Interjú

“Mélyen hinni a magasságban” – interjú Ákossal

Október elején jelent meg Ákos huszadik szólólemeze Idősziget címmel. Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, az „Elhiszem” című dal zenéjét – amely egy nagyon erős tanúságtétel – lánya szerezte. A Kossuth-díjas énekessel régóta szerettünk volna interjút készíteni, most őszintén mesélt nekünk hitről, családapai hivatásról, de a 777 olvasóinak azt is elárulta, hogy milyen üzenet fogta meg leginkább a Mestertől.

Az új albumod az Idősziget címet kapta. Miért pont erre esett a választásod?

Úgy érzem, ez a dal zenei és szövegi értelemben is jó összefoglalója annak a viszonylag sűrű anyagnak, ami a lemezre került. Továbbá lendületes nóta, ilyennel jó koncertet vagy lemezt kezdeni. A lemez első dalának képletesen szólva be kell rúgnia az ajtót. Olyan ez, mint egy novella kezdőmondata: García Márquez azt írja a Tizenkét vándor novella kötetének bevezetőjében, hogy a novella kezdőmondata meghatározza az egész írást. Lényegében az irodalom felől jövök, hasonlóképpen vagyok ezzel én is: az én novellám kezdőmondata az első dal.

Sokszor látjuk, hogy képesek vagyunk a saját hivatásunkban kiégni, akár már elég korán is. Mi a titka annak, hogy több mint 30 év távlatából is ilyen lelkes tudsz maradni?

Nincs itt titok. Lelkesedés nélkül semmi nem megy! Jó lelkesedni, ha van miért, és jó látni, ahogy ez átragad a munkatársakra, a közönségre. Hozzátehetjük, hogy én sem vagyok mindig ilyen. Sok méltatlan helyzet is adódik, ezek néha lelombozzák, elkeserítik az embert, de szerencsére van dolgom, amire figyelnem kell, ez túllendít a nehézségeken. Szerencsés vagyok, a kegyelem sokszor megnyilvánult már az életemben, ezért minden nap hálát adok: a családomért, a közönségért, a zenésztársaimért, mindenért, amit kaptam, legfőképp az életért. Jó érzés hálásnak lenni, mert van miért, és van kinek.

hirdetés

Akkor mondhatni a hála a kulcsa ennek a lelkesedésnek?

Szeretem, amit csinálok, és szeretem azokat is, akiknek dolgozom. Nem túl bonyolult viszony ez, mégsem tűnik általánosnak ma a színpadi műfajokban.

Hit nélkül minden út rögösebb: mélyen hinni a magasságban, nekem ez segít.

Az ember gyarló, néha elbukik, a hite néha sekélyebb, lehet elhaló vagy gyenge is, de meg is erősödik időről-időre, valamilyen jócselekedet, reménytelen helyzet jobbra fordulása vagy más élmény hatására. Ez a hullámzás bennem folyamatos, de a magja, a centruma változatlan. Remélem, ez így is marad. A zenésztársaim nem feltétlenül vallásos emberek, mégis koncert előtt összeállnak velem imádkozni: enélkül nem megyünk színpadra, mert megtanultuk, hogy nem csak a sok próba, a felkészültség számít, de szükség van az égi segítségre is. Évszázadokon keresztül így, fohászkodva készült a feladatára, munkájára, nagy döntésekre a jobbágytól a királyig mindenki. Mi ezt a tradíciót folytatjuk.

Sokat beszélsz a hitről, most is éppen ezt tesszük. Mégis mennyire számít a szakmádon belül tabunak ez a téma?

Arról beszélek, ami érdekel. A hit kérdése nem ebben vagy abban a szakmában, hanem az általános közbeszédben számít tabunak. Aki nyíltan, őszintén beszél erről, az ki van téve lekezelésnek, gúnynak, esetenként támadásnak is. Ez szinte  vele jár. Soha nem tudok erről a kérdésről megingathatatlan magabiztossággal beszélni, mert nem vagyok feketeöves keresztény.

Pontosan tudom, hogy ez a küzdelem minden nappal újrakezdődik.

