Tízezren a 777-ért kampány
Blog

Egy igeversben minden a keresztény életről

Rendkívül mély vendégírás érkezett hozzánk, amely egy igeversből “vezeti le” a keresztény élet feladatit – és szépségeit!

A címválasztás lehet kicsit megtévesztő, hiszen a Bibliában rengeteg versből le lehetne vezetni a keresztény életet és legfőbb jellemzőit, én most ezekből az igékből egyre gondoltam, mégpedig: 

Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek között!” ​Zsolt 105,1

Amikor elolvastam ezt az igeverset egyik reggel csendességem közben, arra gondoltam: ebben az igében minden benne van, ami a keresztény élet! Sorban: hálaadás, segítségvárás, evangelizáció és/vagy tanúságtétel. Mind a háromról rengeteg lehetne írni, írnak is nálam okosabb, bölcsebb, teológiában jártasabb emberek, épp ezért csak röviden, pár gondolatban térnék ki mindezekre.

hirdetés
“Adjatok hálát az Úrnak!”

Hányszor halljuk keresztény körökben, milyen fontos a hálaadás! És vajon hányszor fogadjuk meg? Nagyon nehéz hálát adni, amikor úgy tűnik, semmi sincs rendben, mégis ez az ige erre szólít fel anélkül, hogy folytatódna valami olyasmi kitétellel, amihez hasonlóval magamat gyakran felmentem, például hogy „kivéve, ha nagyon eleged van az iskolából/munkahelyedből/társadból/anyagi helyzetedből/stb.”

A hála furcsa dolog. Van, amikor természetesen fakad fel a lelkünkből mindenféle erőfeszítés nélkül, és van, amikor nem érezzük, amíg nem kezdünk el tudatosan köszönetet mondani. Épp ezért, bár kellemesebb az a verzió, amikor nem kell tennünk érte semmit, sokszor “gondoskodnunk” kell róla, hogy hála legyen a szívünkben.

Talán jobban megközelítem a hála mibenlétét, ha úgy fogalmazok, hogy a hála egy állapot: meghatározza, hogyan nézzük a dolgainkat (félig üres vagy félig teli pohár unalomig használt képe jut eszembe), amin keresztül más megvilágításba kerülnek a nehézségeink is. És abban a pillanatban, hogy más optikából tekintünk a helyzetünkre, az érzéseink is megváltoznak. Emiatt nem érdemes várni a kellemes érzésekre, helyette érdemes tudatosan gyakorolni a hálaadást. (A hálával kapcsolatban itt is sok írás jelent meg, amelyek bővebben is taglalják ezt a témát, itt találod őket)

“Hívjátok segítségül nevét!”

A hitetlen emberek nagyon ritkán hívják segítségül az Úr nevét, sok esetben csak akkor, amikor a saját erejük végére értek. Ha pedig véget ért a nehézség, már Isten el is van felejtve. Bár talán felesleges is ilyen „messzire menni”, mert azt hiszem, sok esetben minket, hívőket is azért érnek nehézségek, mert elkezdtünk megfeledkezni Istenről (de ez már egy másik írás témája lehetne).

Isten gyermekeként hatalmas előnnyel rendelkezünk: tudjuk, kinek a nevét hívhatjuk segítségül: az Úr nevét, a Seregek Uráét, Teremtő Istenét, Mennyei Atyáét. A sort folytathatnám Isten neveinek felsorolásával (itt elérhető egy jó gyűjtemény belőlük), most nem fogom, de fontos tudatosítanunk, hogy ki is az Istenünk.

A segítségül hívásban ösztönző lehet, ha Isten nevei mellett felidézzük Pál szavait, kik is járnak közben értünk, ha imádkozunk: “Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” Róm 8,26;

és az üdvösségünkért:

“Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?” Róm 8,36

Tehát mind a Szentlélek, mind Jézus Krisztus közbenjárnak értünk az Atyánál. Igazán kivételes helyzetben vagyunk!

