2019. 10. 21.

Miért engedi Isten a szenvedést?

Gyakran halljuk a kétségbeesett kérdést hívőtől és hitetlentől: Miért engedi Isten a szenvedést? Van, aki azért veszti el hitét, mert erre a kérdésre nem tud megnyugtató választ találni. Mások ugyan hisznek Isten létezésében, de az erejében és hatalmában nem. Megkeserednek, vádaskodnak és sebzett szívvel élik mindennapjaikat.

Reinhard Bonke 3 percben összegezte a választ erre a nehéz kérdésre. A kulcs nem más, mint a szabad akaratunk, melyet Isten adott nekünk, ami Ő tiszteletben tart.

“Isten nem tud nekünk szabad akaratot adni úgy, hogy közben minden öt percben megállít minket, mert valami olyasmit teszünk, ami szenvedést okoz számunkra.”

Ezt, persze könnyű mondani, de elfogadni és szívvel is érezni már sokkal nehezebb. A sok szörnyűség láttán, de főleg átélve már nem olyan egyszerű odaállni Isten elé és azt mondani, hogy köszönöm a szabad akaratomat, köszönöm, hogy ennyire szeretsz engem. Ezt a mondatot talán csak csípős iróniával tudjuk kimondani. Bonke azonban arra hív bennünket, hogy nézzünk a keresztre, ahol Krisztus elhordozta a bűneinket és az összes szenvedést, mert a gyógyulás, a vigasztalás ott van. Jézusnál. A megváltásnál.

Reinhard Bonnke: Miért engedi meg Isten a szenvedést?

REINHARD BONNKE VÁLASZOL Miért engedi meg Isten a szenvedést? (MAGYAR HANGGAL!)

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól 发布于 2019年10月10日周四

 

Lelkiség Szemle Videók
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Sasanka 2020. 06. 16. 17:08

    Miért “engedi”? Mintha Isten egy személy, vagy egy valaki lenne , úgy beszélnek róla egyesek! A természetnek, így az emberi természetnek is megvannak a törvényei…..Van, aki azt a feladatot kapja hogy megtapasztaljon bizonyos szenvedéseket , élethelyzeteket és ezáltal tanuljon, fejlődjön. Neki ez az egyik életfeladata. Emiatt van a “szenvedés”. De ez csak egy emberi megfogalmazás, aki úgy tud tekinteni ezekre a ” nehéz” helyzetekre, mint egy leckére, tanulási folyamatra, annak nem szenvedést jelentenek!