Reggelente két hang duruzsol a füledbe, az egyik azt mondja: gyere a fényre. A másik meg azt, hogy nem kell olyan komolyan venni a dolgokat, haver. Biblikus témák sokszor megjelennek a dalaimban is, de az én dolgom nem a direkt dicsőítés, ezt a legitim műfajt meghagyom másoknak. Afféle félszerzet vagyok, fél lábbal a templomban, fél lábbal kint: így talán jobban meg lehet szólítani a jóérzésű embert, aki bejönne, de kint toporog: menjünk be együtt, hátha jó lesz. A művészet az úgynevezett keresztény korokban a hit tekintetében sokkal direktebb lehetett, gondoljunk példál Bach, Caravaggio vagy Shakespeare műveire. Ma a direkt közlés lényegében csak a vallási közösségekben elfogadott, a külvilágban viszont általában megbotránkozást kelt, vagy szimplán lehülyézik az embert. Arról már nem is beszélve, hogy a hívek is megosztottak, olvastam már a ti blogotokon is olyan „keresztény” hozzászólást, ami bántó, rosszindulatú vagy egyenesen rosszhiszemű volt.

Családapaként is szép hivatásod van. Ráadásul az új albumod Elhiszem című számának zenéjét lányod írta, amit aztán közösen énekeltek. Mit jelentett számodra ez a pillanat?

Óriási dolog apaként megélni, hogy egy ember, akinek ott voltam az első lélegzetvételénél, most szuverén alkotótársként áll mellettem. Énekel, zenét szerez, megengedi, hogy szöveget írjak rá, és elfogad partneréül. Ez csoda. Ráadásul olyan témáról énekelhetünk együtt ebben a dalban, ami mindkettőnknek fontos: az angyali üdvözlet és a pietá képe villanhat fel azon hallgatók számára, akiktől nem idegen ez a világ. Anna 16 éves volt, amikor ezt a dallamot először megmutatta a zongorán, ugyanannyi, mint Mária, amikor megfogant. Más közegben ezt talán meg sem érdemes említeni, de remélhetőleg ezen az oldalon értő fülekre talál ez a párhuzam. A bulvárlapok azt kérdezgették tőlem a lemez sajtótájékoztatóján, hogy lesz-e Annából énekes. Azt válaszoltam, még lehet belőle, főleg ha békén hagyjátok, és nem megy el tőle a kedve idő előtt. Majd ő eldönti, mit szeretne csinálni. Szerintem nagyon tehetséges ember, szerzőként és énekesként is, és még számos más területen. Ugyanolyan eséllyel lehet énekes, mint irodalmár: korát meghazudtolóan tájékozott, komoly ember.

Korábban említetted, hogy számára is milyen fontos a Szentírás. Négygyermekes családapaként, hogy érzed, mennyire lehet rájuk hatni a hitben?

Szerintem lehet, de megfigyelésem szerint nem direkt módon többet lehet elérni. Különösen kamaszkorban vált ki ellenállást, ha a szülő erőltet valamit. Nagyfiam egy ideje kevésbé érdeklődik a hitélet iránt, ennek nem örülök, de tiszteletben tartom. Reménykedem, hogy visszatalál erre az útra, amikor itt lesz az ideje. Egy 21 éves embernél ez már saját döntés kell legyen, nem szólhatok bele. Annával simán előfordul, hogy mondjuk Pál leveleiről beszélgetünk hosszan. A rengeteg tanulás mellett is sokat foglalkozik ezzel, jóval többet, mint én. Az indítást viszont a szüleitől kapta ő is, meg a testvérei is:

nagy dolog látni, hogy a másikban kivirágzik az, ami számunkra is fontos.

Akár dalszövegíróként, zenészként vagy családapaként mit üzennél a 777 olvasóinak?

Nem szeretek üzengetni, mert az üzenetközvetítés a Magyar Posta monopóliuma. Egy pohár tej, tiszta fej. Olvassatok minden nap. Öltözködjünk rétegesen! Ha úgy fordítom a kérdést, hogy milyen üzenet volt nagy hatással rám, akkor talán értelmesebb választ tudok adni. A feltámadás után a Mester első szava a tanítványokhoz az volt, hogy én vagyok, ne féljetek! Ez sokszor visszhangzik bennem: ne féljetek! Amikor Szent II. János Pál pápa már közel volt a halálhoz, és az aggódó emberek a Szent Péter téren imádkoztak érte, ha jól emlékszem, azt üzente nekik: én derűs vagyok, ti is legyetek derűsek. Sok nehézséggel kell megküzdeni az életben, kilátástalannak tűnő helyzetekkel. Hittel több esélyt látok ezek megoldására. Kívánom a 777-nek, hogy sok olvasótok legyen, soha ne féljetek az emberek figyelmét a hit kérdéseire irányítani, és mindig legyetek képesek ezt a sokszor nehéznek tűnő feladatot derűvel végezni.

Fotó: Ákos/Facebook

Még nem érkezett hozzászólás