2019. 11. 06.

A férfi, aki több száz gyermek életét mentette meg

Sir Nicholas George Winton igazi megmentőként vonult be a történelembe, mivel kapcsolatait felhasználva közel 700 gyermek életét mentette meg a II. világháború kitörése előtt.

Nicholas Winton (1909-2015) londoni születésű tőzsdeügynök volt, teljesen hétköznapi élettel, míg meg nem kezdődött a zsidók és más kisebbégek, fogyatékkal élők deportálása a II. világháború előtt. A férfi kockázatos vállakozásba kezdett, miután 1938-ban Prágában járt és látta a menekülők táborait. Kapcsolatait felhasználva, a brit kormány engedélyével gyermekeket kezdett kimenekíteni a német ellenőrzés alatt álló Prágából. A szülők többsége meghalt, de a gyermekek Londonban új életet kezdhettek. 669 gyermeket sikerült kilenc hónap alatt átmenekítenie a brit fővárosba.

Nicholas mindezt teljesen titokban művelte, csak az érintett szülők és a befogadók tudtak róla, még a saját felesége sem. A nő 1988-ban találta meg azokat az iratokat, melyekben fényképpel, névvel és a befogadó családok nevével dokumentálta a férfi a megmentő tevékenységét. 2002-ben egy cseh dokumentumfilm is készült Nicholas életéről Megmentő címen. 

Az alábbi kisfilmben látható a dokumentum, amiben Nicholas szervezte a gyermekek mentését, illetve egy megható jelenet, amikor a megmentett “Nicholas-gyerekek” köszönetet mondanak a férfinak. 

További videók a témában, angol nyelven.

Forrás: mult-kor.hu, kép: mymodernmet.com

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás