Egy nyugodnak ígérkező őszi estén éppen sétáltunk az egyik barátnőmmel, amikor kaptuk a telefont: megszületett Lóci! Ledöbbentünk. De miért? Hát azért, mert Lócinak három hónappal később kellett volna előbújnia a pocakból.
Kicsoda Lóci? Egy 650 grammos, 32 centis kicsi hős, aki megállíthatatlanul küzdött az életéért. Igen, ledöbbentünk akkor este, mikor megszületett, mert az orvosok sem tudtak ebben a helyzetben sok bíztatással szolgálni. Megkezdtük hát az imahadjáratot. A kis csöppség napról napra növekedett, ugyanakkor sorozatosan jöttek az újabb és újabb egészségügyi problémák, amelyek mindig bizonytalanságba sodorták azokat, akik szorítottak érte. Mondták: ha túl is éli, az is lehet, hogy nem fog rendesen fejlődni. De jöhetett bármi, mondhattak bármit, ő nem hagyta el magát.
Lóci nemrég ünnepelte egy éves születésnapját. Tökéletes kisfiú. Mosolygós. Életerős. Hogyan tudta túlélni az életveszélyt? Azt gondolom, a szeretet erejével. Azzal, hogy a családja nap mint nap vele volt, hogy az anyukája nem hagyta magára, hanem beszélt hozzá, olvasott neki, törődött vele. Isten szeretetével, akinek az ereje meg tudott nyilvánulni az emberi gyengeségben (vö. 2Kor 12,9).
Azt hiszem, üzenhetem a koraszülött babák anyukáinak, hogy soha ne adják fel! Bármennyire pöttömök ezek a babák, hatalmas élni akarás rejlik egy ilyen pici teremtésben. Az én kis hősöm, Lóci bebizonyította, hogy egy ilyen, látszólag tehetetlen emberi lénynek is lehet hatalmas ereje.
Ambrus Betti
Kép: csaladinet.hu
Ha te is örömmel osztanád meg gondolataidat, történetedet a 777 oldalán ezzel tanúságot téve a hitedről és az általad vallott értékekről, akkor írj nekünk a kapcsolat oldalon!
(A publikálás jogát fenntartjuk!)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás