) jár a templomba, hogy feltöltődjön. Nemcsak azért, hogy jelen legyen… Nem magát fosztja meg ettől az ajándéktól az a személy, aki még a misén is a párjára koncentrál?

Az igazi “hunyó” az én történetemben a lány volt. Ahogy elértünk az átváltoztatásig, már nem csak susogott a fiú fülébe, de ráhajtotta a vállára a fejét, és simogatta őt. Mindez nagyon meghitt jelenet lett volna valahol egy kiránduláson vagy a moziban, de a templomban nem kellene egymást átengedni Istennek? Ráadásul az esetet én is egyre kevésbé tudtam figyelmen kívül hagyni, pedig nagyon szerettem volna… Nem miattuk mentem aznap misére.

Aztán a fiú kiment áldozni, a lány nem követte. Amikor a fiú visszaért a padba, és letérdelt a hálaadó imához, a barátnője elkezdte simogatni a füle mögött, és a nyakánál… Én pedig ott ültem mögöttük, és az járt a fejemben: “Legalább most, amikor leginkább ott van vele Isten, most engedd őt el! Hagyd, hogy imádkozzon! Hiszen Jézust vette magához! És Ő nálad ezerszer fontosabb!” – És közben szomorúsággal vegyes harag futott rajtam át, hogy milyen rossz lehet azoknak, akiket nem hagynak elmélyülni, akiket még a templomban is ingerelnek…

Amikor kivonult a pap, úgy éreztem: az én elmélyülésemet is valahol tönkretették. Mert bár becsukhattam volna a szemem, de a templomba az ember azért is jár, hogy befogadja a környezetét.

Valahol pedig mély hálát éreztem azért, hogy nem a szerelmemmel járok misére, így ezt az egy órát valóban Istennek adhatom (ha hagyják). És tudom, hogyha én Rá szánom ezt az időt, akkor Ő megajándékoz valami pótolhatatlannal… Valami olyannal, amit az ember nem tud átélni úgy, ha közben cirógatják és becézik.

Szerintem ez egy fontos téma. Mert nagyon sok fiatal pár nem érzi ezeket a dolgokat. Valószínűleg fogalmuk sincs, hogy mit jelent vasárnaponként a templomban valóban Istennel találkozni, különben nem lenne földi személy, akinek a kedvéért lemondanak erről az élményről.

Széna Zsófia


Szerkesztői megjegyzés: a magunk részéről kimondottan fontosnak tartjuk, hogy a pároddal együtt menjél szentmisére/istentiszteletre – mint ahogy persze azt is, hogy Istenre figyeljetek ez idő alatt. (Ez utóbbi nem jelenti azt, hogy nem foghatnátok meg egymás kezét például.)

Ezért járj a pároddal misére!

 

5 hozzászólás

  • Válasz én 2020. 01. 22. 02:42

    Kedves Kéry Tamás, belegondoltál, milyen lenne, ha minden pár cirógatná egymást egész idő alatt? Teljesen igaza van a cikk írójának.

    • Válasz Csaba Zoltán 2020. 01. 30. 14:09

      Kedves hozzászóló!

      Természetesen nem jó lenne az sem, ha minden pár cirógatná egymást. Abban igazat adok a cikk írójának, hogy elterelheti a lényegről a figyelmet. És lehet hogy így nem halljuk meg amit akarunk.

      “Nem magát fosztja meg ettől az ajándéktól az a személy, aki még a misén is a párjára koncentrál?”

      És vajon nem magát fosztotta meg attól, hogy párra koncentrált? Hiszen nem említi hogy hangoskodással zavarták meg.

      “Mert bár becsukhattam volna a szemem, de a templomba az ember azért is jár, hogy befogadja a környezetét.”

      Be kellet volna csuknia a szemét, mert a gondolatainak a szövetnéke így is kizárta azt, hogy ne tudja fogadni a környezetét, és azt amiét ott volt.

  • Válasz X 2020. 01. 22. 10:46

    Nagymamám minden vasárnap a misén van. A pap szövegét motyogja, mint minden öreg. Ne tegyünk úgy, mintha nem ugyanaz a 20 prédikáció ismétlődne körbe. Ilyenkor nem marad más elfoglaltság, mint a nézelődés, ruhák összehasonlítgatása, pletykálás, ítélkezés. A kedves cikkíró is megváltotta már a jegyét erre a vonatra. A piros ruhás lány nyilván a párja kedvéért ment el a misére. Talán megteszik neki idővel, nem ez a cél? Majd megtanul viselkedni a misén. De most se rossz, mert így a többiek jobb kereszténynek érezhetik magukat nála. Tapasztalatom szerint ez nagyon kedvelt hívő időtöltés.

  • Válasz Anonym 2020. 01. 22. 16:23

    A mi templomunkban külön ülnek a férfiak és a nők, ezért még nem találkoztam ilyen jellegű problémával. Szerintem az egyáltalán nem gond, ha a párok például megfogják egymás kezét, vagy egymásra mosolyognak. Sőt! Örülni kell, hogy együtt jöttek az Urat dicsérni. Az más, ha már a viselkedésük mindenki tekintetét magukra vonzza. Akkor szerintem nyugodtan meg lehetne szólítani a fiatal párt, hogy elnézést, de picit fogják vissza magukat, mert kicsit túl hangosak vagy éppen “látványosak” . De ez ugyan olyan, mint például egy csínytalankodó kisgyerek, vagy egy cukorral csörgő hölgy… lehet, hogy zavar, de túl kell rajta lépni, és megpróbálni odafigyelni a zajok közt is. Hányszor voltam így én is! 😀 Ma már megpróbálom figyelmen kívül hagyni, és a lényegre koncentrálni. Egyébként lehetséges, hogy a piros ruhás hölgy más felekezetű vagy éppen nem hívő. Akkor mégjobban örülök, hogy elkísérte párját, mégha nem is kellő tisztelettel viselkedett, de legalább az Isten házában volt. 🙂

  • Válasz Nagy Péter 2020. 01. 24. 21:38

    Jó, hogy a cikkírónak ez a legnagyobb problémája. Mondhatni alacsony az ingerküszöbe, de az ítélkezés láthatóan jól megy neki. Persze, az ő “elmélyülését” ne tegye már tönkre semmi! Főleg ne két holmi szerelmes tini szemtelen turbákolása!

    Vajon miért zavarja annyira, hogy mások a templomban is (sic – azta, szörnyű!) kimutatják, hogy szeretik egymást. Simogatta, ráhajtotta a fejét! Na ne már, mik történnek ebben a mai elrugaszkodott világunkban! 😀

    Csak félve kérdezem meg: csak nem savanyú a szőlő? Nem lehet valami boldog ember, akire mások boldogsága ilyen hatással van. Elvégre nem arról van szó, hogy egymásnak estek a padok között…