Persze alapvető kérdés, hogy segítségül hívjuk-e az Úr nevét? Vagy futunk egyik embertől a másikig, egyik megoldástól a másikig, de Istenre nem bízzuk rá a helyzetünket. Nekem személy szerint nagy bűnöm, hogy gyorsabban, könnyebben beszélem meg a nehézségeimet emberekkel, mint Istennel. És amikor már mindenkihez fordultam, már mindenkitől tanácsot kértem, akkor sokszor kénytelen vagyok belátni, hogy igazán Isten ismeri csak a helyzetemet: tőle kell vezetést kérnem.

“Hirdessétek tetteit a népek között!”

Ez a “hirdetés” jelenthet egyrészt evangelizációt, másrészt tanúságtételt. Az evangelizáció maga az örömhír hirdetése, mint a bűn mibenlétének, a megváltásnak és a megtérés szükségességének hirdetése, mint személyes felelőssége minden embernek. A tanúságtétel ezzel szemben Istennek a személyes életünkben végzett munkájának az elbeszélése, amit megéltünk vele. Egy keresztény embernek mind a kettő felelőssége és feladata, és az egyik következhet a másikból. 

Sokat gondolkodom azon, hogy én hogyan hirdetem Isten “tetteit a népek között”. Meg kell valljam, hogy a szavaim, tetteim és az ezek mögött rejlő indulatok sokszor nem válnak Isten dicsőségére. Jakab apostol szerint „a hit cselekedetek nélkül halott”, ez az ige így megítéli a hitemet is.

Nincs erősebb tanúságtétel, mint a cselekedetben megnyilvánuló hit. Ugyanakkor sem az evangélium hirdetése cselekedetek nélkül, sem a cselekedetek evangélium hirdetése nélkül nem egészek. A kettőnek ideális esetben kéz a kézben kell járniuk. Így bár sokszor megspórolnám a konfrontációt a hitetlen emberekkel arról, hogy kicsoda Jézus Krisztus, Isten szerint nem tehetem meg. Hirdetnem kell a szavaimmal és a tetteimmel egyaránt.

Erre a háromra Isten maga szólít fel minket.

Ha jobban ezek mögé nézünk, mind a három cselekedetre nekünk van szükségünk, nem Istennek.

Hovatovább erősítik is egymást. Szükségünk van hálaadásra, mert csak így tudjuk igazán értékelni Isten nagyságát és szeretetét, és hálás szívvel könnyebben teszünk bizonyságot. Szükségünk van arra, hogy segítségül hívjuk a nevét, mert nélküle csak a kétségbeesés vár ránk, de ha emlékszünk a tetteire hálaadásban, reménységünk lehet a jelenlegi helyzetünkre nézve is. És szükségünk van a tetteinek a hirdetésére, mert amellett, hogy másokat nyerhet meg a beszédünk Isten országának, nekünk magunknak is megerősítő és hálát ébresztő, ha elmondjuk másoknak: mit végzett el Isten értünk és bennünk.

Olyan hármas ez, amire érdemes figyelnünk.

Szalai Anikó

1 Komment

  • Válasz Hantos Krisztina 2019. 12. 10. 13:02

    Isten nevét segítségül hívni…no, de mi is Isten neve? Nem keverendő össze azokkal a címekkel, titulusokkal, amik a cikkben található linken érhetők el.

    Kivonulás (2Mózes) 6:3 “Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak eddig úgy jelentem meg, mint mindenható Isten, de Jehova nevemen nem ismertettem meg magam velük.”

    Izaijás 42:8 “Én vagyok Jehova. Ez a nevem, és senki másnak nem adom dicsőségemet, sem dícséretemet a faragott képmásoknak.”

    János 5:45 “Ne gondoljátok, hogy én vádollak majd titeket az Atyánál; van, aki vádol titeket: Mózes, akibe reménységeteket vetettétek. 46. Bizony, ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek, mert ő rólam írt. 47. De ha nem hisztek az ő írásainak, hogyan hisztek majd az én beszédeimnek?”