2020. 01. 12.

Emberi eredetű, szívizomhoz hasonlító szövetet tartalmazott a leesett szentostya

Genetikai vizsgálat igazolja, hogy az emberi szívizomhoz hasonló szövetdarabokat tartalmaz az a szentostya, amely hat évvel ezelőtt egy baleset után került egy vízzel teli tartóba a lengyelországi Legnicában.

Lengyelországban történt, hogy áldozás alkalmával egy megszentelt ostya a földre esett, még 2013 karácsonyán. Azonnal felvették és egy vízzel teli tartóba helyezték – Zbigniew Kiernikowski legnicai püsök vasárnapi beszámolója szerint. Miután a plébános eltette az ostyát egy vízzel teli tartóba, az kis idő múlva kezdett elszíneződni, és vérvörös foltok jelentek meg rajta. 

„2014 februárjában egy apró mintát vettek az ostya egy vörös darabjából, és egy misekendőre helyezték. A mintavételt egy bizottság rendelte el annak érdekében, hogy a megfelelő kutatóintézetekben alapos teszteknek vethessék alá.” – osztotta meg Kiernikowski püspök. „A vérző ostyáról végre elismerték, hogy viseli az Eucharisztikus csodák ismertetőjeleit.”

A Törvényszéki Orvostani Intézet megállapította, hogy a hisztopatológiai képen az ostya darabjai harántcsíkolt izomszövet-foszlányokat tartalmaznak. Ez leginkább a szívizomhoz hasonlít. A tesztek szintén megállapították, hogy a szövet emberi eredetű, és agónia jeleit viseli.

hirdetés

Kiernikowski püspök hisz abban, hogy a vérző ostya egy „Eucharisztikus csoda”. Az újságíróknak elmondta, hogy a Vatikán Hittani Kongregációja elé vitte az esetet. Áprilisban a Vatikán jóváhagyta az üggyel kapcsolatos megállapításokat és beszámolót, és javasolta Andrzej Ziombrze plébánosnak, hogy „alakítson ki megfelelő helyet” a szentostya számára, hogy a hívek megadhassák neki az illő tiszteletet.

„Remélem, ez az Eucharisztia tiszteletének mélyülését fogja szolgálni, és nagy hatást fog tenni azok életére, akik szentáldozáshoz járulnak” – jelentette ki Kiernikowski püspök.

Négy megmagyarázhatatlan Eucharisztikus csoda

Forrás: Catholic Say

Fordította: Urbán-Földi Noémi

Fotó: Pixabay

Szemle
hirdetés

5 hozzászólás

  • Válasz GHERGHELUCA ILDIKO 2020. 01. 13. 12:56

    az EUCHARISZTIKUS CSODÁT csak megélni s átélni lehet ,amint nekem is volt részem ebben ISTEN KEGYELMÉBŐL, 29 évvel ezelőtt ISTEN IRGALMÁBAN

  • Válasz Németh Rezső 2020. 01. 15. 09:15

    Ez az Oltáriszentség szemlélet szerintem materialista. A szentségeknek nem az anyaga a lényege hanem a Szentlélek. A latin világ hajlamosabb a komznizmusra mint a protestáns országok.

  • Válasz Szűcs Éva 2020. 01. 15. 09:16

    Kedves
    Notterpek T. Jácint! Ez is lehet egy magyarázat, magára a szövetmaradványra. Csakhogy itt sokkal több dolgot is felsorolnak. Például, hogy vörösre színeződött a víz. Mitől?

    • Válasz Notterpek T. Jácint 2020. 01. 16. 13:39

      Kedves Éva, az ostyán a víz hatására vörös foltok keletkeztek, nem a víz vált vörössé. Kérem figyelmesen olvassa el a szöveget és ne azt lássa bele, amit hinni szeretne. A vörös foltok magyarázata is roppant egyszerű. A száradt és hőkezelt izomszövet víz hatására, mondjuk úgy “életre kel” hidrolizálódik. Láthatóvá válnak az izomszövetre lellemző vörös festékanyagok. Ez sem csoda… Szerintem.

    • Válasz Notterpek T. Jácint 2020. 01. 16. 17:58

      Kedves Éva, a továbbiakban kiegészíteném annyival a megjegyzésem, hogy sokkal több mindent nem soroltak fel az üggyel kapcsolatban, de amit leírtak is ellentmondásos. Egyrészt, egy genetikai vizsgálat sosem találgat, az egyértelműen megmutatja a szövet/sejt genetikai kódja alapján, hogy az embeti eredetű, vagy sem. Nem tartja kicsit sem furcsának, hogy pont ezt az ostyát, pont egy vízzel teli kehelybe helyezték, egy pap/püspök “elmondása” szerint. Majd 6 év telt el mire pontot tesznek az ügy végére. Jópár “csoda” ismert egyházi körből, amely jól megkonstruált átverés…pl.: a brisbane-i csoda, ahol a könnyező mária szobor mégsem “csodálatos módon” könnyezett, de utána is kereshet az eseteknek, bármely nyilvános adattárban elérhetőek. A részemről respektálom a hívők hitét, ugyanakkor azt kell mondjam, hogy az ilyen esetek izzadságszagú próbálkozások hívőfogásra a katolikus egyháztól, amely tisztában van azzal a ténnyel, hogy gyengül a tábora.