2020. 01. 10.

“A két pápa” legnagyobb kitalációja

Joseph McAuley, az amerikai jezsuiták újságjában arról írt, hogy soha nem történt olyan konzultáció Jorge Bergoglio és XVI. Benedek pápa között, mint ami A két pápa című film alapját adja. Nyilatkozatából az is kiderült, hogy XVI. Benedek nagyon szereti a Fanta üdítőitalt, de ennél teológiailag fontosabb kérdésekre is reagált.

Hetekkel a bemutatása után is élénk párbeszéd zajlik “A két pápa” című Netflix-film kapcsán. Vannak, akik XVI. Benedek pápa lejáratását vélik felfedezni hátsó szándékként, míg mások ennél jóval óvatosabban fogalmaznak. Kétségtelen tény azonban, hogy egy olyan ellentétet vázoltak fel a film készítői Joseph Ratzinger és Jorge Bergoglio között, amely ilyen mélységében soha nem volt. Fontos hangsúlyozni, hogy a film készítői soha nem is mondták, hogy a történetük megfelel a valóságnak, csupán, hogy igaz, megtörtént események adják az alapját. 

Az amerikai jezsuiták magazinja Joseph McAuley összeállítását publikálta a film kapcsán, amelyben részletesen tér ki a filmre. A Romkat.ro oldala által szemlézett cikkből megtudhatjuk, hogy valóban Jorge Bergoglio kapta a második legtöbb szavazatot a 2005-ös konklávén, de egyáltalán nem Ratzinger riválisaként:

“A harmadik szavazáskor Jorge Bergoglio argentin bíboros volt Ratzinger bíboros után a második, 40 szavazattal. Mivel a megválasztáshoz szükséges 77 szavazatból Ratzinger bíborosnak csak 5 hiányzott, Bergoglio arra biztatott mindenkit, a leendő Benedek pápát támogassák” – árulta el McAuley. 

hirdetés

Arról hogy vajon tényleg ellenezte-e  Ferenc pápa elődjének lemondását nem tudni pontos információt, de a szerző szerint nem történt a filmben bemutatott hosszú beszélgetéshez hasonló párbeszéd közöttük:

“Ez a filmbeli jelenet a valós tények dramatizálása, ilyen konzultáció a valóságban sose történt. Nem is valószínű, hogy a pápa a világ másik részén élő bíborossal tanácskozna egy ilyen horderejű kérdésben, és nem egy kuriális bíborossal vagy egy bennfentessel! A filmben viszont hatásos jelenetet lehetett rendezni a kétféle világlátás összecsapásából, az egyházra vonatkozó elképzelések különbözőségéről – mindehhez remek háttérként szolgáltak a vatikáni kertek és a Sixtus-kápolna.”

Joseph McAuley információit erősítette meg Horváth Árpád jezsuita templomigazgató, aki még a film megjelenése előtt adott interjút a 777-nek, mégis szavai aktuálisabbak mint gondoltuk volna:

“Mi nem szeretjük, ha szembeállítanak bennünket a konzervatív vonallal. Például Ferenc pápa szerintem egy rendkívül konzervatív egyházi személyiség, akit a konzervatív oldal választott meg egyházfőnek. Ő XVI. Benedek pápának a tanítványa és a barátja volt, ezért nem is értem, amikor egyesek igyekeznek szembeállítani kettejüket. Ha valaki ránk akarná aggatni azt a jelzőt, hogy mi lennénk az egyház liberálisai, akkor az ellen tiltakozunk.”

Joseph McAuley egyébként nemcsak teológiai információkat árult el, hanem megmosolyogtató részleteket is, például hogy XVI. Benedek pápa tényleg kimondottan szereti a Fanta üditőt:

“Igen, gyakran iszik egy pohár Fantát zongorázás közben. Ennek a ténynek lehet ahhoz köze, hogy a Fanta eredetileg Németországban készült, később a Coca-Cola vállalat megvásárolta, de amikor megtudták, hogy a pápa kedveli, azt ígérték, több ládányival küldenek neki, hogy sose fogyjon ki a háztartásából.”

A filmben a német egyházfő a Rex felügyelő című sorozatot nézte lelkesedéssel, de az író szerint itt inkább egy fricskáról lehet szó, mintsem igazságról:

“A Time magazin szerint az esti 8 órás híreket szokta megnézni, ezen kívül egy Don Camillo nevű olasz papról szóló, Giovanni Guareschi könyve alapján készült sorozatot követ. A Rex felügyelős „utalás” valószínűleg kis tréfás célzás Ratzinger bíboros korábbi hivatalára a Tanítóhivatal élén, amikor „Isten rottweilerének” nevezték a tiszta, hithű tanítás őreként betöltött szerepe miatt.”

 

A két pápa – Mindnyájunkban van Benedek és Ferenc is

Joseph McAuley nyilatkozatát a Romkat.ro közölte. 

Szemle
hirdetés

1 Komment

  • Válasz I. László 2020. 01. 14. 10:49

    Nincs gond a fikcióval, csak sokkal korrektebb lett volna, ha nem kapják meg létező élő személyek neveit benne a szereplők.

    Számomra az egész film helyszíne és a személyek is csak díszletnek tűnik. A sztori apró változtatásokkal működne két pápa helyett két elnökkel, tetszőleges demokrata és republikánussal, két igazgatóval, sőt apa és fiával is.
    Az egész üzenete pedig, hogy a rigid, ósdi, fél lábbal a sírban lévő régi, adja át a helyét a “szent haladásnak”.

    A progresszív felvilágosult erő küzd a reakcióval, amíg idilli módon átadja magától átadja a helyét a változásnak.

    Azt hiszem az itt járóknak nem kell bemutatni, hogy miért tartják Benedeket az elmúlt 300 év legnagyobb teológusának. Lám lehet filmet csinálni úgy is valakiről, hogy egyetlen munkáját sem olvasták…

    Benedek egész élete során küzdött az Egyház szociológiai megközelítése ellen, Az Egyház nem egy szociális intézmény, hanem hatalma van elmondani az üdvösség szavait, és megtenni az üdvösség tetteit.

    Becsületsértéssel ér fel mindaz, amit Benedek pápától elhazudik a film, de az is amit Ferencnek odahazudik – ez is árulkodó hiszen akkor hiányosságának tartja.

    Az egésszel csak az a baj, hogy néhány évtized, és senkit nem érdekel majd az igazság, lásd népszerű mítoszok az Egyház ellen pl. szegény Galilei kínzását, a Föld laposságát, meg, Jézust amúgy is kitalálta a gonosz hatlom éhes Egyház stb.

    Irodalmi műfajokban lehet használni fikciót, de ez szándékosan manipulatívan dokumentalista részletekkel operál.
    Két valós személy nevét használva beszél két média által kreált fiktív személyről.