Napok óta lesem az időjárásjelentést. Gondolatban már szelektálom a ruhákat, hogy melyikek lesznek praktikusak AZ utazáshoz. Minden képre, videóra ugrom, ami a megnézendő helyeket ábrázolja. Kellemes izgatottság lesz rajtam úrrá, ahányszor csak arra gondolok, hogy hamarosan Szentföldön járhatok, Jézus nyomában.
Komolyan mondom, soha egyetlen utazásra nem készültem ilyen izgalommal, ennyi hónapon át! A legapróbb részletek kigondolásával is örömmel foglalkozom, sőt még a teljesen prózai szállásfoglalás is jóleső bizsergéssel tölt el. Minden ruhadarabon képes vagyok órákat gondolkodni, hogy valóban szükséges-e az útra. Gondosan mérlegelem, mivel lehetne még jobban készüli lelkiekben. Mindezt miért? Mert a Szentföldre megyek, találkozni Jézussal.
Bár ez különleges esemény és szerintem semmi furcsa nincs benne, hogy ilyen izgalommal és aprólékos műgonddal készülök az útra és az ott várható lelki élményekre, mégis felmerült bennem egy kérdés. Vajon arra a találkozásra is ilyen izgalommal készülök, amikor magamhoz veszem Krisztus testét a misén?
Attól is elfog a kellemes bizsergés, amikor a szobám rejtekében készülök időt tölteni az Atyával?
Ha őszinte akarok lenni, a válaszom nem. Vagy nem mindig. Pedig azt hiszem nem ártana, ha azokat a rövid, személyes találkozókat is ilyen katartikus élménynek fognám fel. Nem az érzelmek miatt, mert azok jönnek és mennek. Hanem azért a felfoghatatlan tényért, hogy Isten személyesen velem tölt időt. Függetlenül a bűneimtől, a kinézetemtől, a lelkiállapotomtól. Pusztán azért, mert ő mindig élvezi a társaságomat.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás